BERNHARD RUDOLF. A múlt század elején - - l814-ben — született ez a rendkívül érdekes művészegyéniség, akiben az akarat, ambició kitartás olyan izmos harmóniában volt együtt, hogy lehetővé tette, hogy mindannyiszor keresztül törje az életnek azokat a rettenetes béklyóit, amelyet a sors mostohasága nem csupán művészetének szárnyalására, hanem a szó legridegebb értelmében vett struggle for life-jára rakott.

Apja huszárőrnagy volt. Még egészen kis fiú volt, amikor apjával együtt elkerült szülővárosából, Károlyvárról. Az akkori idők háborús viszontagságai egy csehországi városkába helyezik a fiú szüleit ; apja huzamosabb ideig marad itt őrségével s hogy fia neveléséről gondoskodjék, az ottani iskolába adta be. Már itt, az iskolai években, kezdett kibontakozni a kis fiúban művészi hivatottsága. Az iskolában, ha észre nem vették, folyton rajzolgatott, a többiek nagy örömére. Ezek az iskolai papírok azonban nem elégítették ki igényeit. Amint kitette lábát az iskolából, maga mellé vévén «megbízhatóbb» iskolatársait, bekalandozta velük a félreesőbb utcákat. Amíg ezek «őrséget» álltak, hogy meg ne lepje a kis Rudolfot egy-egy váratlan jövevény: előszedte festékjeit s nagy mázolással díszítette tele a házak falait. A városka lakói boszankodtak is eleget, amikor házaik falát mindenféle állati és emberi figurákkal látták bemázolva. Egyikén egy dühös oroszlán diszlett, a másikán majmok ugráltak, a harmadik épület falán megriadt embert hajszoltak a farkasok. A városkában lassan hire terjedt, hogy valaki -elég óvatosan - sorra telepingálja a házak falát. A kis «művész»-t egy napon egyik cinkostársa elárulta tanítójának s azon a napon vége is szakadt ennek a kedvtelésnek. Bernhard maga beszélte el később Bécsben egyik barátjának, hogy azt a verést, amelyet tanítójától kapott az iskolában, soha sem felejtette el. A kis Rudolf akkor még tíz éves sem volt. Ez a büntetés azonban nem riasztotta el a kis Rudolfot ; már akkor feltette magában, hogy művészi pályára indul. Apjának meg is említi, hogy nem akar tovább tanulni s adják valamelyik művész mellé tanulni.

Rá se hederítenek fiuk szavaira, de amikor a kis Rudolf nap-nap után kérleli apját, mégis szóba állanak vele. Letérdepel a szigorú katonaapa elé s úgy könyörög előtte, hogy vegyék ki az iskolából, mert különben megszökik. Szobrász akar lenni mindenáron. A hosszas könyörgésnek meg is lett az eredménye. Bernhard kiveszi fiát az iskolából s amikor a kis Rudolf örömtől sugárzó arccal áll apja elé, szigorú hangon tudtára adják, hogy Bécsbe küldik valamely hasznos mesterség elsajátítására. Ha nem akar tanulni, legyen belőle mesterember, de a művészetről, erről a hóbortról tegyen le. Másnap már Bécsbe is viszik a tizennégy esztendős fiút. Egy pallérhoz adják s Rudolf keserű könyek között végezi a neki adott munkát. Szülei segítik is s már örülnek, hogy sikerült fiuk fejéből a hóbortos terveket kiverni, amikor egy napon levelet kapnak a bécsi pallértól, hogy Rudolf szó nélkül ott hagyta mesterségét s egy képfaragóhoz állt be inasnak. Apja, akit mód fölött felingereit fia merészsége, elhatározza, hogy leveszi kezét Rudolfról s szavának is áll. Megszakít vele minden érintkezést s a kis fiú egészen magára marad.

Bámulatos módon érik meg egyszerre a kis fiúban az önállóságra való hajlam Valami vak fanatizmus él ebben a még akkor nem is 12 esztendős gyerekben. Hogy éhen ne pusztuljon, szabad óráiban pincérnek áll be egy korcsmároshoz, ahol élelmet és lakást kap. Nappal dolgozik, hogy ambícióját kielégíthesse, este meg szorgalmasan szolgálja föl a vendégeknek az italt, hogy ily módon fentarthassa magát.

Egy darabig mestere mellett dolgozik, de ambícióját nem elégíti ki ez a munka s ott hagyja a képfaragót is, nagy nehezen felvéteti magát a bécsi porcellángyárba, ahol mint edénycsináló nyer alkalmazást. Új s szabadabb munkakör nyílik meg előtte, de jövő tervének megvalósítására is nagyobb kilátás kínálkozik. Azzal a tervvel foglalkozik ugyanis, hogy szabad óráiban majd a művészi akadémiára fog járni. Ennek a tervének megvalósítása azonban nehezen megy. Bár a porcellángyárban jól megy sorsa s kezdik megbecsülni a kis fiút, de a munka annyira igénybe veszi, hogy nem is gondolhat az akadémiai terve megvalósítására.

Bernhard több évet tölt a porcellángyárban s lassan türelmét veszíti. Ha továbbra is a gyárban marad, elég szép és nyugodt jövő várhat rá, de művészi ambíciója meg fog bénulni s le kell mondania tervéről. Hirtelen szánja rá magát az új fordulatra. Ott hagyja a gyárat s elhatározza, hogy nem törődve a megélhetés gondjaival, minden idejét az akadémiai tanulásra szenteli. Egyedül áll a nagy világvárosban ; szülei egészen elfordultak tőle, se barátja, se egyetlen jóakarója, de a sivár kép csak még jobban felbátorítja.

Valósággal raja szakad egyszerre a nyomorúság és ínség. Hónapokon át kenyérrel s vízzel él, csak ritkán jut egy falat húshoz. Egy korcsmáros ad neki szállást egy akkora odúban, amelyben alig fér meg. A nélkülözés és rettenetes nyomor annyira megtámadja szervezetét, hogy súlyos betegségbe esik. Némán tűri a borzasztó helyzetet, szüleihez nem akar fordulni, amikor egy napon megjelenik odújában Kundler Károly, a porcellángyár főellenőre. Véletlenül megtudja a szegény fiú sorsát s bár nagy családja van s maga is küzd az élet nehézségeivel, elhatározza, hogy gondoskodni fog a fiúról, akinek szorgalmát s tehetségét a gyárban alkalma volt megismerni. Magához veszi s mikor felgyógyul betegségéből, beíratja az akadémiába. Életének legboldogabb napja érkezik el, amikor vágyait végre megvalósítva láthatja. Bámulatos szorgalommal fog a tanuláshoz. Valami felett azonban összeszólalkozik egyik tanárával s ez időtől kezdve pokollá változik élete az akadémián. Minden módon üldözni kezdik, lekicsinyelik ambicióját, szemére hányják, hogy nincs tehetsége s azzal biztatják, hogy tanuljon inkább valami becsületes iparos mesterséget, azzal talán jobban fog boldogulni. Egy ideig némán tűri a sok megaláztatást, fél év múlva azonban végre is kénytelen ott hagyni az akadémiát, de ott hagyja jóltevőjét, Kundler főellenőrt is. Nem akar tovább terhére lenni s ismét visszatér a korcsmáros odújába. Most már nem kell nélkülöznie annyira, a korcsmáros nemcsak szállást, de élelmet is juttat neki. Töpreng, hogy mihez fogjon. A keserű csalódások nem lohasztják le ambícióját.

Miután a korcsmáros a szükséges anyagot és eszközöket megszerzi számára, újra munkához fog. A vízözön szimbólumát ábrázoló szobrot készít, amelyet a korcsmáros büszkéldedve mutogat vendégeinek. Ezt a szobrot Pálffy gróf veszi meg s nyári lakhelyén, a hernácsi kastélyában állítja föl.

