A mostani plakátgyűjteményt a fellelt ötvenkét külföldi és nyolc magyar litografált plakát, illetve lap alkotja, de elképzelhető, hogy még felbukkanhatnak darabok. A plakátok soha nem voltak kiállítva, publikálva, reprodukálva, a gyűjtemény eredeti állapota rekonstruálhatatlan, története követhetetlen. A gyűjteményről források nem szólnak, a MKE levéltári anyagában és a mintarajzképző évenként megjelent Értesítőiben érdemi információt nem találtam. Nem tudjuk, pontosan ki vagy kik lehettek a szerzeményezők, milyen alkalmakkor, célzottan, vagy véletlenszerűen vásárolták-e őket. Szintén nem világos, hogy milyen céllal kerültek az iskolába, tanítási segédeszközként vagy könyvtárdekorációként? A könyvtár leltárkönyvében először 1900-ban szerepel plakát, feltételezhetően ez volt a bekerülés legkorábbi időpontja. A fenti problémák miatt a gyűjtemény elemzésekor ezért magukra a nyomatokra, a mintarajziskola tanmenetére, a könyvtár történetére és vezetője, Várdai Szilárd munkásságára, valamint az egyetlen konkrét forrásra, a könyvtár leltárkönyvére támaszkodtam.

Az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde² 1871. május 6-án alakult meg, egy bérelt lakásban, a Rombach (ma Rumbach Sebestyén) utca 6. szám alatt.³ Ekkor hozták létre a könyvtárat is.⁴ A mintarajztanoda az 1876-1877-es tanévtől költözött új, állandó épületébe.⁵ 1878-ban nevezték ki Greguss János festőt a könyvtár őrének, aki 1883-ban közölte a könyvtár első címjegyzékét. 1888-ban Greguss lemondott, helyére Várdai Szilárdot, az ékítményes rajz és a szemléleti távlattan tantárgyak tanárát nevezték ki, aki 1923-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be ezt a tisztséget. Várdai lelkiismeretesen vezette a könyvtárat, intézte a beszerzéseket, gyarapította a könyv- és mintalapállományt. Rajztanár voltánál fogva érdeklődött a tanítási segédeszközök iránt, nyilván a mintalapokként felhasználható plakátok is felkelthették a figyelmét.

Várdai (Werdenstetter) Szilárd (1858-1936) a magyar középiskolai rajztanítás egyik apostola, a mintarajziskola, később a képzőművészeti főiskola "motorja", fáradhatatlan szervezője volt. Neve mára szinte teljesen feledésbe merült, pedig a művészeti oktatás és a mintarajziskola nagyon sokat köszönhet majd hatvanévi munkájának. Várdai életrajzát 1936-ban bekövetkezett halálakor veje, Pilch Dezső közölte a főiskola Évkönyvében.⁶ Várdai eszerint 1871 őszén kezdte rajztanári tanulmányait az újonnan megnyílt Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Razjtanárképezdében, ahol 1875-ben középiskolai rajztanári képesítést kapott. A következő évben Vácott a siketnémák intézetében helyezkedett el mint rajztanár. Két évvel később, 1878-ban kinevezték az Országos Magyar Királyi Mmtarajztanoda és Rajztanárképezde tanársegédévé a szemléleti távlattan tantárgyhoz. A mintarajztanodából 1880-ban kiváló iparművészeti szakosztályból megalakult az Iparművészeti Iskola, ahol tanársegédként alkalmazták. 1892-ig párhuzamosan tanított az Iparművészeti Iskolában és a mintarajziskolában. Az Iparművészeti Iskolában az elemi mértan és ábrázoló mértan, valamint az elméleti távlattan tanára volt,⁷ 1888-ban kinevezték a mintarajztanoda könyvtárának vezetőjévé. 1892-ben kilépett az Iparművészeti Iskolából, a mintarajztanodában az ékítményes rajz tanárává nevezték ki. Keleti Gusztáv 1902-ben bekövetkezett halála után Wlassics Gyula miniszter Székely Bertalant bízta meg a mintarajziskola "művészeti és tanügyi" igazgatásával, "az összes adminisztratív és gazdasági ügyek" vezetésével pedig Várdait. Kiváló munkája elismeréseként 1905-ben igazgatói címet kapott. 