A párbeszédes formájú szatirikus írás 1875 júliusában a Kelet Népe tárcarovatában jelent meg Keleti Gusztávnak, a Mintarajztanoda igazgatójának címezve.¹ Minden szónak jelentősége van. Keleti ugyanis a Fővárosi Lapok 1875. június 24-i számában - Pasteiner pár nappal korábbi, Izsó utódja című cikkére² válaszolva - azt üzente a fiatal, huszonkilenc éves művészettörténésznek, hogy "egyelőre le kell mondanunk amaz álomképről, hogy lassankint művészeti akadémiává fújjuk fel magunkat s hogy ennek tágabb körében mielőbb Pasteiner úr számára is műtörténelmi tanszéket nyissunk!".³

A vita, amely az Izsó Miklós halálával megüresedett szobrászati tanszék utódlási kérdésétől indult, nem egészen egy hónapon belül jutott el idáig. A több szempontból is érdekes vitának bevezetésképp most csak egy, nem is a legfontosabb - a mintarajziskolai művészettörténet-oktatással kapcsolatos - részével foglalkozom. Pasteiner első cikkében - írását az ország művészeti ügyeit intéző "ügyetlen kezekhez" címezve - Izsó utódjául, alkalmas hazai mester híján, olasz vagy francia szobrász meghívását javasolta.⁴ A mintarajztanodai tanmenet hatékonyságát általában is bíráló cikkre Keleti Gusztáv igazgató válaszolt, aki a fentieken túl azt is megjegyezte, hogy ugyanazok az "ügyetlen kezek" írták alá Pasteiner külföldi ösztöndíjkérelmét, amelyeket most Izsó miatt vádol, majd - nem minden él nélkül - felidézte addigi egyetlen találkozásukat: "Ő hozzá csupán egyszer volt szerencsénk, az intézet könyvtárából könyveket kért és kapott, melyeket másutt meg nem szerezhetett magának."⁵

Keleti utalása a mintarajziskolai tanszék (nem) létesítésére, érzékenyen érinthette Pasteinert. A többéves külföldi tanulmányútjáról hazatért fiatal tanár ugyanis, miután sehol sem kapott állást, kérvényt intézett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, amelyben a "Mintarajztanodában felállítandó műtört. tanszék v. a Nemzeti Múzeumban valamely állomás elnyeréséért folyamodik, vagy 1200 ft. segélyt kér a németországi művészeti iskolák tanulmányozására."⁶ Bár a minisztérium - kétszáz forint segély utalásán túl - csak a Nemzeti Múzeum igazgatójához intézett e tárgyban kérdést, biztosak lehetünk abban, hogy Keleti is hallott az ügyről, és nem véletlenül válaszolta Pasteinernek azt, amit. Az sem tagadható, hogy Pasteiner visszavágásából is kiéreződik a jogos elégtétel - a magántanári kinevezés - táplálta felszabadult, szinte szertelen öröm.

De miért került egy látszólag sikertelen mintarajztanodai álláskérelem története az ott elhangzott művészettörténet-előadásokról szóló tanulmány elejére? Azért, mert a tudományegyetemi magántanár viszontválaszából egy általános (saját pályafutásában később jóslatként beteljesedő) jelenség is megérthető. A mondat ugyanis, 1875 és 1917 között, a tárgy bármelyik mintarajztanodai - később főiskolai - előadójától származhatna, ahogyan azt később megismételhette volna - ha lett volna rá oka - a fentiekben visszautasított is. A művészettörténetet ugyanis az adott időszakaszban "kültanári" minőségben bölcsészkari tanárok adták elő: 1875-től 1888-ig Henszlmann Imre (1813-1888),⁷ 1888-tól 1914-ig Pasteiner Gyula (1846-1924),⁸ 1914-től 1917-ig Hekler Antal ( 1882-1940)⁹.1914-ben az évtizedes gyakorlattal szakítva egy második előadója is akadt a tárgynak: Lyka Károly (1869-1965).¹⁰ Róluk lesz szó az alábbiakban.¹¹

Több módszertani problémával kell szembe néznie annak, aki egy művészeti intézményben megtartott művészettörténet-előadások történetét kutatja. A legnagyobb nehézséget a forráshiány okozza: csak a fenti névsorhoz "méltatlan" adatok, apróságok kerültek elő, amelyeket - e sorok írója legalábbis -szinte szégyellt leírni. A hiány oka egyszerű: a mintarajztanodában - később pedig a főiskolán - nem ezek az órák voltak a legfontosabbak, és valószínűleg a "másodállásban" ott tanító művészettörténészek pályafutásában sem. Hiba lenne azonban a kideríthető "semmiségek" miatt a nem a tárgyhoz tartozó dolgokat is belekeverni a szövegbe. A művészettörténet-oktatás története nem azonos a tárgyat tanító művészettörténészek intellektuális történetével. Utóbbi az előbbit nem helyettesítheti. Minket ezúttal csak a két halmaz metszete érdekelhet. Ha ez a metszet kicsi, hát kicsi.

Bár vannak olyan főiskola-történeti összeállítások, amelyek másként tudják,¹² mégis az a legvalószínűbb, hogy 1875-ig a mintarajziskola növendékei nem hallgattak művészettörténetet.¹³ Tulajdonképpen igaza lett Keletinek, aki már 1870-ben, jó előre amiatt aggódott, hogy nehéz lesz az elméleti tárgyakra, köztük a művészettörténetre, előadót találnia. A képzőművészeti oktatás külföldön és feladatai hazánkban című jelentésének Egyéni vélemények teendőinkről című fejezetében a tanárhiányt megjósolva írta: "Nálunk általános széptannal alig egy-két szaktudós foglalkozik, képző-művészeti aesthetikával még kevesebb, műtörténelmi tanulmányokkal, művészeti bonc- és távlattannal, úgyszólván, senki, mert a ki ezen tudományágakkal foglalkoznék, csak magán kedvtelésből teheti, szakismereteit értékesíteni, vagy azt hivatásszerűen űzni alkalma sem nyílhatott az országban."¹⁴ A hiány orvoslására csak az egyetemi művészettörténet tanszék megalapításakor nyílt lehetőség.

A mintarajztanoda növendékei a művészettörténetet kezdetben a tudományegyetemen, a magyar művészettörténet-tudomány egyik "alapítójától", Henszlmann Imrétől hallgatták.¹⁵ Az intézetben ugyanis művészettörténet tanszék - legvalószínűbb, hogy 1885-ig - nem volt.¹⁶ A kényszer szülte megoldásból kettős haszon származott: egyrészt Keleti végre biztosítani tudta intézménye számára a művészettörténet-órákat, másrészt Henszlmann-nak is voltak, mégpedig szép számban, hallgatói.¹⁷ Ilyen körülmények között azonban szó sem lehetett egy speciálisan a rajztanár jelöltekre és művésznövendékekre szabott tanmenetről. Ugyanazokat az előadásokat hallgatták és ugyanazokat a gyakorlati órákat látogatták, mint az egyetemi hallgatók.¹⁸ Az előadások az egyetemen leghamarabb 1873 végén kezdődhettek, ugyanis Henszlmann 1872 októberében alapított egyszemélyes művészettörténet tanszékén - a bölcsészkari tanrendek szerint - 1873 decemberéig nem folyt oktatás. Első előadását - bár legszűkebb szakterülete a gótikus építészet és az építészeti arányrendszer-kutatás volt¹⁹ - Az ó-kori művészet történetéről tartotta. A következő félévekben is - talán a kinevezése körüli hercehurca közben jegyzőkönyvezett kaján felszólításnak: "Greguss adott be olyan értelmű különvéleményt, hogy "óhajtandó, miszerint H. I. ne fektesse a túlsúlyt a gothikára"²⁰ eleget téve - ókori témákat adott elő.

A közös óráknak a bölcsészkari tanrendekben találjuk legbeszédesebb nyomát: Henszlmann 1876-ban hirdetett először a "művészet történetének behatóbb megismerésére" gyakorlatot, a következő félévek Mütörténelmi gyakorlatainál pedig az olvasható magyarázatként, hogy módja "rajzolás eredeti példányok után" (például 1877-1878, 1. félév), amit a résztvevők "minősége" is meghatároz, hogy "vajon egyetemi hallgatók, vagy a mintarajz-tanoda növendékei?" (1878-1879, 1. félév). Közben a mintarajztanodai Értesítőbe is bekerült a "műtörténelem" pár soros tantárgyismertetője (valószínűleg Keleti fogalmazványa), amely a stúdium keretében bevezetést ígért a "művészileg "szép"" eszményének koronkénti és művészeti ágak szerinti megnyilvánulásaiba (a leírás nemsokára egy kronológiai határral bővült, miszerint a feldolgozandó anyag a reneszánsszal véget ér).²¹ Ennél konkrétabb leírásnak nem is volt értelme: a hallgatható órák választéka teljesen a bölcsészkari tanszék órakínálatától függött.²² A meghirdetett órákból Henszlmann idején a növendékeknek heti 3-4-et kellett hallgatniuk és kötelező volt a szombatonkénti, szaktanári magyarázattal kísért kétórás múzeumlátogatás is. A gyakorlati órákon, ha nem rajzoltatta, akkor metszetek, rajzok átnézésére utasította tanítványait, majd benyomásaikról faggatta őket.²³

Henszlmann ránk maradt, kézírásból sokszorosított egyetemi előadásainak jegyzeteit is rajztanár jelölt hallgatói készítették.²⁴ Ezekből a hektografált jegyzetekből - és a bölcsészkari tanrendekből - ismerjük előadásainak témáit. Előadásmódjáról annyit tudunk, amennyit Schauschek Árpád, egykori rajztanárjelölt hallgatója, későbbi monográfusa, feljegyzett. Az ő visszaemlékezése szerint - az utolsók közé tartozott, akik még hallgathatták - Henszlmann előadása "jórészt kéziratból való felolvasás, kissé nehézkes és szakadozott volt és apró nyelvbotlásoktól sem ment", amelyek az előadóteremben "kevésbé kötötték le a hallgatók érdeklődését, mint utólagos elolvasás közben".²⁵ Az utólagos elolvasást - és főleg a vizsgára készülést - segítették a sokszorosított jegyzetek. A jegyzetek mai olvasója csak csodálhatja a jegyzeteket készítő - és az előadásokat látogató - hallgatók elszántságát. Az előadások témái az ókortól Rubensig, illetve Rembrandtig terjedő időszak művészetét ölelték fel. Annak dacára, hogy rajztanárjelöltek jegyezték le, a szövegek - lévén mégis elsősorban tudományegyetemi előadások - csak igen nagy fenntartással vizsgálhatók a mintarajziskolai tanmenet szerves részeként. Ezért a több ezer oldalnyi szövegnek csak néhány általános és érdekesebb jellegzetességét, részletét említem.