Csakhamar elkészül másik munkájával is: Ariadne és Bacchus-al. Ariadne Theseus hűtlensége miatt a tengerbe akarja magát dobni, de Bacchus, akit szépségével szerelemre gyújt, visszaragadja. A két alak mellett egy a tengert bámuló tigris nyugszik. A korcsma vendégei csodálkozva járnak a gyönyörű alkotást megcsodálni. Bernhardnak lassan hire megy Bécsben. Művészek, műbarátok, Bécs arisztokráciája keresik föl a korcsmát, amely előtt főurak, hercegek fogatai állanak meg, hogy a jövevények megtekinthessék a remekművet...

Még azelőtt egy évvel az egész világtól elhagyatva, alig vettek róla tudomást s most egyszerre ünnepelt tagja lesz a bécsi művészvilágnak.

Egyik barátja, egy erdélyi ember felkeresi Bernhardot Bécsben ebben az időben s amikor meghatva öleli meg régi ismerősét, csaknem könyezve szól hozzá: - Még nem is olyan régen azt hittem, hogy éhen fogok pusztulni, nem reméltem, hogy még látjuk egymást.

Ez a barátja így írja le Bernhardot:

- Most 20 esztendős, termete alacsony, arca sovány, de élénk, mélyen fekvő szemeiből sokat jelentő tűz villan elő, a kiállott nyomorúság jelei láthatók arcán. Megnéztem szobrait, amelyek kolosszális nagyságúak ; magasságuk 9 láb, súlyuk 50 mázsa (összesen l18 mázsa gipsz használtatott fel rájuk). Lámpavilágnál kell a szobrokat nézni, mert a nyomorult lyuknak, melyben készültek s ekkoráig állnak, ablakai nincsenek s máskép onnét ki sem hozhatók, ha csak az ajtó ki nem töretik s a nyílás így nem tágul. Többen találkoztak, kik szobrát meg akarták venni, de úgy látszik Bernhard vonakodik eladni azt. Márványból készítendő munkát tizet is kaphatott volna, de csupán egyet vállalt magára ; úgyszintén egy kolosszális feszület készítése végett is megkerestetett.

Mintha a sors most egyszerre akarta volna kiegyenlíteni mindazt, amit előbb juttatott a fiatal művésznek. Legnagyobb diadala az volt, amikor a bécsi országházhoz szükséges figurák elkészítésével megbízzák. Ezt a nagyarányú munkát pályázat útján nyerte el, pedig a pályázaton igen sok jeles művész vett részt, köztük több volt tanárja is, akik még nem is olyan régen innyira lebecsülték a fiatal Bernhardot s akik kiüldözték az akadémiáról s akiknek nyomorát is köszönhette.

Szobrai, melyeket sötét odújában készített továbbra is ott maradtak még egy ideig.

- Bár Lobkovicz herceg saját lakában ajánlott egy egész termet szobrai felállítására, -ezeket irja róla barátja - - de ő Felsége a császár ott kívánja azt látni, hol most vagyon s így ezután is mostani helyén maradand. Ő császári kir. fensége Károly herceg azon nyilatkozást tévé: maradjon meg a mestermű mostani helyén, hogy kiki meggyőződhetik, hogy nincs lehetetlenség a világon. Ha az országházi figurákat elvégezi, azt mondja, Olaszországba menend, hogy magát a művészetben tökéletesíthesse. Evégre Rómában a kormány részéről egy stipendiátus helyet nyert, mellyel 800 ezüst forint készpénzbeli fizetés és minden kivántató szerszámmal ellátott műhely van egybekötve.

Művészi pályafutásának további adatai sokkal ismertebbek az irodalomban, semhogy itt megismételhetnők.

A művész Kassán született 1833 március hó 24-én. Atyja Ignác képfaragó és aranyozó volt. Klimkovics Béla az 1851-ik évben a bécsi festészeti akadémián Waldmüller tanítványa volt, de két év múlva kénytelen volt hazatérni s beteges atyja helyett a család kenyérkeresője lett, melynek terhei atyja elhunytával az ő vállaira szakadtak. Az ecsetet szorgalmasan forgatta s ebből az időből számos aquarellje van, így A műutazók, A libapásztornő, Kovács a falu végén, A gyalogposta, A szüret. Kút a falu végén, Ki a legény a csárdában? Ez utóbbit olajfestményben is megfestette s az a Felsőmagyarországi Rákóczi-múzeum tulajdona. Megjegyezzük, hogy a múzeum alapítása jó részt neki s bátyjának Ferencznek köszönhető. Az 1861-ik év óta a kassai főreáliskola rajztanárául neveztetett ki s ez állását az 1884-ik év végéig töltötte be, midőn gyógyíthatatlan betegsége miatt attól meg kellett válnia. Meghalt 1885-ben. Tanítványai közül felemlítjük Benczúr Gyulát, aki arcképét is megfestette, továbbá Horovitz Lipótot.

Faragó 1857-ben Dobsinabányán tartózkodott és a lap szerint az ottani templomi szószékre és orgonára gipszből a közönség legnagyobb megelégedésére eredeti diszítményeket készített. (Faragó több művei láthatok ezen kívül templomokban, sírkertekben, magánházakban, Zsarnócon, Besztercebányán, Urvölgyön, Selmecen, Pesten stb.» 1846-ban, midőn Münchenből Pestre érkezett, «a belvárosban a Kötő-utca szegletén az 5. szám alatt a piaristák mellett» volt a Szentháromság szobra látható, ugyanis ott volt Faragó műterme.

E cikkből megtudjuk, hogy Faragó esztergomi tartózkodását gyakran megszakította és Egerben lakott. Különben is csak külföldi tartózkodása előtt lakott Újbányán, hol hálából e város iránt, amiért ugyanis őt gyermekkorában gondozta, egy szobrot készített.

Magyarország geniusának kiállítása után, Schwanthaler. müncheni mestere, magához szólította. «Faragó egészen meglepetve követi a szolgát mesteréhez, ki fiatal művészünket igen nyájasan fogadta. Kifejezte afölötti örömét, hogy oly szépen haladt s megnyitá előtte műhelyét. Még csak akadémiára sem volt szüksége Faragónak s másnap már be is lépett a sok bámuló közé, kik nem ily könnyen jutottak oda. De azért Faragónak magát továbbra is kellett rajzok, gipsz- és márványmunkák által e helyre érdemesnek mutatnia.

Ottani munkálkodása alatt gróf Festetics azon hírre, hogy ott egy magyar fiú is van, meglátogatta a műhelyét és beszéd közben megértvén a fiatal művésztől, hogy az olasz földre vágyik, lebeszélte tervéről, minthogy - szerinte - ott a beállott zavarok miatt a művészeknek a legdurvább kézimunkából kell magukat fentartaniok, s különben Schwanthalernél híresebb mestert ott sem talál, utána pedig minden háborítás kikerülése végett várjon a munka megkezdésével még két vagy három hónapig. Hogy tehát ideje múljék, elment vidéki ismerőseihez. De midőn a haza viszonyait mind jobban zavarodni, saját pénzét pedig fogyni látta, arcképeket kezdett rajzolni és egyik helyről a másikra járt, mig Szent-Keresztre került, hol Rudnyánszky püspök vette pártfogásába. A jótevő püspök Pestre ment, de ott szomorú sors érvén, többé vissza nem tért.»

Élete végén «nem gondol többé Pestre, s folytatta arcképrajzolását ; de minél jobban terjedt a daguerrotypia és a fényképezés, annál kevesebb munkája akadt. Tett ugyan mindenütt kirándulásokat, de kevés eredménynyel. Később nem messze Lőcsétől, Krompach vasgyárában minták készítésére alkalmazták ; de betegeskedése miatt ott alig töltvén fél évet, ismét Lőcsére ment. s száraz kenyéren tengődött, mígnem Iglón egy síremlék elkészítésével bízták meg. Aztán Dobsinabányán is templomi munkát készített, később a kassai templomhoz két szobrot, szintén annyit a lőcsei templomhoz, csakhogy mindezek igen sovány munkák voltak.