1923-ban vonult nyugdíjba. Hosszú tevékenysége során Várdai rengeteget tett a mintarajziskola fejlesztéséért, a rajztanárok magas színvonalú oktatásáért: "a magyar rajztanárok egész nemzedéke vallja mesterének s fali mintái és magyar díszít-ményei országszerte ismertek és használatosak voltak a rajztanításnál"⁸ - írták az Iparművészeti Iskola Evkönyvében Várdai 1936-ban bekövetkezett halálakor. Pilch Dezső méltatása szerint Várdai teremtette meg a "szemléleti távlattan" tantárgyat,⁹ amely a rajztanítás alapját képezi mindmáig. 1891-ben jelent meg egy mintalap gyűjteménye Faliminták az elemi szabadkézi és ékítményes rajz-oktatáshoz a közép- és ipariskolák, valamint tanítóképzők számára címmel, amely kilencven mintalapból és hozzájuk írt magyarázó szövegekből állt. A kiadást a küszöbön álló rajzoktatási reformok indokolták, amelyek eredményeként a rajzoktatás 1896-tól kötelező lett a középiskolákban.¹⁰ 1910-ben újabb mintalap-gyűjteményt adott ki Magyar díszítmények címmel. 1917-ben összeállította a Példatár a szemléleti látszattan, csendéleti rajz- illetve festéshez című munkáját, amelynek kiadása végül meghiúsult.¹¹ Az oktatáshoz a mintalapokon kívül bútor-, ház-, épületrészletek kisméretű famodelljeit is gyűjtötte. Várdai tervezőként és építészként is működött: például a magyar államvasutak számára királysátrat, a kecskeméti városháza dísztermébe csillárt tervezett. 1895-ben a mintarajziskola Andrássy úti pótépítkezésének és a kibővítési munkáknak Várdai volt a tervezője és vezetője, valamint a berendezést is rá bízta Keleti Gusztáv. Az 1912-1913-as tanévben Majovszky Pál, a kultuszminisztérium művészeti osztályának vezetője a főiskola Gellérthegyre tervezett új épületei terveinek elkészítésével bízta meg, az első világháború kitörése miatt azonban az építkezés nem kezdődött el. Pilch Dezső szerint Várdai már tanársegédként részt vett az intézet szervezésében, kialakításában: Keleti Gusztáv elképzeléseit Várdai valósította meg.¹² Úgy tűnik, hogy a rajztanárképzést Várdai, míg a művészképzést Keleti irányíthatta. Várdai közreműködött az 1878-ban újjászervezett Országos Magyar Királyi Rajztanárvizsgáló Bizottságban, 1887-ben négy éves képzést vezetett be a rajztanárképzőben. Keleti 1902-ben bekövetkezett halála után igazgató-helyettessé (valójában adminisztratív igazgatóvá) nevezték ki, új vizsgaszabályzatot, ennek alapján új tantervet és tananyagbeosztást készített a rajztanárok számára, amelyet a minisztérium hamarosan be is vezetett. 1906-ban, támogatásával a mintarajziskolában hoztak létre elsőként sokszorosító grafikai szaktanfolyamot, Olgyai Viktor vezetésével. 1908-ban Várdai ügyvezető igazgatói vezetése alatt egyesült a Benczúr-féle I. számú, a Lotz-, majd Székely-féle II. számú festészeti mesteriskola, a Stróbl-féle szobrászati mesteriskola, valamint a Deák-Ebner által vezetett női festőiskola Országos Magyar Képzőművészeti Főiskola néven.¹³ Ugyanebben az évben Várdai indította be a főiskola szociális intézményét, a Diákasztalt.¹⁴ 1912-ben a főiskola hatáskörébe utalták a középiskolák rajzoktatásának szakfelügyeletét, így Várdai részt vett az országos rajzoktatás irányításában és ellenőrzésében. Megrendezte a főiskola 1906. évi milánói, 1907. évi londoni, 1912. évi drezdai kiállításait, amelyek nagy sikert arattak. A felsoroltak mellett Várdai lelkiismeretesen vezette a könyvtárat, intézte a beszerzéseket, gyarapította a könyv- és mintalapállományt. Rajztanár voltánál fogva érdeklődött a tanítási segédeszközök iránt, nyilván a plakátok, mint mintalapok is felkelthették a figyelmét.