A jegyzetek néhol alig olvashatóra halványult levonatait betűzve megindító passzusokra is bukkanhatunk, amelyek közül az egyikben Henszlmann - az ókeresztény és a bizánci művészet kapcsán - a hanyatlás okait igyekezett hallgatói elé tárni: "A hanyatlás fő oka tehát a természet tanulmányozásának elhanyagolása és a meglévő művek merev utánzása, mely több tekintetben hasonlít az írást sokszorozó gépek eredményéhez, levonatai mindinkábbi elhalványodásához, míg végre az írás egészen eltűnik."²⁶ A szöveg hatásának átéléséhez nem elég csupán a valószínűleg saját korában sem sokkal olvashatóbb jegyzete fölé hajoló rajztanár jelöltet elképzelni, hanem pikáns tanulságként érdemes az intézmény nevébe felvett tanítási metódus - mintarajziskola! - és a Henszlmanntól hallottak ellentmondásain is eltűnődni. Az előadások szakirodalmi hivatkozásokkal tördelt, egyébként igen kimerítő és egzakt folyamát olykor megrendítően eredeti kitérők szakították meg. A "Szólanunk kell a chiaroscu-róról" című, nem sok jót ígérő fejtegetésben például azt a megfigyelését osztotta meg hallgatóival, hogy szerinte "Rembrandt edzett arcképei legközelebb állanak photographiákhoz".²⁷

Henszlmann kapcsolata "kültanárként" a mintarajztanodával elég laza lehetett, halálakor az Értesítőben nem is jelent meg hosszabb nekrológ, s az év eseményei között szűkszavúan csak annyi szerepelt, hogy halála "országos veszteség lévén", érdemeinek részletes méltatásától eltekintenek.²⁸

Henszlmannt betegsége alatt - a dolgozat elejéről ismerős - Pasteiner Gyula helyettesítette,²⁹ aki a professzor halála után nemcsak művészettörténet tanszékét - ahol 1875-től mint magán- majd mint nyilvános rendkívüli tanár működött -, hanem mintaraj ziskolai állását is "örökölte".³⁰ Pasteiner 1888-tól tanított a mintarajziskolában, hozzá már nem kellett "átjárni", az intézetben adta elő a művészettörténetet. Fontos különbség köztük, hogy míg Henszlmann pályája vége felé állhatott csak katedrára, addig Pasteiner kezdettől fogva tanított. Szakirodalmi és oktatói pályafutása párhuzamosan futott: egyetemi (1875-1918) és mintarajztanodai - majd főiskolai - tanári megbízatása (1888-1914) szerves részét képezte intellektuális karrierjének.

Ennek ellenére huszonhat évnyi intézeti tanári működéséről még annyi említésre méltó, konkrét ismeretünk sincs, mint elődjééről. Pasteiner előadásairól nem maradt fenn - sajnos a tudományegyetemiekről sem - jegyzet, így min-tarajztanodai órái témáiról semmit sem tudunk (az egyetemieknek legalább a címe ismert).³¹ A hiány okát csak találgatni lehet, talán azért nem volt szükség előadásainak lejegyzésére, mert a sikeres kollokviumhoz elég volt az 1885-ben megjelent A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig című összefoglaló egyetemes művészettörténetének ismerete.³²

A tárgy előadására - ironikus módon - nem előadói, hanem órarendi változások gyakorolták a legnagyobb hatást. Pasteiner, amikor Henszlmann halála után folytatta az oktatást, ugyanúgy a II-IV. évfolyamokban tartott előadásokat, mint elődje. Az első komolyabb változásra az 1894-1895-ös tanévben került sor, amikor a heti óraszámot kettőre csökkentették.³³ A következő változásról a Keleti halála után megjelent első, 1902-1903-as Értesítőben olvashatunk: ettől kezdve csak a III-IV. évfolyam hallgatott művészettörténetet.³⁴ Ugyanekkor a művészettörténet-oktatás feladatairól is új leírás jelent meg³⁵ - s nem könnyű az óraszámokra vonatkozó különböző információkat összhangba hozni. Az Értesítő szerint 1902-től a rajztanár- és rajztanítójelölt férfiak - a III. és IV. évfolyam - heti 2-2, vagyis 4, a rajztanítónő-jelöltek - csak a IV. évfolyam -heti 2 órát hallgattak. A III. és IV. éves rendes művésznövendékek - a szövegben nemenkénti bontásnak nincs nyoma - heti 2-2, vagyis 4 órára jártak.³⁶ Kérdés, hogy 1902-től a művésznövendékek, nők és férfiak - az addigi gyakorlattól eltérően - együtt hallgatták-e az előadásokat. Azelőtt ugyanis, így például az előző 1901-1902-es tanévben is, a rajztanítónő-jelöltek és női művésznövendékek azonos óraszámban, együtt hallgatták a művészettörténetet. Az Értesítők végén rendszertelenül megjelentetett táblázatos órarendek szerint 1901-1902-ben a férfi tanárjelöltek heti l-l, míg a rajztanítónő-jelöltek és női művésznövendékek heti 1, a férfi művésznövendékek l-l óra előadást látogattak. Ha a több oldalon - külön a tanár-, tanító-, tanítónő]elöltek stb. részére -megjelentetett órarendeket összeolvassuk, kiderül, hogy az összes férfi növendék - mindhárom évfolyam - órája egy időben - hétfőn 4-től 5-ig, csütörtökön 6-tól 7-ig - volt, ahogy a nők is együtt, egy helyen - csütörtökönként 4-től 5-ig - hallgatták Pasteinert.³⁷ Valószínűleg így volt a legpraktikusabb, a túl bonyolult felosztásból adódó számos variáció - tanárok, tanítók, művészek - helyett elég volt csak "női" és "férfi" előadásokat tartani. Az összevont évfolyamok rendszere és a nemek szerinti elkülönítés valószínűleg 1902 után sem változott: Pasteiner ugyanis - igaz, csak hét évvel később - az 1909. március 1-jén tartott tanári ülésen jelezte, hogy "kevesli a nőknél a heti egy órát"; a kérdésben a tanári testület, "méltányolván a szaktanár kérelmét", úgy határozott, hogy "a nők hallgassák a műtörténelmet együtt a tanárjelöltekkel heti két órában, a művésznövendékeknek pedig heti egy órában tartassék külön a műtörténelmi előadás".³⁸

Az előadások illusztrálásának kérdése Pasteinert is foglalkoztatta. Egyik tudományegyetemi hallgatója jegyezte fel róla: "Amíg nem sikerült keresztülvinnie azt, hogy vetített képek mellett tarthassa meg előadásait, kézről-kézre adta a tanteremben a reprodukciókat és elvesztette bizalmát az olyan hallgató, aki szorgalmasan jegyezte az előadást, de egy pillantás után továbbadta szomszédjának a reprodukciót."³⁹ Nemigen lehetett ez másként mintarajztanodai - majd főiskolai - óráin sem. Ennél többet nem tudunk arról, hogy miként folytak előadásai. Mintarajziskolai tanítványa, Mirkva János szerint, bár Pasteiner óvakodott a divatos művészetelméleti "frázisok" használatától, tanítványai mégis "modernnek" tartották, aki "tudott mindig olyan önálló lenni, hogy még tanítványai előtt is szívesen korrigálta régebbi nézeteit".⁴⁰ Persze voltak, akik másként emlékeztek: egy egykori rajztanár jelölt hallgatója 1952-ben azt írta Lyka Károlynak, hogy Pasteiner az óráin "annyi sok nevet, évszámot, skatulyázást halmozott össze, amit mi azonnal el is felejtettünk".⁴¹