Majd tovább maradt Lőcsén s ha volt munkája, szünetlenül dolgozott, ha pedig nem akadt, egész napokat a hegyekben és erdőkben töltött és vagy gombákat szedett, vagy pedig pipaszárakat és botokat metszett magának. Olyan jó szivű ember, hogy ha az erdőben emberekkel találkozott, kik egy szegény madárka szabadsága ellen törtek, mindig megakadályozta azt. Még a kígyót is elkergette az útból, nehogy a közelítő emberek megöljék. Sorsáról sohasem szokott panaszkodni. A legnagyobb csapást is békén tűrte, bár annál jobban fájt nemes lelkének. Szavaiból kivehető, hogy a beszélés sohasem volt mestersége. Túlszerénysége erény és akadály nála. Ő tud dolgozni, még pedig jól, de a nyegleséghez nem ért; különben sokkal jobban állna szénája. A lőcseiek tanácsára, hogy menjen a fővárosba, sohasem hallgatott. Nem akart kimozdulni helyéből azért, mivel a sokáig tartó mostoha viszonyok a művészeket is romba döntik, különösen a fővárosban, hol az csaknem üzletté silányult. Az üzérkedők nemcsak hogy a művészet fájának minden ágát lenyeslik, de még a törzsét is kezdik fürészelni. Ez egy művész lelkiismeretével meg nem fér, s Faragó gyermek- s ifjúkori tanulmányait olyképen, hogy üzérkedővé váljék, nem akará megsemmisíteni. Inkább kész volt a legnagyobb nyomorúsággal szenvedni, csakhogy művész maradjon. Ha rajta áll, sohasem látja többé Pestet, de a körülmények úgy akarják, hogy a Széchenyi-szoborra pályázat hirdettessék s ez hozza őt a múlt év tavaszán Pestre, hol egyedül dr. Riedl Szende volt az, ki őt ismét gyámolitotta, föntartás s egyedül Riedl tette lehetségessé, hogy Faragó elkészítse «Csikós»-át.»

Ugyané lap a 143. számában a «Csikós» című szoborról hosszasabban ír. Leírása e szobornak a következő:

«Árvaleányhajjal díszített kalapja mélyen homlokára van húzva, s a szél rohama ellen pántlikával biztosítva, mi képének nagyon szilaj kifejezést ad. Ingének egyik újjá nagyon fel van gyűrve, s a meztelen, csinos karra felcsavarva a pányva. a másikat a szél lobogtatja. Bő gatyája szép ráncokban simul a ló mindkét oldalához. A nélkülözhetetlen pipáról és dohányzacskóról sem feledkezett meg a művész s míg a pipát alig láthatni, addig a zacskó cafrangjai hosszan lebegnek a csikós oldalán».

Tekintetes Tanács!

Minekután Kassa városában oly nagy fokra emelkedett az építészetben az úgynevezett fuscherkodás a kőműves segédek által, hogy több rendes és cenzúráit kőműves mestereknek nincs egy forint ára munkájok s amellett még nemcsak az a hiba, hanem azáltal oly végtelen hibák, sőt a város veszélyeztető állapotát is vonják magok után. Mert minekután azon fent említett kontárkodók ellen semmi felügyelet szakértő egyének által nem történik s így csak egyszer történhetik alkalom, melynek veszedelmét keservesen megsiratja több becsületes honpolgár.

E részben bátorkodik az alólírt céh-elöljáró az összes céhtagok nevében a tekintetes tanácsot kegyelmesen arra kérni, hogy ezen botrányos és káros veszedelmeknek mielőbb gátat vetni méltóztasson annyival inkább, minekután az ily botrányok sehol egy művelt városban nem tűrhetők és nem történnek, hanem mindenütt szakértő egyének által korlátolva vannak s azért is alázattal esedeznek azon céhbeli tagok, hogy kegyeskedjen a tekintetes tanács rendelkezni egy szakértő commissiót összeállítani, mely lenne, valamint más városokban egy városi mérnökből, ügyvédből s úgy egy rendes építőmester- és ácsmesterből, akik minden épülendő helyiséget, annak terve és engedélye a tekintetes tanács elé terjesztése után, megvizsgálván, a tekintetes tanács elébe bejelentenék a lehetőséget és az ellenkezőt, valamint minden épülettől és nagyobb javításoktól rendes építőmestertől egy célszerű tervet büntetés terhe alatt legyen minden építőnek a tekintetes tanács elébe felterjesztendő s így több mindenféle bajokon segítve leend és a város szépítése is valódilag nyer azáltal, midőn most sajnos, hogy az ellenkező tapasztalható,

Ennekután elvárják az említett tagok a tekintetes tanács kegyes orvoslását és jóváhagyását, mély alázattal maradván

MUNKÁTSY JÓZSEF kőműves és kőfaragók céhelöljárója.

Kelt Kassán, május 3-án 1862

Kívül: Tekintetes szabadkirályi Kassa város tanácsa.

A Kőmives-és kőfaragómesterek elöljárója az építészet botrányában, mint bentebb bővebben. (Kassa város levéltárában).