Keleti Gusztáv, a mintarajziskola igazgatója is felismerte az új műfaj, a plakát fontosságát. Az ezredévi kiállítás képzőművészeti részlegéhez írott katalógusában így fogalmazott: "A jövő alatt pedig az úgynevezett plakátművészetet értjük, azt a manapság alkalmilag mesterek által is kultivált és nem éppen hálátlan műfajt, mely bizonyos üzleti czélra a közfigyelmet leginkább magáravonzó, bár rikító reklámképen, de mégis művészi megoldást igénylő falragaszok megalkotásában keresi a gyakorlati ügyesség netovábbját."¹⁵ A plakátművészet magyarországi megismertetésének és elfogadtatásának fontos állomása volt A modern művészet című 1898-ban rendezett kiállítás az Iparművészeti Múzeumban. A nemzetközi szecessziós iparművészetet bemutató tárlaton egy különálló, nagyszabású plakátkiállítás is volt. Radisics Jenő igazgató a nemzetközi plakátművészet legjavát mutatta be. Az európai és észak-amerikai plakátművészetet a leghíresebb, legkiválóbb tervezők képviselték, és a plakátok nagy része megvásárolható volt. A kiállítók között szerepelt Caran d'Ache, a Beggarstaff Brothers, Paul Berthon, Pierre Bonnard, Jules Chéret, Georges de Feure, Otto Fischer, Eugene Grasset, Maurice Greiffenhagen, Jules-Alexandre Grün, Dudley Hardy, Thomas Theodor Heine, Henri-Gabriel Ibels, Angelo Jank, Privat Livemont, Georges Meunier, Alfons Mucha, Emil Orlik, Jean Paléologue, Maxfield Parrish, Bruno Paul, Edward Penfield, Ethel Reed, Louis J. Rhead, Théophile-Alexandre Steinlen, Henri de Toulouse-Lautrec stb. Az ott kiállító művészek közül többen szerepelnek műveikkel a MKE gyűjteményében¹⁶ A kiállításról és magáról a nemzetközi plakátművészetről átfogó elemzést és kritikát írt Mihalik József a Magyar Iparművészeibe: ez tekinthető az első magyar nyelvű plakáttörténeti összefoglalónak.¹⁷ A kiállításon tizennégy magyar falragaszt is bemutattak, Radisics szerint ösztönzésképpen, "hogy ne maradjanak törekvéseink minden hatás nélkül."¹⁸ Mihalik József cikkében megemlített még egy fontos szempontot: "nagy fejtörést okoz nálunk a közízlés nemesítésének kérdése. Íme, a modern plakát ennek egyik leghatalmasabb eszközéül kínálkozik..."¹⁹ A nemzetközi kiállítás végképp meggyőzhette Keletit a plakátok fontosságáról, valamint - nem utolsósorban - az oktatásban való hasznukról.

Láthatjuk tehát, hogy Keleti nem zárkózott el a plakátművészettől, különösen mint a "gyakorlati ügyesség netovábbjától", Várdai Szilárd pedig, mint az ornamentika tanára, mintalapgyűjtő, szintén érdeklődhetett a plakátok iránt. Várdai közreműködött az 1900. évi párizsi világkiállítás magyar szekciójában a művészeti tanintézetek anyagának előkészítésében, és a helyszínen, Párizsban részt vett a rendezésben.²⁰ A könyvtár leltárkönyvébe 1900-ban bejegyzett plakátok mellé a "Paris nagy folio" megjegyzést fűzte. Úgy vélem, mindez közvetve bizonyítja azt a feltevésemet, hogy az 1900-as párizsi világkiállításon maga Várdai szerezte be az első csoport plakátot a mintarajziskola számára.