Pasteiner alatt tört ki a mintarajztanodai művészettörténet-oktatás első hivatalos "botránya". 1897-ben egy negyedéves rajztanár jelölt gyámja írt nyílt levelet az Egyetértésnek, amelyben többek között - a tanár nevének említése nélkül - a Pasteiner által előadott tárggyal kapcsolatban kívánt néhány kérdésre választ kapni: "Visszás állapotnak tartom [...] - írta -, hogy a tantervben kötelezőnek kiszabott egyik tantárgyukból, tudniillik a műtörténelemből, nem kapnak a növendékek osztályzatot, hanem az illetékes szaktanár csupán azt konstatálja az érdemjegyek rovatában, hogy az illető növendék a kérdéses előadásokra "járt" [...]. Gyámfiam ezt illető faggatásomra elbeszélte, hogy ez minden évfolyamban így történik már két év óta, a mikor ugyanis a tanár nyíltan kijelentette azt, hogy ő többé sem kollokviumokat nem tart, sem osztályzatokat nem ad, mert a műtörténelemből "elégtelen" osztályzatot kapott növendékek, a nélkül, hogy javító vizsgálatot tettek volna, az ő felszólamlása dacára, felsőbb osztályba lépnek, és pedig az igazgató jóváhagyásával rendszeresen. Tessék most már elgondolni, hogy ilyen tanulmányi fegyelem mellett mekkora buzgósággal törik magukat a növendékek a különböző művészeti iskolák szubtilis jellemvonásainak boncolgatásában."⁴² Keleti annak dacára, hogy azt hitte, a levelet egy növendék írta, sietve válaszolt a kérdésekre, kifejtve, hogy nem történt semmi szabálytalanság, ugyanis: "A műtörténelmet rajztanárjelöltjeink hat féléven át kötelesek hallgatni, félévenkint változó anyag mellett, kollokválás kötelezettsége nélkül. A tanképesítő vizsgálaton azonban e tárgyból úgy szó, mint írásbeli vizsgálatnak vannak alávetve az előadott tananyag egész terjedelméből. Azelőtt míg e tárgy képesítő vizsgálat tárgyát nem képezte, a félévi kollokviumok alapján állapíttatott meg a képesítő oklevélben az osztályzat."⁴³ A válasz nem elégítette ki az aggódó gyámot, aki a megszólított szaktanár válaszát várta: "A műtörténelem dolgában hosszan, de másról beszél az igazgató úr, mint a mit kritikám hibáztatott. E részben azt várom, hogy a műtörténelem érdemes tanára nyilatkoztassa ki, mondotta-e, vagy sem, azt a nyilatkozatot, vagy azzal egyértelmű más kifejezést, a melyet kritikám neki tulajdonított."⁴⁴ Pasteiner nem válaszolt. Talán a vitából okulva jelentették meg az 1897-1898. évi Értesítőben a szervezeti szabályzat azon passzusát, amely tisztázta, hogy művészettörténetből - a tanári vizsgálat előtt - a növendékek nem kötelesek kollokválni.⁴⁵

Pasteiner tanári tevékenységének hivatalos részéről a tanári ülések jegyzőkönyvei tájékoztatnak. Főiskolai működésének fontos részét képezték az általa vezetett évenkénti olaszországi tanulmányutak. Az 1909. március 1-jéről fennmaradt - már idézett - jegyzőkönyvben is egy ilyen út előkészületeiről olvashatunk. A negyedéves tanárjelöltek folyamodványával kapcsolatban a tanári testület tagjainak olyan sarkalatos kérdésekben kellett állást foglalniuk, mint az utazást vezető tanár személye (hagyományosan Pasteiner), az utazás időpontja, a csoport összeállításának mikéntje, és végül, hogy a férfiak és nők együtt utazhatnak-e (természetesen nem).⁴⁶ A fennmaradt jegyzőkönyvek szerint - az eddig idézetteken túl - Pasteiner csak egyszer, az egyetemi rajz tanszék felállítása tárgyában intézett kérdést kollégáihoz.⁴⁷

A művészettörténet-oktatás kérdése az üléseken, olykor Pasteiner igazolt vagy igazolatlan távollététől függetlenül is szóba került. 1912. szeptember 11-én Várdai Szilárd adminisztratív igazgató előadta, hogy "hogy több év óta sajnosán tapasztalta, hogy a képesítő szakvizsgálatra bocsájtott növendékek a művészetek történetéből nagyrészt csekély készültséget tanúsítottak. Ennek okát főképp abban látván, hogy e tantárgyból elért eredményről a hallgatóknak osztályvizsgálaton vagy kollokviumon nem kellett számot adni, ezért ajánlja, hogy a jelen tanévtől kezdődőleg a művészetek történetének hallgatására kötelezett összes III és IV. éves rajztanár, rajztanító, és rajztanítónő-jelöltek félévenkint kollokviumot tenni köteleztessenek."⁴⁸ A tanári testület az indítványt elfogadta. Arról nem tudunk, hogy Pasteiner a távollétében hozott döntést hogyan fogadta, minden esetre - a félévi vizsgákkal - a határozat visszaállította az "1897-es gyám" által reklamált, régi rendet.

1914-ben, a legutolsó ülésen, amelyen Pasteiner még részt vett, egy fegyelmi ügyet kellett elintézni. Az ülés fő tárgyát a művészettörténet vizsgán lezajlott "botrányos" eset képezte. A zárthelyin az intézeti pedagógiatanár, Antos Mihály felügyelt. A vizsgán történtekről a jegyzőkönyvben ez áll: "Várdai Szilárd a műtörténelmi vizsgálatra vonatkozólag közli a tantestülettel, hogy dr. Pasteiner Gyula szaktanár úr beküldötte az írásbeli feladat tételét, mely szabályszerűen kihirdettetett s melyet zárthelyi vizsgálat keretében Antos Mihály tanár úr felügyelete alatt kellett elkészíteni a III. éves növendékeknek. A vizsgálat mikénti lefolyásának előadására felkéri Antos Mihályt ki jelenti a tantestületnek, hogy 4óra 21perckor a tanterembe a hallgatók 12 jegeskávét hozattak. Midőn ő annak elfogyasztását a teremben nem engedélyezte [...] a vizsgálat helyiségét elhagyták s az ifjúsági kör helyiségébe vonultak, honnan nagyobb időközönkint visszatértek feladatuk befejezése céljából. Várdai Szilárd megjegyzi, hogy a műtörténelmi vizsgálat zárthelyinek tekintendő s így azok, kik kimentek, dolgozata figyelembe nem vehető. A vizsgálat komolyságát megóvandó javasolja, hogy a nevezettek szeptember hó 14én d.u. 3 órakor pótvizsgálatot tegyenek."⁴⁹ Végül, bár volt tanár, aki súlyosabb büntetést kívánt, Várdai javaslatát fogadták el. Pasteiner - nagyon elegánsan - ezen az ülésen nem szólalt fel.

Csak 1914-ben, Várdai igazgató-tanár egy kultuszminisztériumhoz intézett hivatalos feljegyzéséből értesülünk "utólag", a művészettörténet előadásának - az 1902-1903-as tanévtől számítható - szinte komikus állapotáról. Pasteiner ugyanis - tudjuk meg Várdai leveléből - "felváltva [adta elő] egy-egy éven a festészet, szobrászat, építészet műtörténelmét, tehát az egész körnek előadására 5 tanév kellett. Minthogy azonban tantervünkben a művészetek története csak 2 éven át szerepel, növendékeink vagy a festészet, vagy a szobrászat, vagy az építészet műtörténelmének előadását nem hallgathatták teljes egészében."⁵⁰ Kettős kényszer hatására alakultak így a dolgok: egyrészt az órarendváltozás, másrészt feltehetően Pasteiner makacssága miatt. Pasteinernek ugyanis volt egy elméletileg jól körülbástyázott szisztémája, amelyből ezek szerint, a megváltozott körülmények hatására sem engedett. Ez a rendszer a már említett 1885-ös egyetemes művészettörténetének fejezetbeosztásán is tanulmányozható, ott ugyanis Pasteiner - amint ezt korabeli kritika feddőleg szóvá is tette⁵¹ - külön tárgyalta az építészet, a szobrászat és a festészet történetét.⁵² Pasteiner azt vallotta, hogy nagy tévedés korszakonként mindet együtt tárgyalni, mivel "e három művészet igen lényegesen különbözik egymástól, mindegyik egészen más természetű. [...] Számtalan olyan kor van, melynek van virágzó építészete, de nincs megfelelő szobrászata és festészete, s a legnagyobb ritkaság, hogy a három művészet virágzása összetalálkozik. Ezt az igazságot tanítja a történelem, s a ki a történet álláspontját akarja elfoglalni, annak ezen igazságot nem szabad mellőznie. A ki az aesthetika szempontjából tárgyalja a művészetek fejlődését, vagy a ki a közműveltségi állapotok széles alapjára helyezkedik: annál megérthető, megengedhető, hogy a három művészetet korszakonkint összefoglalja."⁵³ Pasteiner azonban, a "történeti álláspont" feltétlen híveként, még olyan külső nyomásra sem változtatott előadásai struktúráján, mint az évfolyamok átszervezése.

A fentiekben idézett 1914-es Várdai-féle feljegyzés Pasteiner felmondása miatt íródott. A vendégtanár ugyanis, közvetve a világháborús események miatt, lemondott állásáról. Az Értesítőben ez olvasható az eset körülményeiről: "A Főiskola összes épületei [...] hadi kórházak céljaira lévén lefoglalva, az előadásokat más állami épületekben s bérelt műtermekben tartottuk meg, aminek sajnos, de kikerülhetetlen következménye volt, a növendékeknek és a tanároknak egyik intézetből a másikba való vándorlása. Főleg ez a körülmény bírta arra érdemes tudósunkat Pasteiner Gyula dr. tudományegyetemi nyilv. rendes tanárt, aki a művészetek történetét a Képzőművészeti Főiskolán teljes 26 éven át előadta, hogy megbízatása alól felmentését kérje."⁵⁴ Utódai Hekler Antal és Lyka Károly lettek.

A levelet, amelyben Várdai Jankovich Béla kultuszminisztert Pasteiner lemondásáról értesítette és a főiskola új művészettörténet-tanárait bemutatta, fontossága miatt az alábbiakban teljes terjedelmében közlöm.⁵⁵

Nagyméltóságú Miniszter Úr!

Pasteiner Gyula dr. budapesti tudomány egyetemi nyilvános rendes tanár, a ki az 1888 évi október hó 10-én 40.324 sz. a. kelt rendelettel nyert megbízást a művészetek történetének az akkor még Mintarajziskola és Rajztanárképző intézetben való előadására, az 1914/15-ik iskolai évre, tekintettel haladott korára, az anyag összevonásával s a tanításnak több intézetben leendő végzésével járó nehézségekre, tantárgyának előadására nem vállalkozott, mint azt velem f. évi december hó 15-én kelt levelében közölte.