A FŐVÁROSI MÚZEUM. (Feleky Géza dr. könyve.) A főváros kulturális intézményeinek számbéli és színvonalbeli fejlődése az utolsó években rohamosan megindult, hiszen egy oly férfi került a város élére, aki a kulturtanácsosi állásban igazolta erős szervezőkészségét és rendkívül finom érzékét minden iránt, ami kultúrát jelent. Nagyon természetesen a művészet szociális jelentőségét is mihamar felösmerte és a város művészetpártolását igyekezett megmenteni az eddigi könyöradomány-jellegtől. Bárczy István nagyszabású egyéniségének egyik jellemző tulajdonsága a művészi hajlandóság, s mindannak erős hangsúlyozása, a mi városrendező, iskolaügyi, középületteremtő tevékenységében kapcsolatba hozható a művészettel. Ha várospolitikai vagy más, nem tisztán művészi szempontok érvényesülése miatt érheti is gáncs a kivitel módját, a célzat és törekvés nemessége előtt mindenki készséggel meghajolhat. Hiszen utóvégre ez a mi kritikánk is csak egyéni nézet lehet, s ha - - teszem — egyikmásik iskolai falikép művészi megoldását kifogásolnók is, az iskolák művészi faliképekkel való díszítését csak annál jobban helyeselhetjük. Azt is készséggel el kell ösmernünk, hogy a város művészetpártolása mostanság sokkal helyesebb alapelveken nyugszik, mint azelőtt, a várospolitikai befolyások teljes kizárását elérni úgy sem lehet. Mindez azonban a lehetőség szerint magától összeomolna, ha a polgármesternek sikerülne megvalósítania azt a törekvését, hogy a fővárosi múzeum kérdése megoldassék. E pillanatban az a helyzet, hogy különféle gyűjtemények vannak, melyek számára kiállítási helyiség nincs. A városligeti pavillonban elhelyezett Fővárosi Múzeum csekély befogadóképessége, a gyűjtemények heterogén természete, gát a gyűjtésnek, gát a város művészetpolitikájának, mert ilykép nem tud kialakulni egy egységes szempont, mely megjelölje a város művészetpártolását és tisztázza a függőben levő kérdéseket. A polgármester tehát megbízta szakembereit, hogy első sorban a problémát fejtsék fel és ilykép Szabó Ervin, Kremmer Dezső, majd Feleky Géza beható tanulmányokban fejtegették a múzeum-problémát, elsősorban a főváros szempontjából. Kremmer példának a felsőolaszországi városok múzeumtipusából indult ki, történeti múzeumnak tervezve a főváros múzeumát, melynek ideális feladatot, a tömegnevelést kelljen megoldania, a város polgárainak önbizalmát megalapoznia s ezen célból a már meglevő gyűjteményeket akarja gazdagítani, kiterjesztve a gyűjtés körét mindarra, a mi Pest és Buda fejlődését, történeti kialakulását illusztrálná. Hogy ezt a tág kört kitölthesse, kijelöli a gyűjtés módját, fölveti az állami intézményekkel való együttműködés, a kölcsönös csere lehetőségét, de behatolna a magánosok gyűjteményeibe is, hogy minden olyan emléket megmentsen, ami.a főváros életét jellemzi. Igen behatóan szól azután a gyűjtött anyag feldolgozásáról, képzeleti enteriőröket pl. egy Mátyás-korabeli budai szobát, egy török kuruzsló orvos lakását, egy budai rác lakást, egy magisztrátusszobát konstruálna. Rendezne azután időszaki kiállításokat, pl. a régi utcák képeiről, régi divatviseletképekből stb. Ezeket magyarázó katalógusokkal, előadásokkal hozná közelebb a közönséghez. Szabó Ervin fejtegetéseit is a demokratikus szellem jellemzi, neki a múzeum nem öncél, inkább az oktatás, mint a gyönyörködtetés szempontját hangsúlyozza, s ezért a tanulmányi és kiállító anyagot szigorúan szétválasztaná. Igen okosan rámutat arra, hogy nem lehet valamennyi város számára érvényes múzeumtipust előírni, de azért vannak általán érvényes elvek: ne versenyezzenek a nemzeti múzeumokkal ; ne törekedjenek teljességre, csak kiváló anyagra ; ne hazudjanak, csak olyant mutassanak be, ami valódi, ami fontos, ami város létét és alakulását jellemzi. Mindezt azután jellemző enterieurökbe állítaná, de ennek korhűnek kell lenni, az utánzatot csak korlátok közt fogadná el. Az így beállított várostörténeti anyagot azután mindenkép hozzáférhetővé tenné, kölcsön és fiókmúzeumokat állítana fel, összmüködést teremtene a szabad oktatással és könyvtárakkal. Ami a városi művészeti múzeumot illeti, skeptikus álláspontot foglal el: «Ha nincs a városnak módjában, hogy művészeti múzeumát - - ha mindenáron a művészet történeti fejlődését akarja bemutatni -minden korok képviselőiből ugyan, de csak korukat túlélő remek müvekből állítsa össze, akkor százszor helyesebb, ha lemond erről a törekvéséről, amelylyel csak kudarcot vallhat.» Ellenben a XIX. század művészetét már jeles művekkel, de bemutathatja. Az anyagot ahhoz értő egy ember, kellő anyagi erőkkel felruházva, válogassa ki. Áttér azután a múzeum épületének kérdésére, hogy azután ez elvek alapján a főváros múzeumának típusát határozza meg. Eszerint a főváros kultúrtörténetének múzeuma mellett a XIX. század magyar művészetét bemutató galériát akar. Szabó Ervin socialis gondolkozásának hatása alatt Kremmer Dezső azután kidolgozta a városi fiókmúzeumok tervét, három kis múzeumot tervezve, melyek a fiókkönyvtárakkal állanának szerves kapcsolatban, így állott a kérdés, mikor Feleky Géza az imént elhangzott teoritikus felállításokat vette kritikai bonckése alá, miközben termékeny és elmemozdító fejtegetések alapján új eredményekhez is jutott. Nagy tanulmányra valló, a kérdést minden oldalról megvilágító értekezésében a múzeumgondolatból indul ki, hogy aztán áttérjen az ú. n. Heimat-múzeum elemzésére.