Bár mindent elkövettem, hogy az érdemes férfiút főiskolánknak továbbra is megnyerjem, fáradozásom szilárd elhatározásán hajótörést szenvedett Ezért midőn őszinte sajnálattal kell megválnunk az intézetünknél teljes 26 éven át, mindig odaadó buzgalommal működött tanférfiútól, tiszteletteljesen bátorkodom Nagyméltóságodat kérni, méltóztassék Pasteiner Gyula dr. tud egyetemi tanárhoz a művészetek történetének 26 éven át mindenkor odaadó buzgalommal való eredményes tanításáért köszönő levelet intézni

Ami ezek után a megárvult tantárgy jövendő előadását illeti, oly javaslattal bátorkodom Nagyméltóságod elé járulni, mely szerény véleményem szerint alkalmasnak látszik arra, hogy ez a tantárgy jövőre intenzívebben taníttassék.

Eddig ugyanis a festészet, szobrászat, építészet művészeti történetét Pasteiner Gyula dr. egymaga adta elő felváltva egy-egy éven a festészet, szobrászat, építészet műtörténelmét, tehát az egész körnek előadására 3 tanév kellett Minthogy azonban tantervünkben a művészetek története csak 2 éven át szerepel, növendékeink vagy a festészet, vagy a szobrászat, vagy az építészet műtörténelmének előadását nem hallgathatták teljes egészében. Még legjobban jártak azok a növendékek, a kik csak az építészet műtörténetének előadását nem hallgathatták kimerítően a művészetek történetének tanárától, mert az építészeti rajz, stíl- és alaktan szaktanára az építészet történetébe úgy is kellően bevezette a növendékeket Sőt ezek azokban az években, mikor Pasteiner is főleg az építészet történetét adta elő, annak némely részét kétszeresen is hallgathatták, ellenben vagy a festészet vagy a szobrászat történetének kimerítő előadásától elestek és csak kitűnően felszerelt könyvtárunk s a szaktanárok útbaigazító segítségére voltak utalva önképzésükben.

Ezt az alkalmat fel kell használnunk ennek az anomáliának megszűntetésére, mert a művészetek történetének tanítása nemcsak a művésznövendékekre fontos, hanem főleg és első sorban a rajztanárjelöltekre nézve, a kik hivatva vannak a középiskolákban a művészeti ízlést, érzéket fejleszteni Fontos tehát, hogy technikai kiképzésük mellett e téren is a legalaposabb kiképzésben részesüljenek.

Mivel pedig eddig csak az építészet történetében való intenzívebb kiképzés volt minden esetben biztosítva, a festészet és szobrászat művészet története ellenben nem érvényesült mindig teljes mértékben, szükségesnek tartom, hogy a képzőművészetek mindhárom ága egyenlő gonddal és terjedelemben adassék elő.

Ez pedig, habár a háborús idő nem látszik alkalmasnak változtatásokra és újításokra, most mégis keresztül vihető, mert szerencsére megvannak a szükséges és alkalmas tanerők, a kikkel a kitűzött cél, hogy rajztanáraink s tanítóink a művészet történetében is teljes kiképzést nyerjenek, elérhető s a mi szintén figyelembe vehető, egyelőre nagyobb költséggel nem fog járni

Az építészet műtörténetének külön tanítása a fentebbiek szerint egyelőre nem okoz nehézséget, mert az építészeti rajz, stíl- és alaktan tanára - Havranek Ferenc - eddig is, kiindulva az antikból, az építészet fejlődésének teljes képét adta növendékeinek. Ennek még intenzívebb tanítására azonban más alkalommal leszek bátor Nagyméltóságodnak előterjesztést tenni

Most tehát csak a festészet és szobrászat műtörténetének külön előadásáról kell gondoskodni

Ezen előadók megválasztásánál figyelembe kell venni, hogy az új tanerők a Főiskola rendszerébe, mellyel a nyugat-európai szakkörök illetékes ítélete szerint a rajztanárképzés terén az elsőséget kivívta, beilleszkedjenek s a tanári karral teljes harmóniában működjenek, mert bármely cél is csak egyirányba törő, vállvetett munkával érhető el.

Azok, a kikkel a festészet és szobrászat műtörténetének előadására nézve érintkezésbe léptem, e feltételnek meg is felelnek.

Ezek LYKA KÁROLY és HEKLER ANTAL dr.

LYKA KAROLY ismert művészettörténeti író, a Művészet folyóirat szerkesztője, a székesfővárosi iparrajziskolán és a VI ker. Andrássy-úti állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium továbbképző tanfolyamán a művészetek történetének óraadó tanára

Széles körű műveltsége, úgy az antik mint a modern festészet alapos ismerője, alkalmassá teszik a feladat megoldására, melyre örömmel vállalkozott mint óraadó tanár. Heti 2 órában fogja előadni a festészet művészettörténetét

A szobrászat művészettörténetének előadására HEKLER ANTAL dr. budapesti tudomány egyetemi magán tanárt és szépművészeti múzeumi őrt sikerült megnyernem.

HEKLER ANTAL dr. született 1882. február hó 1-én Budapesten. Középiskolai és jogi tanulmányait ugyanitt végezte. Az államtudományi doktorátus letevése után az 1905. és 1906. évet a párizsi és müncheni egyetemen töltötte. A doktori fokot a classica archaeologiából Münchenben nyerte el 1906 őszén Időközben kinevezték a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban segédfogalmazóvá, majd 1907 novemberében a Nemzeti Múzeum régiségtárához segédőrré. 1911-ben a budapesti egyetem filozófiai karán a classica archaeologiából magántanárrá képesítették. 1914-ben őrré kineveztetvén megbízatást kapott a Szépművészeti Múzeum antik plasztikai osztályának vezetésére, hol ezóta működik. Muzeális tevékenysége mellett állandóan irodalmilag is működött Két önállóan megjelent könyve: Römische weibliche Gewandstatuen, München 1909 és Bildniskunst der Griechen und Römer, Stuttgart 1912. (Ez utóbbi angol, francia és utóbb magyar nyelven is megjelent) Emellett a hazai és külföldi szakfolyóiratokban számos nagyobb-kisebb dolgozatot tett közzé. Munkássága elösmeréséül az osztrák archaeologiai intézet 1912-ben, a berlini német archaeologiai intézet pedig 1914-ben levelező tagjai sorába választotta

Mint az adatokból látható, komoly tudományos készültségű férfiúról van szó, a ki egész lelkesültséggel vállalkozott arra, hogy a mit tanult, az antikból kiindulva, növendékeinkkel közölje.

Minthogy e megoldástól a művészetek történetének alapos, kimerítő tanítását várom s nagyobb költség nélkül az eddig fennállt anomália elkerülhető, tiszteletteljesen kérem Nagyméltóságodat, hogy javaslatom elfogadásával LYKA KÁROLYT a festészet, HEKLER ANTAL dr.-t pedig a szobrászati művészettörténetnek a Képzőművészeti Főiskolán óraadó tanári minőségben való előadásával megbízni méltóztassék.

Tiszteletdíjukra nézve, mely a velük történt megállapodás szerint a művészetek történetének eddigi előadásáért fizetett összeget nem fogja meghaladni, a többi óradíjak kiutalványozasára vonatkozó javaslatommal egyidejűleg leszek bátor Nagyméltóságod intézkedését kérni

Mély tisztelettel maradván Nagyméltóságodnak alázatos szolgája

Várdai igazgató-tanár. Budapesten, 1914. évi december hó 25-én

Hekler határozott oktatási programmal kezdett tanári munkájához. Az Értesítők 1914-1915-ik évi kötete - ugyanaz, amely kinevezéséről is tudósított -közölte írását, amelyben a főiskolai művészettörténet-oktatás feladatait vette sorra.⁵⁶ Hekler a legfőbb pedagógiai problémát a főiskola kettős oktatási struktúrájában látta. Kifejtette, hogy a művész, illetve tanárképzésben "a cél [...] nem egészen ugyanaz, de az eszközök és a módszerek összeesnek."⁵⁷ A művésznövendékek és rajztanár jelöltek számára egyaránt felesleges időtöltésnek ítélte a nevekre és évszámokra felépített művészettörténet oktatását, e helyett az oktatás szemléleti jellegét kívánta erősíteni. Kevés, de alapos műelemzéssel akarta az egyes művészek és korszakok legfőbb jellemzőit megtanítani. Bár ő maga csak az antik szobrászat történetét adta elő, véleményét kronológiai korlátok nélkül közölte. Az előadásoktól és gyakorlatoktól - művésznövendékek esetében - a "tradícióhoz" kötődést és egyfajta művészi "higgadást" várt; a kortárs művészet értékelését és rendszeres előadását nem tartotta az intézmény feladatának: "A szorosabban vett, történetileg még meg nem ítélhető, mozgásban levő jelen művészetének tárgyalása nem lehet feladatunk..." - írta, de meg-engedően hozzátette, hogy "egyes, a legmodernebb művészet köréből kiszakított példáknak bizonyos instruktiv kapcsolatokban való bemutatásáról viszont nem fogunk lemondani."⁵⁸

Hekler előadásait is kiadták tanítványai.⁵⁹ Igaz, erről csak egy helyen, a Régészeti és Művészettörténeti Társulat előtt Heklerről emlékbeszédet tartó Oroszlán Zoltánnál olvashatunk: "[...] tanítványai előadásait "Műtörténeti jegyzetek" címen három füzetben ki is adták."⁶⁰ Hekler egy másik életrajzírója, Láng Nándor a jegyzeteket nem említi, ő A szobrászati stílus problémái című könyvet tartotta a főiskolai évek termékének.⁶¹ Ez (félig) igaz. A szobrászati stílus problémái bevezetőjében ugyanis az áll, hogy annak "tartalma az egyetemen és a Képzőművészeti Főiskolán tartott előadások során érlelődött meg".⁶² Ellenben nem teljesen meggyőző, hogy a Műtörténeti jegyzetek sorozata valóban a főiskolai előadások anyagát tartalmazza. Gyanúra adhat okot a füzetek témáinak és Hekler egyetemi óracímeinek részleges egybeesése, valamint az, hogy a kiadványokon semmilyen, az előadások helyszínére vonatkozó információ nem olvasható.⁶³ Ha ezek a jegyzetek valóban a főiskolai előadások szövegei voltak, akkor kicsit egyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy Hekler, programja ellenére, a főiskolán is "egyetemi" előadásokat tartott (sok névvel és évszámmal).

Hekler a Jegyzetek első füzetének bevezetőjében, tehát valószínűleg az első előadás alkalmával, a "modern felfogás szerinti" művészettörténet-írás céljait és módszereit ismertette.⁶⁴ Kifejtette, hogy az általa előadott tárgy tudományos célja az emlékek történeti és formai megértése: "Történetileg azt jelenti, hogy az egyes emléknek a többi emlék között is ki tudjuk jelölni az őt megillető helyet, történeti összefüggésbe helyezzük, hová a fejlődés szükségszerű láncszemeként illeszkedik bele. Formailag alatt azt értjük, hogy e kapcsolattól függetlenül meg tudjuk érteni az emlék művészi tartalmát."⁶⁵ Rövid tudománytörténeti áttekintésében a művészettörténetet a többi tudománytól igyekezett megkülönböztetni. Hangsúlyozta: "A művészettörténet a tudományok sorába tartozik, hiába minősítik némelyek puszta kedvtelésnek."⁶⁶ A bevezető előadás végén - és ez a látszólag szűk tematika miatt aggódókat is megnyugtathatta -, arról beszélt, hogy: "Ami egyes művészek alkotásaira áll, fennáll a korszakokra is. [... ] A művészettörténet korszakai is különböző értékűek, ki kell választani közülök a legnagyobb hatásúakat. [...] Ilyen szempontból a görög népet kell a művészettörténet középpontjába beállítanunk."⁶⁷ Annál többet, mint ami a három kis füzetből kideríthető, Hekler főiskolai tevékenységéről sem tudunk. Nem is töltött sok időt főiskolai katedráján. 1917 januárjában Konstantinápolyba utazott, hogy átvegye az ottani tudományos intézet vezetését,⁶⁸ 1918-ban pedig a véglegesen nyugdíjba vonult Pasteiner egyetemi tanszékét foglalta el.⁶⁹ A főiskolára nem ment vissza tanítani.

1914-ig (részben 1917-ig) feltűnő automatizmus jellemezte a mintarajztanodai - később főiskolai - művészettörténet-oktatás személyi kérdéseit: a vendégtanárt megürült státusában minden esetben tudományegyetemi magántanár kollégája követte, aki előbb vagy utóbb, bölcsészkari katedráját is örökölte. 1917-től, Hekler távozásával ez a sor megszakadt. A tárgy előadása 1917-ben a feltehetően legalkalmasabbra, Lyka Károlyra maradt.⁷⁰

A Nyugat 1919-ben kezdte meg Schöpflin Aladár A pirosruhás nő című - valamikor 1908 után, de 1914 előtt játszódó - művészregényének folytatásos közlését (a mű könyv alakban csak 1921-ben jelent meg).⁷¹ A korjellemző irodalmi alkotás főszereplője Vaymár Sándor óvári líceumi rajztanár, akit egy súlyos művészi csalódás kergetett vissza szülővárosába. A Képzőművészeti Főiskolán végzett stúdiumai végén, jelentős és új festészetét, az egykor szintén kinevetett, de később szép karriert befutott - valószínűleg Szinyeiről mintázott - akadémiai mestere kigúnyolta: "Eriggy szobát mázolni!" - mondta.⁷² Evekkel később Vaymár a pirosruhás nőnek a következőképp foglalta össze helyzetét: "Én már nem vagyok művész. Rajztanár vagyok [...]. Szakítottam a művészettel. Elmentem, visszajöttem."⁷³ De minket most nem ez a szál érdekel - végül természetesen a rajztanár minden régi sérelméért elégtételt kap -, hanem a regény egy teljesen jelentéktelen megjegyzése, amire talán még senki sem kapta fel a fejét, de a dolgozat lezárására igen alkalmasnak látszik. A részlet Vay-már művészi tehetségének felfedezését írja le. Az érdem egykori líceumi magyartanárjáé, "aki annak idején hallgatta az egyetemen Pasteiner előadásait, s ezen az alapon művészeti szakértőnek tartotta magát."⁷⁴ Aki idáig eljutott, tudja: felfedezettje is..., nem ott, de őt.⁷⁵

<< Vissza     Tovább >>

1 Pasteiner Gyula, Redingote. Keleti Gusztáv úrnak. Paris, 1875. július 16., Kelet Népe, 1875. július 27. [1.]

2 Pasteiner Gyula, Izsó utódja, Kelet Népe, 1875. június 19., 1., a továbbiakban: Pasteiner 1875.

3 Keleti Gusztáv, Lifepreserver (Válasz Pasteiner "Izsó utódja" című cikkére), Fővárosi Lapok, 1875. június 24., 644-645. A továbbiakban: Keleti 1875.

4 Pasteiner 1875, 1. Pasteiner többször is írt Izsóról, álláspontja - amelyet ez alkalommal nincs lehetőség részletesen tárgyalni - csak a többi Izsó-interpretációjával együtt értelmezhető. Erről is írtam a Pasteiner művészettörténet-elméletét elemző korábbi munkámban, lásd Gosztonyi Ferenc, A "helyes" művészettörténeti álláspont kérdése Pasteiner Gyula írásaiban, Ars Hungarica, 1999/2., 309-351. A továbbiakban: Gosztonyi 1999 (Izsóról és Pasteinerről: 311-314.).

5 Keleti 1875, 645.

6 Az ügyre vonatkozó eredeti iratok megsemmisültek. Az eredetiekből kijegyezve az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének Regesztagyűjteménye őriz két cédulát. Ismeretüket Szentesi Editnek köszönöm. 1. MTA MKI Regesztagyűjteménye 4484. "VKM-1874-V-3-51-27018 Bp. 1874. X. 1. Pasteiner Gyula jelenti, h. tanulmányút járói visszaérkezett, de a Minisztérium állást nem adott, s "az önfenntartáshoz szükségelt illetékek is függőben maradtak." [VKM: kiutal egyelőre 100 ft. segélyt. Nyújtson be rendesen felszerelt kérvényt állásért.] Az ügydarab mellett nyomtatvány: A régi művészetek történetének mai tudományos állása. Pasteiner Gyula. Bp. 1875." 2. MTA MKI Regesztagyűjteménye 4485. "VKM-1875-V-3-3397. Bp. 1875... Dr. Pasteiner Gyula folyamodványa, melyben v. a Mintarajztanodában felállítandó műtört. tanszék v. a Nemzeti Múzeumban valamely állomás elnyeréséért folyamodik, vagy 1200 ft. segélyt kér a németországi művészeti iskolák tanulmányozására. [VKM: kérdést intéz a Nemzeti Muz. igazgatójához, nem lehetne-e Pasteinert ott alkalmazni. - Addig is 200 ft. segélyt utalnak ki számára.]"

7 Henszlmann Imre irodalmi munkássága, közli Tímár Árpád, Ars Hungarica, 1990/1, 143-164; az Ars Hungarica 1990/1. Henszlmann-számának írásai, különösen Tímár Árpád, A Henszlmann-kutatás története, 39-45.

8 Pasteiner Gyula irodalmi munkássága, összeállította Gosztonyi Ferenc, Ars Hungarica, 2001/1. 155-158. Gerevich Tibor, Pasteiner Gyula emlékezete (Felolvastatott a M.T. Akadémiának 1931. évi május hó 18-án tartott összes ülésén), in A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek, XXI. köt., 17. sz., Bp., 1933; Gosztonyi 1999 (további irodalommal).

9 Hekler Antal irodalmi munkássága, összeállította Erdélyi Gizella, Archaeologiai Értesítő, III. folyam, I. köt., 1940, 116-123; Oroszlán Zoltán, Emlékezés Hekler Antalra. Elmondatott az O. M. Régészeti és Művészettörténeti Társulat 1940. évi június hó 26-án tartott közgyűlésén, uo., 101-115, a továbbiakban Oroszlán 1940; Láng Nándor, Hekler Antal élete és munkássága, in Hekler Antal válogatott kisebb dolgozatai, Bp., 1942, a továbbiakban Láng 1942; Zádor Anna, Egy művészettörténész indulása. Emlékezések L, Új Művészet, 1993/11, 72-75.

10 Lyka Károly írói munkássága 1890-1943, in Lyka Károly emlékkönyv. Művészettörténeti tanulmányok, szerk. Petrovics Elek, Bp., 1944, 317-345, a továbbiakban Lyka-emlékkönyv; Lengyel Géza, A fiatal Lyka Károly, Művészettörténeti Értesítő, 1964, 73-74; Kisdéginé Kirimi Irén, Lyka Károly, Művészettörténeti Értesítő, 1964, 74-78; Zádor Anna, Lyka Károlyról, Új Művészet, 1994/7-8, 94-95.

11 A magyar művészettörténet-írás történetéhez a legjobb (a korábbi irodalommal): Marosi Ernő, Utószó. Programok a magyar művészettörténet-írás számára, in A magyar művészettörténet-írás programjai Válogatás két évszázad írásaiból, szerk. Marosi Ernő, Bp., 1999, 322-386.

12 Vö. A Főiskola ötven éve. Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve az 1921-22, 1922-23, 1923-24, 1924-25. tanévekről, 9 (kronologikus intézménytörténet). 1871: Henszlmann Imre: a műtörténet tanára. A továbbiakban a mintarajztanoda - majd főiskola - általában tanévenként megjelenő értesítőire, évkönyveire a címvariációktól függetlenül mint Értesítőre hivatkozom, az adott év feltüntetésével.