A fővárosi múzeum mai alakjában ugyanis, s ilyennek jelölték ki Szabó és Kremmer is, alapjában Heimat-múzeum, s Feleky keresi előbb általánosságban a történeti múzeum keletkezésének feltételeit, s megtalálja azt a történeti érzék kialakulásában, a gyüjtőszenvedélyben, az őskultusz örökölt hajlamának közös munkájában. Ezt azután a modern fejlődéselv befolyásolta és formához juttatta, többek között történeti produktum ennek egyik alfaja: a Heimat-múzeum is, mely nem egy egész nép, csak egy részének, pl. egy városnak a kulturális fejlődését mutatja be. De amíg Feleky ehhez a megállapításhoz eljut a College de France eredetéről, Goethének a múzeumról szóló felfogásáról, a társadalom szerepéről a nemzeti eszme fejlesztésében, a korszellem hatásáról a múlt értékelésében, a forradalom ebbéli felfogásáról, Chesterton erre vonatkozó teóriájáról, a gyűjtési ösztön psychológiájáról, a paradicsomábránd szerepéről a renaissance-gyűjtésében, Quiccheborg reformgondolatáról, Dánia szerepéről a monarchia keletkezésében, a görög templom mint múzeumról, a francia forradalomról, főleg Napóleonról, mint múzeumteremtőről stb. stb. igen behatóan beszél, persze jegyzetekben, csak úgy odavetőleg, a főgondolatok hullámzásával semmiféle kapcsolatban. Ez annál inkább érdemes a megemlítésre, mert ellentétben van egész esthetikai világnézetével, melyben a kompozíciót rendkívül nagy értéknek nézi és a modern impresszionista művészet azon törekvését, mely a véletlenszerűség megőrzésére törekedett, szembeállította a klasszikus, abstrakt művészet rendre, felépítésre való törekvésével, írásaiban azonban ezt a felépítő munkát nem találjuk, ellenkezőleg azon átabotaszerűségben tálalja gondolatait elénk, ahogy azok írás közben eszébe jutnak. Pedig csak önfegyelemre volna szüksége, s főleg időre, hogy az alig végiggondolt gondolatsort erős belső kapcsokkal egybeköthetné. Most is, hogy a történeti múzeum lényegét megállapította, annak alfaját, a Heimat-múzeumot vizsgálja. Három szempontból tartották e típust értékesnek, mondja. Először: megment egyébként elkallódó értékeket! Erre azzal felel, hogy rámutat az osztrák Kommission für Denkmalpflege eljárására, mely csakugyan alkalmasabb a helyi emlékek megmentésére, leltározására és feldolgozására, amint azt a Dvorak vezetése alatt készülő nagyszerű inventárjegyzék igazolja. Ez elegendő. Mindent múzeumba foglalni fölösleges. A történettudománynak egy standard-múzeumra van csak szüksége. Másodszor: az anyagot helyén hagyjuk és így az teljes kontaktusban marad a közönséggel. Ezt elfogadja, de hozzáteszi: a műemlékeket mai állapotukban kell fentartani, (nem restaurálni!) egy lokális építőstílusra kell törekedni, mely a múlt emlékein épülhet fel, s ezért kell azokat konzerválni. Harmadszor: munkamegosztásra vezet, így például a fővárosi múzeum mentesíti az idevágó emlékek gyűjtésétől a nagy állami múzeumokat. Ezzel szemben felveti azt a kérdést, hogy ad-e Budapest története egyéni városfejlődési képet, s ha nem, nem volna-e becsesebb egy olyan művelődéstörténeti múzeumot konstruálni, mely általában a város művelődéstörténetét példázná, melynek tehát átfogó ereje, közvetlen kulturaterjesztő hatása is általánosabb volna? S itt eljutott Feleky műve alapgondolatához, melyet igen széles látókörrel fejt ki. Nem, Budapestnek nincs egyéni képe, «a magyar főváros történeti egyénisége a múlt egyik korszakában sem ölthetett egységes és határozott alakot» s ezt igen szélesen odavetett képekben igazolja. Végigfut Buda és Pest történetén, s igazolja, hogy a főváros a XIX. század ajándéka, s így csakis itt kezdhetné meg a fővárosi múzeum a kultúrtörténeti emlékek rendszeres egybefoglalását. Igaza van. hogy még itt is erősen különböztetni kellene, s Kremmer álláspontja, mely felölelné az összes fővárosi intézmények emlékeit, szétforgácsolásra vezetne, a múzeum egyszerűen ereklyetárrá válna, semmit sem bizonyítana óriási anyaga ellenére. Az erősen megrostált anyagot aztán nem mesterségesen rekonstruált enterieurökbe helyezné — ha véletlenül megmaradt volna egy török kuruzsló orvos budai szobája, igenis múzeumi érdekességű volna, - - de panoptikumba való dolog ennek mesterséges rekonstrukciója. Abban is igaza van, amit Szabóval szemben a variációk bemutatásának fontosságáról állít, főleg a művészeti anyag bemutatásánál, hiszen éppen a változatokban szemlélhetjük a művészi fejlődést. Mert, - mint erre egy jegyzetben rámutat, --a művészeti múzeumnak a közönség érdeklődését «a műalkotások formai értékére kell felhívni, a tiszta stílusra, a természet művészeti változásának különböző módozataira». — Ez igen értékes gondolat, ebből kellene levezetnie a múzeumberendezés minden törvényét. Kár hogy nem aknázza ki. Rámutat azután a fővárosi múzeum néhány érdekes emlékcsoportjára, a Biedermeier-ruhákra és a pesti arcképfestőiskola emlékeire, mely arcképfestőiskola a XVIII. század végén kezdődött és a Biedermeier-korban virágzott, (amint ezt az Ernst-muzeum Biedermeier-kiállításán igazoltam,) Mindez azonban szűk kör, a fővárosi múzeum ezek révén nagyobb jelentőséget nem nyerne soha. Van azonban egy mód, hogy a főváros múzeuma európai fontossághoz jusson, ha t. i. bemutatná a városnak fokozatos haladását. Budapest múltjának emlékei éppen erre vannak predesztinálva. Ez a gondolat Feleky művének legeredetibb és legbecsesebb része. Egy jegyzetben igazolja, hogy nem Paris e feladat megoldására a legalkalmasabb médium, hanem Budapest, mely a városalakulásnak minden típusát megőrizte, a római castra és municipium, a középkor földmívesvárosa, a céhváros, a kereskedő-város, az ipari város, a világváros, mindmegannyi tipikus fejlődési fokozat, melyet az eredeti emlékeken kívül bemutatni, rekonstruálni, modellekben, statisztikai táblázatokban szemléltetni lehetne. Ez a gondolat bővebb kifejtést érdemelne. Leginkább azonban megérdemelné a kivitelt. A város múzeuma! A város alakulása, amint szemünk elé tárul, amint nyomon követhetjük szociális alakulataiban, a szociális tudomány minden eredményének felhasználásával: a gondolat valóban széleskörű és jövője van. Most azután Feleky átcsap egy új kérdésre. Szabó Ervin felvetette azt az ideát, hogy a főváros állítson fel egy modern galériát. Feleky szerint ez ma már anyagi okokból sem lehetséges, meg kell elégedni egy magyar képtárral és időleges kiállítások rendezésévei. Ez utóbbi gondolatot azonban teljesen el kell ítélnünk, hiszen a főváros nem állhat útjába a művészi egyesületek működésének, melyet ezzel egyszerűen csírájában megfojtana. Azt sem helyeselhetjük, hogy a főváros egy teljes magyar képtár felállítására törekedjék. Ez eminensen állami feladat. Nem is tudná megoldani. Egyszerűen az a kötelessége, hogy a pesti művészetet mutassa be, még pedig legelső rangú anyagban, s hogy ezt megszerezhesse, vásárlásokon kívül elcserélheti az állami gyűjteményekből, pl. a Zichy-gyüjtemény egyes darabjainak átengedése fejében, a főváros történetére és művészetére jellemző műtárgyakat. De hogy a főváros képtára végigkísérje a magyarországi festés történetét egész folyamában, mint azt Feleky indítványozza, az fölösleges módon kibővítené, a főváros múzeumpolitikáját, rendkívüli terheket róna rá, olyanokat, melyek őt meg nem illetik, mert ez egyenesen állami feladat, olyan, mely elől maholnap ki nem térhet. A Szépművészeti Múzeum mai állapotában ugyanis nem felelhet meg azon feladatának, hogy az idegen és hazai, a régi és a modern művészet székhelye legyen. Egyszerűen az épület kicsiny, -(nem is szólva arról hogy a világítási feltételek minden kritikán aluliak). A háború diadalmas befejezésével egy új korszak nyílik meg a magyar nemzeti érzésre, mely dukumentálni fogja, mert akarja, szellemi kiválóságunkat, nemzeti fejlődésünk egész folyamán keresztül. Az új Magyar Művészeti Múzeumnak művészeti kultúránk nagyszerű emlékeit kell egybefoglalnia, hogy az idegen, ha teremsorain végig megy, a művészi korszakok egymásutánjainak nagyszabású sorozatában, az egyes nagymestereknek monumentális bemutatásában ösmerje meg kulturális fejlődésünket. Emellett a főváros képtára a pesti festőiskola dokumentálására szorítkozzék. Ez a képtár tele lesz igazi művészi értékekkel, nemcsak históriai érdekességű, de igazi esztétikai jelentőségű is lesz, mert hiszen Pest a XIX. században a művészi élet középpontja. Ez a munkamegosztás föltétlenül keresztülviendő, mert enélkül az ügy maga csorbát szenved. Kívánatos, hogy Feleky alapvető gondolata minél előbb testet öltsön: Budapest történetében a város tipikus fejlődése demonstráltassék. Ennek csak egyik kiegészítő része lenne a képtár. Ha időközben más elhelyezést nyerne és teszem a tervezett fővárosi könyvtár legfelső emeletére kerülne: ez csak az ideiglenes megoldás jellegével bírna. A fővároshoz egy nagy koncepciójú múzeum megteremtése, aminőt Feleky ajánlott, volna csak méltó. Ebbe a keretbe minden beleférne, s ennek kerete mindenkor kitágítható volna. A múlt és jövő képét őrizhetné.

1915 jan. 7-kén lejár a franzensbadi fürdőtelep új kolonnádjának eszmei tervpályázata. Pályadíj 3000, 2500 és 2000 K. Bővebb felvilágosítás az odavaló polgármestertől szerezhető.