13 Vö. Értesítő 1932-1933, 10. A főiskola tanári és oktató személyzete. Henszlmann Imre: 1875-1888,

14 A képzőművészeti oktatás külföldön és feladatai hazánkban. A Vallás- és Közoktatásügyi M. K. Minister megbízásából előterjeszti Keleti Gusztáv festész, a Kisfaludy társaság tagja. Budán, 1870, 130-131.

15 Vö. Széles Klára, Nézetei a művészet fejlődésének törvényeiről (Henszlmann Imre, A művészet története. I-VIII. Hektografált kézirat), in Uő, Henszlmann Imre művészetelmélete és kritikusi gyakorlata, Bp., 1992, 35-45.

16 Ez a főiskolatörténetek egyik meglehetős nagyvonalúsággal kezelt kérdése. Vö. Értesítő, 1897-1898, 55. Arról számol be, hogy az intézmény 1885-ben két új elméleti tárggyal bővült, az egyik a pedagógia, "A másik a műtörténelem, melyet az intézet növendékei több évig a tud. egyetemen hallgattak. Ennek a tantárgynak a rajztanárjelöltek és művésznövendékek külön igényeihez mért előadása mindinkább szükségesnek mutatkozván, annak előadására a vallás- és közoktatásügyi minisztérium dr. Pasteiner Gyula tud. egyetemi ny. r. tanárt hívta meg, ki is a művészetek történetéből külön előadásokat tart a férfi és női növendékek részére." Azért nehéz elhinni ezt az információt (bár ettől még lehet igaz), mert tévedéseket tartalmaz: például Pasteiner csak 1888-ban vette át a tárgy oktatását, nem 1885-ben, holott a szöveg neki tulajdonítja a 1885-ös fordulatot. A szöveg évekig ismétlődött, majd eltűnt.

17 "Tanítványainak jó része a mintarajziskola és a rajztanárképző-intézet hallgatóiból telt ki; az utóbbi években ebben az intézetben tartotta meg óráinak nagyobb részét" - írta róla egykori tanítványa, későbbi monográfusa, Schauschek Árpád. Vö. S., Henszlmann Imre (1813-1888) III. Rajzoktatás, XVI. évf. 1913. december 15., 209-211, idézett hely: 209. A továbbiakban: Schauschek 1913; ugyanaz a szöveg újra megjelent: Schauschek Árpád, Henszlmann Imre. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai, Új folyam, LI. köt., 1917-1918, 179. A továbbiakban: Schauschek 1917-1918. Schauschek Árpád 1881/82-1886/87 között volt a mintarajztanoda növendéke.

18 Mivel a mintarajztanoda hallgatói is ezeket az órákat látogatták, fontosnak tartom Henszlmann bölcsészkari óracímeinek ismertetését. Ahol egyértelműen vagy legalább feltételesen az egyes előadáscímekhez jegyzeteket tudtam rendelni, ott azt a cím után [ ]-ben megtettem.

Henszlmann Imre bölcsészkari órái 1873-tól haláláig, 1888-ig A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Tanrendjei alapján: 1873/74. 1. félév: Az ó-kori művészet története 1873/74. 2. félév: Az antik művészetek története 1874/75. 1. félév: Az antik művészetek története

1874/75. 2. félév: A képző művészetek története az ó- és újabb korban 1875/76. 1. félév: A művészet története 1875/76. 2. félév: A képzőművészetek története

1876/77. 1. félév: Német iskola. Dürer, Holbein, Kranach, az u.n. kis mesterek (Klein-Meister) stb.; Gyakorlat a művészet történetének behatóbb megismerésére 1876/77. 2. félév: Műtörténelem, német és hollandi iskola; Gyakorlatok

1877/78. 1. félév: A műtörténelemből: a csúcsíves építészeti styl számos példákkal illustrálva; Műtörténelmi gyakorlat, rajzolás régi eredeti példányok után

1877/78. 2. félév: A műtörténelemből. Folytatása a középkori építészetnek. Ennek bevégzése után Rubens és iskolája; Gyakorlatok a műtörténelem ügyében

1878/79. 1. félév: A művészet története, újra kezdve az egyiptomin, assyrin, perzsán, kis-ázsiain és hellénen; Gyakorlati kísérletek

1878/79. 2. félév: A művészet története, 2-dik félévben assyri, perzsa, kis-ázsiai, és mennyire telik, hellén művészet; Gyakorlat

1879/80. 1. félév: A műtörténelemből a classikai plastika és festészet; Gyakorlatok

[Ebből jegyzet: A classicai plastika és festészet történelme. Dr. Henszlmann Imre egyet, nyilv. r. tanár előadásai nyomán. Kiadja Hofrichter József és Tuschek Gyula III. trj. Budapest 1879.] 1879/80. 2. félév: Az antik plastika és festészet történetének folytatása és az ó-keresztény művészet; Művészeti gyakorlat

1880/81. 1. félév: A classikai nemzetek festészete és folytatólag, ha ez befejezve lesz, az ó-német művészet; Gyakorlatok

1880/81. 2. félév: A műtörténelemből, régi flamand festészeti iskola és folytatólag német iskola; Gyakorlat 1881/82. 1. félév: A németalföldi és hollandi festészeti iskolák tárgyalása, kiválólag Rubens és Rembrandt; Gyakorlat

[Talán ebből jegyzet: Hollandi iskola. Dr. Henszlmann Imre ny. rendes egyetemi tanár nyomán írta Dvorcsák Ferenc rajztanárjelölt. Kiadja a "rajztanárképezdei társaskör." 1882.]

1881/82. 2. félév: A műtörténelemből. A művészet fejlődésének törvényei, Rubens és iskolája; Gyakorlat [Talán ebből jegyzet: Antwerpeni iskola. Dr. Henszlmann Imre ny. rendes egyetemi tanár nyomán írta Dvorcsák Ferenc rajztanár jelölt. Kiadja a rajztanár képezdei társaskör. 1881/2.]

1882/85. 1. félév: A műtörténelem folytatása, nevezetesen az olasz festészet újjászületése; Szemlék a műtörténelemből

[Ebből és talán a következőkből is jegyzet: Olasz iskola. Dr. Henszlmann Imre ny. r. egyetemi tanár nyomán írta Dvorcsák Ferenc rajztanárjelölt. Kiadja a rajztanár Képezdei Társaskör. 1882.] 1882/83. 2. félév: A műtörténelemből az olasz festészeti iskola; Szemlék a műtörténelemből 1883/84. 1. félév: Az olasz festészeti iskola legnagyobb három mestere. Leonardo da Vinci, Michelangelo Buonaroti, Raphael Santi; Szemlék a műtörténelemből

1883/84. 2. félév: A műtörténelemből olasz festészeti iskola, Raphael Santi; Szemlék a műtörténelemből 1884/85. 1. félév: A műtörténelemből az ó-keresztény, byzanci és román művészet; Szemlék a műtörténelemből

[Talán ebből jegyzet: Ó-ker. Byz. És Román művészet]

1884/85. 2. félév: A műtörténelemből a későbbi középkor művészete; Szemlék a műtörténelemből 1885/86. 1. félév: A műtörténelemből a román képzőművészet-történelem folytatása, a csúcsívesnek megkezdése; Szemlék a műtörténelemből

1885/86. 2. félév: Műtörténelem jelesen a csúcsíves stylű korszak építészete, plastikája és festészete; Szemlék a műtörténelemből

1886/87. 1. félév: Folytatása a csúcsíves építészet történetének és az egykorú plastika és festészet története; Szemlék a művészet történetéből

1886/87. 2. félév: A műtörténelem folytatólag, a csúcsíves korszak plastikája és festészete; Szemlék a műtörténelemből

1887/88. 1. félév: Az egyiptomi, babiloni, assyri, perzsa műtörténelem és a classikai nemzedék építészete; Szemlék a műtörténelemből

1887/88. 2. félév: Babilóniai, assyri, perzsa, phoenikai műtörténelem; Olasz festészeti iskolák folytatása; Szemlék a műtörténelemből

1888/89. 1. félév: Perzsa művészet, a művészet elterjedése nyugat felé, a görögök archaikus kora; A nagy olasz mesterek: da Vinci, Buonarotti és Raphael Santi; Szemlék a műtörténelemből.

19 A kérdéshez vö. Marosi Ernő, Henszlmann Imre és Kassa városának 6 német stylű templomai, megjelent Kassa városának ó német stylű templomai Rajzolá és magyarázá Dr. Henszlmann Imre. Pesten, 1846.- új, 1996-os kiadásának kísérőfüzeteként, 1-26.

20 Szentpétery Imre, A Bölcsészettudományi Kar története 1635-1935, in A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem története, IV. köt, Bp., 1935, 526, a továbbiakban Szentpétery 1935.

21 Vö. például Értesítő, 1878-1879, 6.: "E címen tartott egyetemi előadások útján több évi tanfolyamra osztva, lehetőleg összefoglaló képét kapják a művészileg "szép" eszményének, amint az különböző népeknél, különböző korszakokban, az építészet, festészet és szobrászat termékeiben nyilvánult." A bővítéshez vö. például Henszlmann utolsó teljes tanévének szövegét: Értesítő, 1887-1888, 12: "Összefoglaló képe a művészileg "szép" eszményének, amint az különböző népeknél, különböző korszakokban, az építészet, festészet és szobrászat termékeiben nyilvánult. A régi keleti népek, valamint Görögország és Róma, utóbb a középkor és a renaissance műtörténelme."

22 Emiatt a tantárgy céljairól és módszeréről az Értesítőkben közölt szöveget sem volt érdemes "sűrűn" módosítani, igen jellemző például, hogy másfél évtizeddel Henszlmann halála után - jelentősen megvál tozott körülmények között - már Pasteiner tanársága alatt, az 1870-es évek végéről örökölt szöveg egy apró bejegyzéstől eltekintve, még mindig ugyanaz volt.