1915 január 15-ikén lejár a szállodai vendégszobák berendezésére hirdetett pályázat. A székesfőváros az épülő Gellért-fürdő és szálló berendezésének egy részét pályázatban beszerzendő tervrajzok után akarja elkészíttetni. Evégből az Országos Magyar Iparművészeti Társulat közvetítésével három általános nyilvános pályázatot hirdet művészi tervrajzokra a következő föltételek mellett: 1. Tervezni kell: a) Szalont, melynek bútorzata 5000 K maximális áron és hozzátartozó kétágyas vendégszobát, mely 5000 korona maximális áron beszerezhető: b) kétágyas vendégszobát, mely 2500 K maximális áron és c) kétágyas vendégszobát, mely 1500 K maximális áron elkészíthető legyen, 2. Az a), b) és c) alatt említett berendezések tervezendő tárgyainak pontos jegyzékét az Országos Magyar Iparművészeti Társulat l koronáért minden pályázónak kívánatra kiadja vagy megküldi. Ezzel egyúttal megkapják a pályázók a szükséges alaprajzokat, a falak leborított rajzaival együtt. Minthogy pedig a székesfőváros a tervezendő berendezéseket több példányban rendeli meg, melyek nem teljesen megegyező alakú és nagyságú helyiségekbe kerülnek, a pályázóknak rendelkezésére bocsátandó alaprajz olyan lesz, amelyből az illető helyiségek átlagos nagysága, az ajtók, ablakok, a beépített szekrények, fűtőtestek és mosdók méretei pontosan megállapíthatók. Megjegyzendő, hogy a főváros a b) és c) alatt említett kétágyas szobák bútorzatával formai megoldás szempontjából teljesen megegyező egyágyas szobaberendezéseket is fog megrendelni. Erre tehát legyenek tekintettel a pályázók és ügyeljenek arra, hogy a kétágyas szoba illető bútorainak bele kell illeniök az egyágyas szobába is. Az egyágyas szobákba kerülő berendezési tárgyak jegyzékét és e szobák átlagos alaprajzát a többi jegyzékkel és alaprajzzal együtt kapják meg a pályázók. 3. A főváros nem cifra, mutatós berendezések terveit kívánja, hanem olyanokat, amelyek nemes egyszerűségükkel hatnak, előkelő izlésűek és céljuknak minden tekintetben megfelelnek. 4. A bútorterveket 1:10 arányú, a világítótestek rajzait l: 5 arányú ortogonális ceruza- vagy tollrajzban kell elkészíteni. A bútorok vetületi képein kívül még meg kell oldani a berendezendő helyiségek két-két falát is. Ezt a rajzot l: 20 arányban kell készíteni és színesen kifesteni. Távlati rajzok mellőzendők. 5. A pályatervekhez a berendezés műszaki leírását is csatolni kell ; ebben a fa nemét, megmunkálásának módját (fényezett, pácolt, mázolt stb.) pontosan meg kell jelölni, megjegyezvén, hogy a főváros az l. pontban említett a) és b) típusú bútoroknál csakis fényezett bútort óhajt beszerezni. Mellékelni kell továbbá egy megbízható hazai iparosnak költségvetését, amelyben az illető kötelezettséget vállal arra, hogy megbízás esetén a tervezett bútorokat a műszaki leírásban jelzett anyagból és kivitelben, a kívánt példányszámban nyolc hónap alatt kifogástalanul elkészíti és szállítja. Megjegyezzük, hogy a főváros az 1. pontban a) alatt említett szalonból két példányt, a hozzátartozó kétágyas vendégszobából hat példányt, a b) alatt említett kétágyas szobából 37 és ugyanilyen típusú egyágyas szobából 8 példányt, a c) alatt említett kétágyas szobából 53 példányt, az ilyen típusú egyágyas szobából pedig 24 példányt óhajt egyszerre megrendelni ; a költségvetés megállapításánál tehát az egyes típusok tömeges megrendelésének összegét kell alapul venni. A szobáknak az l. pontban említett maximális áraiban csupán a fabútorok, függönyök, ablakkeretek, ágyterítők, asztalterítő, valamint a bútorok kárpitozása foglaltatik, a világítótesteké és egyéb kisebb használati tárgyaké nem. 6. Pályázni lehet az l. pontban foglalt mind a három pályázatra egyszerre, de épp úgy lehet az e pontban a), b) és c) alatt megadott feladatok mindegyikére külön-külön is pályázni. A pályaterven azonban feltüntetendő az illető pályázatot jelző a), b) vagy c) betű. 7. A pályázat föltételeinek mindenben megfelelő művészi színvonalon álló legjobb tervek díjazására a főváros a következő pályadíjakat tűzi ki: a) a szalon és a hozzátartozó kétágyas vendégszoba terveire egy 1000 koronás első és egy 600 koronás második díjat ; b) a 2500 korona maximális árú kétágyas hálószoba terveire egy 800 koronás első és egy 500 koronás második díjat ; c) az 1300 koronás maximális árú vendégszoba terveire egy 800 koronás első és egy 500 koronás második pályadíjat. A főváros fönntartja magának azt a jogot, hogy a pályadíjak kiadása esetén a nem díjazott pályaművek közül legfeljebb hármat és pedig az a) csoporthoz tartozók közül egyenkint 400 koronáért, a b) és c) csoporthoz tartozók közül pedig egyenkint 250 koronáért megvásárolhasson. 8. A pályadíjjal jutalmazott és a megvásárolt pályatervek szerzői a főváros kívánságára kötelesek a díjazott, illetve megvásárolt pályamű eredeti nagyságú részletrajzait és pedig az 1. pontban a) alatt említett két szoba berendezésének részletrajzait 2000 koronáért a b) alatt említett rajzokat 1200 koronáért és a c) alatt említett szobaberendezések részletrajzait 1000 koronáért, a megbízástól számított három hét alatt elkészíteni és a fővárosnak rendelkezésére bocsátani ; ennek az összegnek ellenében kötelesek még az alaprajzi eltérések miatt a a bútorok részletrajzait a szükséghez képest módosítani is, valamint kötelesek a bútorok egy-egy példányának elkészítését az átadásáig ellenőrizni. 9. A pályázaton csak magyar állampolgár vehet részt. 10. A pályázat titkos. Ezért lássa el minden pályázó pályaművét jeligével és csatolja az ugyanazzal a jeligével ellátott zárt borítékban nevét és lakásának a címét. 11. A pályaműveket 1915 január hó 15-én déli 12 óráig kell benyújtani az Országos Magyar Iparművészeti Társulat igazgatóságához (Budapest IX., Üllöi-út 33.), 12. A pályázatot tíztagú bírálóbizottság dönti el, amelynek elnöke dr. Bárczy Isván polgármester, az Országos Iparművészeti Társulat elnöke. Tagjai: Alpár Ignác, Ágotái Lajos, Glück Frigyes, Györgyi Kálmán, Lajta Béla, dr. Márkus Jenő, Nádler Róbert, Szablya Frischauf Ferenc és Wildner Ödön dr. Az elnök a maga, vagy egyik-másik bírálóbizottsági tag akadályoztatása esetén gondoskodik a helyettesítésről. 13. A díjazott és a megvásárolt tervek tulajdonjoga és korlátlan sokszorosítási joga a fővárost illeti meg. Úgyszintén fönntartja magának a főváros a jogot, hogy a kivitel tekintetében saját belátása szerint határozhasson. 14. A pályázók a bebútorozandó helyiségeket a Gellértfürdő és szálló építési művezetőségnél (I., Kemenes-utca 1.) történő jelentkezés esetén megtekinthetik és szóbeli felvilágosításokat ugyancsak az építési művezetőségnél kaphatnak.