23 Schauschek 1913, 209, és Schauschek 1917-1918, 179.

24 A jegyzetek listája, előbb a jelzettek, utóbb a jelzetlenek: A classicai plastika és festészet történelme, Dr. Henszlmann Imre egyet, nyilv. r. tanár előadásai nyomán, kiadja Hofrichter József és Tuschek Gyula III. trj. Budapest, 1879; Antwerpeni iskola, Dr. Henszlmann Imre ny. rendes egyetemi tanár nyomán írta Dvorcsák Ferenc rajztanár jelölt, kiadja a rajztanár képezdei társaskör, 1881/2.; Hollandi iskola, Dr. Henszlmann Imre ny. rendes egyetemi tanár nyomán írta Dvorcsák Ferenc rajztanárjelölt, kiadja a rajztanárképezdei társaskör, 1882; Olasz iskola, Dr. Henszlmann Imre ny. r. egyetemi tanár nyomán írta Dvorcsák Ferenc rajztanárjelölt, kiadja a rajztanár Képezdei Társaskör, 1882; jelzés nélküliek: Ó-kor művészete; Görög-római plastica; Párhuzam a classicai és keresztyén művészet között; O-ker. Byz. és Román művészet; Francia vagy csúcsíves styl

Hofrichter József 1876/77-1879/80, Dvorcsák Ferenc 1879/80-1884/85 között volt a mintarajztanoda növendéke, Tuschek Gyula nevét nem találtam a névsorokban.

25 Schauschek 1913, 209, és Schauschek 1917-1918, 179.

26 Ó-ker. Byz. és Román művészet, 2.

27 Hollandi iskola, Dr. Henszlmann Imre ny. rendes egyetemi tanár nyomán írta Dvorcsák Ferenc rajztanárjelölt. Kiadja a "rajztanárképezdei társaskör." 1882, 32-33.

"Szoknunk kell a chiaroscuroról.

Ha fényképezett arcképeket szabadon művészkéz által metszettekkel vagy edzettekkel összehasonlítunk, találni fogjuk, hogy Rembrandt edzett arcképei legközelebb állanak a photographiákhoz, jól értve legközelebb elvileg vagy is egészbeni hatásban, nem pedig egyszersmind művészetileg, mert a gépiesen és vegy-tanilag működő photographia nem bírja teremtményeit élettel ellátni, s innen van, hogy valódi művésznek arcképei nem ritkán hasonlóbbak eredetiökhez, mint a photographiák, dacára azok mathematikai hűségének. A valódi művész nem fogja fel az arcképezendőt csak is azon pillanatban melyben előtte megjelenik többnyire mesterkélt affectatióval, az úgy nevezett poseban, hanem törekszik mintájának egész jellemét visszaadni azzal, hogy bizonyos részletét kiemeli, mást lesimít, gyöngít, tehát nem készíti szol-gailag és öntudat nélkül mását, mint teszi a photographia s innen van az is, hogy midőn a fénykép nem adhatja eredetiének művész mását, sokszor a kép eredetiére, mely csak pillanatnyi és rendesen affectait azaz valóságos és szokásos kifejezésétől elütő, rá sem ismerünk.

De másrészt a photographia előmintáinak köszönhetjük, hogy arcképfestészeink, mióta a photographia ismeretes, még a csekélyebb részleteket is pontosabban és behatóbban meg figyelik és mi még nagyobb fontossággal bír, köszönjük a természetes mintázásnak szorgosabb tanulmányozását meg ismerését és ezen mintegy új ismereteknek alkalmazását Rembrandt edzéseiben mondhatnók, a photographiât elősegítette annyira közel járnak ezek a természet megfigyelésében és a plastikai alakzásban a fényképezés készítményeihez.

Midőn a photographia épen úgy, mint a fa és rézmetsző vagy az edző nem dolgozik festékkel, hanem csak is árnyékol, csak is a világosnak ellentétét a feketét alkalmazhatja; egyedül annak ellentéte az alap világosságához, annak fokozatos emelése ereje által képes azon mintázás színét előhozni, mely a testeket szemünk előtt kikerekíti, részeit előre hozza vagy hátra tolja. Ezen mintájára photographiának fő feladata és megjelenését tökélyetesen eléri iker példányaival, ha azokat stereoskopon keresztül megtekintjük és előttünk színleg tökéletes plastikai képet látunk. A photographia tehát oly opticai törvényt nyilvánít, mely szerint a tárgyak színtelenül és egyedül plastikailag láthatók. Ha már most Rembrandt edzései legközelebb állanak photographiákhoz, világos hogy Rembrandt az optika ezen törvényét, még a fényképezés előtt és a nélkül legtisztábban ismerte fel. De ő másrészt ezen törvény fölött is művészetileg felemelkedett; mert midőn a photographiában a sötétebb színek, kivált a sárga és a kék csaknem feketére változik s így annak tere az alkalmazott vegyészeti anyagok által homályossá, át nem látszóvá lesz, Rembrandtnál e hiány nem létezik; mert ő a szemnek láttapasztalatát követve mintegy átlátszósággal működött." A kérdéshez (további példákkal): Beké László, Henszlmann és a fényképezés, Ars Hungarica, 1990/1., 129-131.

28 Értesítő, 1888-1889, 35.

29 Uo., 21.

30 Uo., 1888/89. 35.

31 Közli Gosztonyi 1999, 345-351.

32 Pasteiner Gyula, A művészetek története a legrégibb időktől napjainkig, Bp., 1885.

33 Értesítő, 1894-1895, 11. Az órákat a rajztanár- és rajztanító-jelöltek látogatták, a rajztanítónő-jelöltek nek, legalábbis az órarend szerint, nem volt meghirdetve előadás. A rajztanítónő-jelöltek 1897-1898-tól heti 1 órát hallgathattak, vö. Értesítő, 1897-1898, 5. A férfi rajztanárok és művésznövendékek együtt hallgatták csütörtökön és pénteken 6-tól 7-ig az órákat. A rajztanítónők és női művésznövendékek ugyancsak együtt, szerdán 4-től 5-ig.

34 Értesítő, 1902-1903, 43.

35 "Ezen intézetben a művészet-történeti tanításnak csak az lehet a feladata, hogy válogatott fejezetek (ó-kori építészet, görög szobrászat, középkori építészet, renaissance művészet, szobrászat és németalföldi festészet) tárgyalásával fogalmat nyújtson a művészeti fejlődésről. Az előadásoknak egyik főkiegészítő része a szemlélet révén, erre gazdag könyvtárunk - melyet növendékeink szabad idejükben szorgalmasan látogatnak - minden irány és szakra való tekintettel kiváló alkalmat nyújt. S így hallgatóink a tanprogramban részletesen fel nem sorolt régi és legmodernebb művészetek - és művészekről - a legtökéletesebb reprodukciók nyomán tudomást és tájékozást szereznek." Értesítő, 1902-1903, 43.

36 Uo., 47-49.

37 Az előzőekhez vö. például Értesítő, 1901-1902, 104-106, de ugyanez - a napok is megegyeznek! - olvasható például az 1899~1900-as és az 1900-1901-es évkönyvekben is.

38 Jegyzőkönyv. Felvétetett 1909. március hó 1-én tartott tanári értekezleten, MTA MKI Adattára, MDK-C-I-1/3520/2. Azt már csak a teljesség kedvéért jegyzem meg - egyben bevallom, hogy ezt már végképp nem értem -, hogy 1902-1903-tól eleve heti 2 órát kellett volna a nőknek hallgatniuk. Pasteiner 1909-es felszólalása után - ha jól értem - a tanítónő-jelöltek és a rajztanárok közös előadásokat hallgattak.

39 (-y.), Eötvös József utolsó professzora, Világ, 1924. november 9., 2. (A címben foglalt vélekedés, ter mészetesen hibás.)

40 M[irkva]. H. J[ános]., Pasteiner Gyula emlékezete, Rajzoktatás, XXVII. évf., 1924, 35. Mirkva János 1897-1898 és 1900-1901 között volt a mintarajztanoda növendéke.

41 MTA MKI Adattára, MDK-C-I-17/365.1. Fábián Gyula levele Lyka Károlynak, Szombathely, 1932. november 14.

42 M.P. (Budapest 1897. okt. 28): cím nélkül ("A mintarajziskola tanulmányi és rendtartási állapotára vonatkozólag a következő levelet kaptuk..."), Egyetértés, 1897. október 31., 13.

43 Keleti Gusztáv, Az országos mintarajziskola, Egyetértés, 1897. november 7., 2. c

44 Uo., Keleti válasza alá szerkesztve M. P. válasza.

45 Értesítő, 1897-1898, 5.

46 Jegyzőkönyv. Felvétetett 1909. március hó 1-én tartott tanári értekezleten, MTA MKI Adattára, MDK-C-I-1/3520/1.

47 Jegyzőkönyv. Felvétetett az 1912. okt. 31-i tanári értekezleten, MTA MKI Adattára, MDK-C-1-1/1/175-177. "Vardai Szilárd előadja, hogy jelen ülés első tárgya volna a tandíj mentesség tárgyában beérkezett kérvények elbírálása, de dr. Pasteiner Gyula egy. tanár megjelenvén az ülésen, az egyetemi rajzi tanszék kérdését ajánlja először tárgyalásra.

Előadja, hogy a vall. és közokt. minisztérium 124936/1912.sz. alatt a főiskola igazgatóságának véleménynyilvánítás végett megküldte a budapesti kir. m. tudományegyetem rektorának 2722sz. alatt kelt - a minisztériumhoz írt - beadványát azzal, hogy mily feltételek mellett tartja lehetségesnek, hogy a fentnevezett egyetem hallgatói rajzolás tanulása céljából a Képzőművészeti Főiskola, vagy az orsz Iparművészeti iskola megfelelő rajzgyakorlatain részt vehessenek.