1915 febr. 3-ikán lejár a hadi emléktáblák és emlékmüvek terveire hirdetett pályázat. A Steindl-céh, művészetet pártoló egyesület javaslatára az O. M. Iparművészeti Társulat országos mozgalmat akar indítani, hogy minden község, nagy és kicsiny egyaránt, méltó emlékművön örökítse meg hősi halálban dicsőült szülötteinek nevét. Minden községnek, még a legszegényebbnek is módjában áll, hogy lélekszámához s anyagi eszközeihez mérten, kisebbvagy nagyobbszabású emlékművel lerója a kegyelet és a hála adóját az idegen földben, jeltelen hant alatt porladozó fiai iránt. Ezért nem egyöntetű, hanem sokféle, azaz nagyobb és kisebb emlékmüvek megtervezéséről, majdan pedig megalkotásáról, elhelyezéséről vagy felállításáról van szó, amelynek terveire az O. M. Iparművészeti Társulat eszmei pályázatot hirdet a következő feltételek mellett: 1. Tervezzenek falba illeszthető emléktáblákat, szabadon álló, egyszerű emlékmüveket, amelyek alkalmasak legyenek a most dúló háborúinkban elesett vitéz harcosok neveinek méltó megörökítésére. 2. A Társulat ez alkalommal elsősorban csekélyebb költségekkel beszerezhető kisebb arányú emléktáblák, illetőleg emlékművek terveit akarja beszerezni, hogy falvaknak és más kisebb községeknek majdan segítségére lehessen ilyen emlékmüvek létrehozásában. Ezért pályázni csupán 100 koronától legföljebb 3000 koronáig terjedő áron előállítható egyszerű, de művészi emlékművek rajzaival lehet. Ez összegen belül azonban semmi tekintetben nem köti meg a Társulat a tervezők kezét, mert épp úgy lesz szükség kicsiny falusi templom falába illeszthető, 10 — 15 névnek szánt, terméskőből faragott kis emléktáblára, mint a községház, a temető elé, vagy más téren felállítandó szabadon álló emlékműre vagy oszlopra. A pályázók maguk állapíthatják meg az anyagot is (termés- vagy műkő, márvány, gránit, bronz, kerámiai anyag, üvegmozaik, kovácsolt vas stb.), amiből tervezetüket megvalósíttatni akarják. A 3000 koronánál költségesebb emlékművek terveit azért zárja ki a Társulat e pályázatból, mert reméli, hogy annak idején a tehetősebb községek majd megtalálják a módját, hogy akár pályázat, akár megbízás útján maguk szerezzék be sajátos viszonyaiknak és anyagi erejüknek megfelelő művészi terveket. A kis községek ellenben, hogy a szép eszmét minden tekintetben helyesen megoldhassák, valóban rászorulnak a Társulat támogatására. 3. Az adott feladatok sokfélesége miatt nem kívánhatjuk, hogy valamennyi pályamű egységes léptékben és egységes kivitelben készüljön. Ezért a tervezőkre bízzuk a léptéknek és a rajz kiviteli módjának megválasztását s csupán azt kötjük ki, hogy a lépték is, a rajz is olyan legyen, hogy abbói a pályaterv, illetőleg a tervezett emlékmű hatása minden tekintetben megítélhető legyen. A pályázók mellékeljék tervrajzaikhoz a tervezett emlékmű előállításának hozzávetőleges költségvetését. 4. A Társulat ezúttal nem tűz ki pályadíjakat, hanem 3000 (háromezer) koronát biztosít a pályázat céljaira, hogy ezen az összegen a pályázókkal szabad megegyezés szerint megállapítandó tiszteletdíjon a bíráló-bizottság megvásárolhassa a legkiválóbb pályaműveket. Ennek fejében a pályaterv a Társulat tulajdonává válik ugyan, de szellemi tulajdonjoga a pályázóé marad. Ezért tehát a tervek majdan csak úgy valósulhatók meg, ha az, aki egyik vagy másik rajz alapján a tervezett emlékművet meg akarja rendelni, a művésznek a tervezet felhasználásáért és a részletrajzokért az érvényben levő tervezői díjszabásban meghatározott díjat fizeti. A tervekért járó tiszteletdíjat ez alkalommal nem az emlékművek előállításának költségei számbavételével állapítják meg, hanem azok művészi értéke szerint. Tehát olcsóbb emlékmű tervét esetleg magasabb összegen veszi meg a bírálóbizottság, mint annál jóval drágábbat, 5. A pályázaton csakis magyar állampolgár vehet részt. 6. A pályázat titkos, ennélfogva lássa el minden pályázó pályaművét jeligével és csatolja ugyanazzal a jeligével ellátott zárt borítékban nevét és lakásának címét. 7. A pályaműveket 1915. évi február hó 3-ika déli 12 órájáig kell beküldeni az Országos Magyar Iparművészeti Társulat igazgatóságának (Budapest, IX., Üllői-út 33—37.) 8. A pályázatot az O. M. Iparművészeti Társulat állandó bírálóbizottsága dönti el.

1915 április 5-én lejár a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet pályázata, szabadon álló szoborműmúzeum tervére, Pályadíj az egyesületi aranyérem és 1200 K utazási ösztöndíj.

1915 május 1-én lejár az Erzsébet-emlékpályázat. Pályadíjak 6000—3000 K, 60.000 K összegben.

FESTÉSZET

Magyar művészet Münchenben. Irta S. Weber Tera. Esti Újság, május 31.

Kiállítások Parisban (Nagy Zsigmond). Jeltelen cikk. Budapesti Hirlap, május 31.

Die Kunstausstellung inVenedig. Irta Edmund Kacziány. Neues Pester Journal, május 3l.

Kinai és japán képek. Irta F. Takács Zoltán. Nyugat, III. 11. szám,

Dobrovic Péter rajza alá. Irta. F. Takács Zoltán. U. o.

Feszty Árpád. Irta Bródy Sándor. Az Est, június 3.

Három halott festő, Irta (—el). Pesti Napló, június 3.

Feszty Árpád. Irta Malonyay Dezső. Budapesti Hirlap, június 3.

Egy különös emberről (Juhász Árpád). Jeltelen cikk. Esti Újság, június 4.

A német kismesterek kiállítását ismertették a napilapok, június 7.

Egy csendes ember halála (Juhász Árpád). Irta Lakos Alfréd. Pesti Hirlap, június 2.

A Szépművészeti Múzeum új vásárlásai. Jeltelen cikk. Pesti Napló, június 10.

Az első pesti festőiskola. Irta Kremmer Dezső. Vasárnapi Újság, június 14.

Kacziány Ödön sikere Veneziában. Irta Malonyay Dezső. Budapesti Hirlap, június 18.

Rauscher Lajos, Irta F. Takács Zoltán. Nyugat, június 16.

Vázlatok Feszty Árpádról. Irta Fényes László. Magyarország, június 21.

Erinnerungen an zwei Künstler (Feszty és Rauscher). Irta Polyxena Hampel Pulszky, Pester Loyd, június 24.

A modern festőművészet első korszaka. Irta Pogány Kálmán. A Lakás, IV. 5. szám.

A képek megvizsgálása és restaurálása. Irta Paul Kisteller. A Lakás, IV. 5. szám.

Északi művészek. Irta Leffler Béla. Világ, július 5.

Német kismesterek kiállítása aSzépművészeti Múzeumban. Irta Farkas Zoltán. Vasárnapi Újság, július 12.

Budapest és a festők. Irta Dimitrino. Vállalkozók Közlönye, július 15.

Fiatal művészek. Irta Elek Artúr. Az Újság, július 21.

A képek művészi elrendezése. Irta ifj. Gonda Béla. Magyarország, július 26.

Ferenczy Valér. Irta F. Takács Zoltán. Nyugat, aug. l-

Új csataképek. Irta F. Takács Zoltán. Nyugat, 18—19 sz.

Háború és művészet. (Beszélgetés Klimttel. Jeltelen cikk. A Világ, szeptember 28

Renegát? (László Fülöp). Irta Aegrotus. Az Újság, október 16.

A Hodler-ügy. Irta Lázár Béla. Budapesti Hirlap, október 20.

Az angol László Fülöp. Jeltelen cikk. Esti Újság, október 22.

László Fülöp — az angol. Irta Rózsa Miklós. U. o. október 28.

A magyar Hodler-ügy (László Fülöp). Jeltelen cikk. Budapesti Hírlap, november 4.

Háború és esztétika. Irta Rákosi Jenő. Budapesti Hirlap november 15.

Pihenő művészet. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, november 18.

Mednyánszky a csatatéren. Irta Malonyay Dezső. A Hét, november 22.

Mr. László. Irta (yk). Alkotmány, november 22.

A zebegényi templom kifestése, mint művészet. pedagógiai feladat. Irta Kőrösfői K. Aladár. Magyar Iparművészet, XVII. évf. 9. szám.

Monumentális templomi festészet. Irta Fieber Henrik. Magyar Iparművészet, XVII. évf. 9. szám.

Der Renegát. Jeltelen cikk. Pester Lloyd, november 4.

A szobor legendája (Pázmány szobor). Jeltelen cikk. Esti Újság, június 5.

A pozsonyi Pázmány síremlék. Irta B. G. Alkotmány, június 5.

Donatelle problémája. Irta Fűlep Lajos. Kéve könyve, VII. kötet.