Az igazgatóság felkérte a kérdés tisztázására s véleményadásra Erdőssy Béla tanárt.

Erdőssy Béla előadja, hogy azon eszme, miszerint a hallgatók más intézet keretében vehessenek részt a szükséges rajzgyakorlatokon, csak a minisztériumban merült fel s nem óhaja az egyetemi karoknak.

Az egyetemi rajzi tanszék felállításához az összes karok hozzájárultak a jogi kar kivételével, mely csak rajztanfolyamot óhajt. Nehézségek merültek fel a létesítendő állás minősége iránt, mivel csak a tudományi szakra van tanári állásuk. Óhajuk, hogy egyetemi rajztanítói állás szerveztessék.

dr. Pasteiner Gyula megjegyzi, hogy nagy tájékozatlanságra vall az, ha nem tudják az egyetemi karok beilleszteni a rajzi tanszéket a többiek közé. Ez már rég meg van oldva Németországban így Marburgban és Halléban, hol a bölcsészeti karral kapcsolatosan nemrég rajzi tanszék is létesíttetett - mely a készültség megszerzésének a szükségleteit látja el. Szerinte minden ismeret és tudomány bele illik a bölcsészeti karba amire ott szükség van. Az, hogy csak tudományi szakra van tanári állás, az csak szabály, de nem törvény, mely királyi rendelettel megmásítható.

Erdőssy Béla előadja, hogy 3029/1912. sz. alatti megbízása alapján felkereste dr. Czakó Elemér urat, az Iparműv. iskola igazgatóját s abban állapodtak meg, hogy mindegyikük külön-külön megteszi felterjesztését elfogadva alapul azt a kijelentést, hogy a jelen szervezeti szabályzat alapján adhatnánk csak helyet a magukat képezni óhajtó egyetemi hallgatóknak.

Jelentését a következőkben foglalta össze.

Az egyetemi karok a rajzoktatást szükségesnek tartják s az ez irányban való törekvést örömmel üdvözli a szóló. A kivitel tekintetében két megoldási mód merült fel éspedig

I. egyetemi rajztanári címmel neveztessék ki a rajzoktató a bölcsészeti fakultás szerint a VII. fiz. osz tályba 400 kor ötödéves korpótlékkal heti 20 óra tanítási kötelezettséggel. A kinevezés az egyetem autonómiájának megóvása mellett az egyetem jelölése alapján történhet.

II. megbízott rajzoktatóval kívánja intéztetni a rajzoktatást, illő díjazás fejében.

Jelen viszonyok mellett véleménye szerint egyik iskola sem vállalkozhat arra, hogy az egyetem hallgatóit befogadja, s nem hivatása az, hogy külön tanfolyamokat létesítsen. Nincs joga az egyetemnek, ha szüksége van a rajz oktatására, hogy eme hiány pótlását más intézetre hárítsa s ez a törekvés távol is áll az egyetemtől. Nem tartja helyesnek ezt azért se mivel a szóban forgó mindkét intézmény más, magasabb követelményeket állít fel, holott az egyetemi rajzoktatás csak azért szükséges, mivel a hallgatók semmit, vagy keveset rajzoltak előzőleg.

Üdvözli dr. Pasteiner Gyula egyetemi tanárt, hogy eme eszmét felfogva annak fontosságát és létesítésének szükségességét az egyetemi karok elé terjesztette. Kéri, hogy fogadja el a magas minisztérium az egyetem óhaját. A megoldás módját az egyetem saját szükséglete szerint válassza.

dr. Pasteiner Gyula teljesen osztja Erdőssy Béla jelentésében foglalt nézetét. Hibás álláspontnak tartja azt, ha a minisztérium az egyetem rajztanításában művészi árnyalatot is lát. A természettudományi tanszékek érezték elsősorban a rajz hiányait s felkérték őt indítvány tételre, amit a karok egyhangúlag elfogadtak.

Szerinte tanmenete, célja akármelyik intézetnek egészen más. Az egyetemen szerinte a cél az, hogy az illető hallgató improvizálva képes legyen valamit tudományos célokra esetleg táblán ábrázolni. Szükségesnek tartja, hogy a főiskola hangsúlyozza még azt is, hogy a középiskolák jórészt összes tárgyai tanításánál szükséges bizonyos fokig a rajztudás.

Várdai Szilárd hozzáfűzi, hogy a művészi irányú rajzoktatás tekintetében eddig is nyitva állott a főiskola kapuja az egyetem hallgatói előtt. Az egyetem feliratában határozottan tanszék felállítását kérte a minisztériumtól, de a művészeti ügyosztály ezt másképp értelmezte.

Várdai Szilárd kérdésére a tanári testület egyhangúlag hozzájárult Erdőssy Béla jelentésében foglaltakhoz."

48 Jegyzőkönyv. Felvétetett 1912. évi szeptember hó 11-én tartott tanári értekezleten, MTA MKI Adat tára, MDK-C-I-1/1/165.

49 Jegyzőkönyv. Felvétetett 1914. évi június hó 7-én tartott tanári értekezleten, MTA MKI Adattára, MDK-C-I-1/1/274-275.

50 Jankovich Béla dr. v. b. t. t. vallás- és közoktatásügyi m. kir. Miniszter Úrnak, Budapest. Hivatalos jelentése az orsz. m. kir. képzőművészeti főiskola igazgatóságának Pasteiner Gyula dr. lemondása folytán a művészetek történetének jövőre való előadása, illetőleg óraadó tanárok megbízása tárgyában. 3481. sz. 1914, MTA MKI Adattára MDK-C-I-1/250/2.

51 Tagányi Károly, A művészetek története..., Archaeologiai Értesítő, Új Folyam, V. köt., 1885, 238-241.

52 Részletesen kifejtve: Gosztonyi 1999, 324-327.

53 Az idézet forrása egy recenzió: Pasteiner Gyula, Franz von Reber: Kunstgeschichte des Mittelalters. Leipzig, 1886, Archaeologiai Értesítő, Új Folyam, VII. köt., 1887, 73.

54 Értesítő, 1914-1915, 3.

55 Jankovich Béla dr. v. b. t. t. vallás- és közoktatásügyi m. kir. Miniszter Úrnak, Budapest. Hivatalos jelentése az orsz. m. kir. képzőművészeti főiskola igazgatóságának Pasteiner Gyula dr. lemondása folytán a művészetek történetének jövőre való előadása, illetőleg óraadó tanárok megbízása tárgyában. 3481. sz. 1914, MTA MKI Adattára MDK-C-I-1/250/1-5.

56 Értesítő, 1914-19/15, 4-5.

57 i/o, 5.

58 Uo., 5.

59 Műtörténeti jegyzetek, Hekler Antal tanár előadásai nyomán, I. rész: Ókori népek művészete, Bp., 1916; Műtörténeti jegyzetek, Dr. Hekler Antal tanár előadásai nyomán, II. rész: Kis-Azsiai népek művészete. Aegaei kultúra. A görög művészet kezdete, Bp., 1916; Műtörténeti jegyzetek, Dr. Hekler Antal tanár előadá sai nyomán, III. rész: A görög művészet története Kr. e. 460-ig, Bp., 1917.

60 Oroszlán 1940, 107.

61 Láng 1942, 21.

62 Hekler Antal, A szobrászati stílus problémái, Bp., 1915, 3.

63 Összehasonlításképp Hekler Antal magántanár bölcsészkari órái 1915-től 1917-ig: 1915/16. 1. félév: A görög szobrászat története I.

1915/16. 2. félév: A görög szobrászat története II.

1916/17. 1. félév: A görög művészet története I. Az archaikus korszak

1916/17. 2. félév: A görög művészet története II. (Az archaikus korszak Kr. e. 480-ig);

Szemléleti gyakorlatok a hellenisztikus és római szobrászat köréből

1917/18. 1. félév: Hekler-előadás nem szerepel a tanrendben.

64 Műtörténeti jegyzetek, Hekler Antal tanár előadásai nyomán, I. rész: Ókori népek művészete, Bp., 1916, 3-6.

65 Uo., 4.

66 Uo., 5.

67 Uo., 6.

68 Vö. Értesítő, 1916-1917, 25. "Hekler Antal dr., tud. egyet. m. tanárt a kultusz miniszter 1917. évi január havában a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet igazgatói teendőinek ellátásával bízta meg. Az így előállott új helyzet sajnos megfosztotta annak a lehetőségétől, hogy Főiskolánknál a jövő tanévben előadásokat tarthasson."

69 Szentpétery 1935, 616.

70 Lyka tevékenységének ismertetése szétfeszítené a "tudományegyetemi tanárok a főiskolán" téma kereteit. Lyka igazi főiskolai korszaka 1920-tól számítható. Vö. Kolb Jenő, Egy eszme harmincéves útja, (Lyka Károly és a Képzőművészeti Főiskola), in Lyka-emlékkönyv, 52-61; Hincz Gyula, Művészettörténeti órán Lyka Károlynál (Lírai visszaemlékezés), uo., 62-65.

71 SchöpflinAladár, A piros ruhás nő, in üő, A piros ruhás nő. Mossóczy Pál szép nyara. Két regény, Bp., 1975. A regényről legutóbb: Kenyeres Zoltán, Elfelejtett regények a Nyugat könyvespolcán. Schöpflin Aladár: A pirosruhás nő, in üő, Etika és esztétizmus. Tanulmányok a Nyugat koráról, Bp., 2001, 136-148.

72 Uo., 15.

73 Uo., 14.

74 Uo., 51. Kiemelés tőlem.

75 A "megfejtés": ő is Pasteinert "hallgatta", de nem az egyetemen, hanem a Képzőművészeti Főiskolán.