Istók János művészete. Irta Csudáky Bertalan. Budapesti Hirlap, június 21.

Az Erzsébet szobor. Irta Balogh Pál. Esti Újság, jun. 26.

Harpokrates szobrocskák a Nemzeti Múzeumban, írta dr. Hoffmann Edith. Archeológiái Értesítő, XXXIV. 3. szám.

Az ezredévi emlékmű. Irta Balogh Pál. Esti Újság, július 19.

Az antik szobrászat hatása a múltban és jelenben. Irta dr. Láng Margit. Uránia, XV. 9. szám.

Régi síremlékek. Irta Divald Kornél. Élet, november l.

A háború alkalmából a Szépművészeti Múzeumban rendezett jótékonycélú kiállítást ismertették a napilapok november 14.

Az árúházról. Irta d. i. Vállalkozók közlönye, június 3„

Még egyszer az egyéniség. Jeltelen cikk. Vállalkozók közlönye, június 10.

Lechner Ödön halála alkalmából írtak a napilapok június l l.

Edmund Lechner. Irta Karl Lyka. Pester Lloyd, jun. l 1.

Lechner Ödön. Irta Sztrakoniczky Károly. Alkotmány, június 11.

A mester sírt. Irta Janszky Béla. Pesti Napló, június 11.

Egy igazi magyar tehetség sorsa. (Lechner Ödön). Jeltelen cikk. Az Est, június 12.

Lechner Ödön. Irta Komor Marcell. Pesti Hirlap, jun. 13.

Edmund Lechner. Irta Josef Diner Dénes. Neues Pester Journal, június 13.

Lechner Ödön művészete. Irta Zrumetzky Dezső. Budapesti Hirlap, június 14.

Vasárnapi krónika (Lechner Ödön). Irta Molnár Ferenc. Pesti Hirlap, június 14,

Lechner Ödön. Irta Tövis. A Hét, június 14.

Lechner Ödön. Irta Bálint AJadár. Nyugat, június 16.

Lechner Ödön, Irta Komor Marcell. Vállalkozók Lapja, június 17.

Lechner Ödön. Irta Relie Pál. Vállalkozók Közlönye, június 17.

Lechner Ödön. Irta Magyar Vilmos. Építő Ipar, június 14.

Lechner Ödön. Irta Lyka Károly. Új Idők június 21.

Séta az idegennel (A cifra város). Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, június 24.

Lechner Ödön Irta Lengyel Géza. Pesti Napló, június 28.

Baillie Scott. Irta Nádai Pál Új Élet, 1914. 5—6. szám.

A XVIII. század építészeti formáinak alkalmazása. Irta Kotsis Iván. Magyar Építőművészet, XII. 4. szám.

Az egyházi műemlékek sorsa Franciaországban. Irta Petrik Albert. Élet, július 5.

Három magyar művész elköltözése. (Lechner, Feszty, Spányi). Irta koronghi Lippich Elek. Budapesti Szemle, VII. szám.

Schulek Frigyes. IrtaRózsaMiklós, Magyarország, jul. 18.

Lechner Ödön. Irta Bokor László. Közműveltség a. évf. l—2 szám.

A budapesti Calvin-tér rendezése. Irta Paloczi Antal. Vállalkozók Közlönye, július 29.

Mai tanulságok régi példákon. Irta d. i. U. o. augusztus 5.

A pusztuló Paris. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, augusztus 19.

A Werkbund 1914-es évkönyve. Irta Bálint Aladár. Vállalkozók Közlönye, augusztus 23.

A falak ledőlnek. Irta Dimitrino U. o. szeptember 3.

Lechner ödön. Irta Kernstock Károly, Huszadik Század, (VII-1X.) szám.

A háború és az építészeti stílus. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, szeptember 16.

Altertümer von Zsámbék. Irta Cornelius Divald. Ungarische Rundschau, 1914. III. sz.

Harc a reimsi székesegyház körül. Irta Lázár Béla. Budapesti Hírlap, szeptember 30.

A szentpétervári német nagykövetség palotája. Irta Nádai Pál. Magyar Iparművészet XVII. 7—8 szám.

Az építészet és a franciák. Irta Dimitrino. Vállalkozók Közlönye, okt. 14.

A loeveni városháza. Irta Gy. K. Építő Ipar, okt. 29.

A franciák és a műemlékek. Irta Huber János. Alkotmány, október 29.

Művészetrombolás. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, október 28.

Őrtálló építészet. Irta Eszly. Vállalkozók Lapja, nov, 4.

Idealizmus az építészetben. Irta Dimitrino. Vállalkozók Közlönye, november 11.

Vajda Hunyad vára. Irta Divald Kornél. Magyar Kultúra, II 17. szám.

Három följegyzés. Irta d. i. Vállalkozók közlönye, november 25.

A kert művészete. Irta Pecz Gyula. Épitő Ipar november 29.

Nagy Sándor ablakai. Irta (yk). Alkotmány, június 13.

A Szent György Céh magyar kerámiai kiállítását ismertették a napilapok június 19.

Gyermekművészet. Irta Nádai Pál. Magyar Iparművészet. XVII. 6. szám.

Meséskönyv és képeskönyv. Irta Török Gyula. U. o.

A játékszer morálja. Irta Rózsaffy Dezső. U. o.

Bábjátékok. Irta Orbók Attilla. U. o.

A mozgolódó meg az alvó iparművészet. Irta Frango. A Hét, jul. 12.

A magyar iparművészet és a külföld. Irta Margitay Ernő. Élet, július 26.

Három német kiállításról. Irta Györgyi Kálmán. Magyar Iparművészet XVII. évf. 7—8 szám.

A skandináviai félsziget ezidei kiállításai. Irta Gelléri Mór. Magyar Iparművészet XVII. 7—8 szám.

Jegyzetek (a »Deutsche Werkbund».) Irta Vágó József. U. o.

A mesterség áhitata. Irta Nádai Pál. Magyar iparművészet, XVIII. évf. 9. szám.

Művészi szolidaritás. Irta Arcturus. Az Újság, június 3.

Der Urmensch als Künstler. Irta Dr. Eugen Hille-brand. Pester Lloyd, június 18.

A művészek megbízhatatlansága. Irta ifj. Gonda Béla. Magyarország, június 20.

Művészetpártolás Ausztriában és nálunk. Irta ifj. Gonda Béla Pesti Hirlap, június 21.

Művészet és Szocializmus. Irta Radisics Elemér. Budapesti Hirlap, június 27.

Művészet a zsidó temetőben. Irta dr. Hevesi Simon. Múlt és Jövő 1914. júliusi szám.

Művészek és spekulánsok. Irta Lynkeusz. A Hét. július 5.

Henszelmann és Erdélyi János esztétikai elmélete. Irta Jánosi Béla. Bupapesti Szemle VII. szám.

A török művészet. Irta Horváth Béla. Új Idők, július 12.

A renaissance igazi jelleme. Irta Havadi Barnabás. Magyar Hirlap, július 17.

Művészeti kérdésekről. (Látogatás Meier-Graefenél). Jeltelen cikk. Világ, július 19.

Az olasz művészetről. Irta Elek Artúr. Nyugat, augusztus 1.

Háború és művészet. Irta Lakos Alfréd. Pesti Hirlap. szeptember 6.

Új művészet. Irta Bálint Aladár. Nyugat, 18—19 szám.

Háború és művészet. Irta Nagy Sándor. Magyar Iparművészet, XVII. 7—8 szám.

A tervezésről. Irta Gergely János. Rajzoktatás. XVII. 7. szám.

A képzőművészet ismertetése a középiskolákban. Irta Arnhold Nándor. U. o.

Fabritzy Kornél emlékezete. Irta Berzeviczy Albert. Budapesti Szemle, novemberi szám.

MERENGÉS
BORZÁSY BÉLA RAJZA