A Mintarajztanoda és Rajztanárképző évente kiadott Értesítője az 1878-1879-es tanévben közli a tanmenetet. Ekkor az alábbi gyakorlati órákon vettek részt a növendékek: I. Figurális rajz és festés, II. Ornamentika, III. Építészet (2. osztálytól), IV. Szobrászat, V. Fametszészet. Az elméleti tantárgyak a következők voltak: VI. Mértani segédszakok, VII. Festészeti boncalaktan, VIII. A festészeti kompozíció tana, IX. Műtörténelem.²¹ Várdai Szilárd mint az ékít-ményes és iparművészeti rajz segédtanára, a távlattan elemi tanfolyamának vezetője szerepel. 1887-1888-ban a II. tantárgyat, az ornamentikát már ékítményes rajz és festésnek hívták, amelynek keretében a harmadik osztályban elméleti és gyakorlati oktatás folyt. A gyakorlat az alábbiakból állt: "Az intézet föszöntvény(gipsz)- fénykép- metszet- és könyvtárában őrzött művek ékítmé-nyes motívumainak tanulmányozása és vázolgatása. Az országos iparmúzeum-beli eredeti műtárgyak felvétele. Egyszerűbb ékítmény es részletekre és ilyenek összetételére terjedő compositio-gyakorlatok. Hetenkint 8 óra."²² Az ehhez rendelkezésre álló taneszközök között találhatók - egyebek között - lapminták: "1. Az egyes szakosztályok tanárai által készült ékítményes, és stíltani, építészeti, és boncztani fali táblák, 2. Építészeti műemlékek, iparművészeti tervrajzok, szoborművek és a régi és újabb mesterek jelesebb compositióinak rézmetszetű és fényképmásolatai (nem másolás, hanem csupán tanulmányozás céljára)."²³ 1897-ben különválasztották a művészképzést és a rajztanárképzést, ekkor új tanrendeket vezettek be. A rajztanár- és rajztanítójelöltek az 1-2. osztályban ékítményes rajzot, majd a 3-4. osztályban iparművészeti rajzot tanultak. A mintalapokról való rajzolást ez utóbbi tantárgy keretében végezték.²⁴ A művésznövendékek tantervében egyáltalán nem szerepel az ékítményes rajz, a mintalapok és plakátok tehát egyértelműen a rajztanárképzésben, azon belül az ornamentika (ékítményes rajz) tantárgyban kaphattak gyakorlati szerepet, amelyet Várdai Szilárd tanított.

A könyvtár leltárkönyvi bejegyzései szerint az 1900-as párizsi világkiállításon, többféle, a tanításban használható anyagot szereztek be. 3685-ös számon "iparművészeti mintalapokat" találunk (húsz darab), 3686-3691-ig "japán metszetkönyvek, képeskönyveket". A következő, 3692-es számon "Mucha A." név alatt két tétel szerepel: "1. catalogue illustré, 2. különféle plakátok színnyomat - 52 műlap Paris nagy folio 1900", mellette bejegyzés: S 201. Az 1. tétel, az illusztrált katalógus ma már nem azonosítható, talán nincs is meg, de valószínűleg a párizsi világkiállítás valamely szekciójának lehetett a katalógusa. A második tétel, az 52 (!) darab plakát és színnyomat Mucha neve alatt, még rejtélyesebb. Feltételezhetően nem Alfons Mucha 52 plakátjáról van szó, amit az is alátámaszt, hogy a 3692-es szám a ma meglévő gyűjtemény két darabján is szerepel: Adolfo Hohenstein Il Resto del Carlino és Arnost Hofbauer Topicuv Salon című plakátján. Az "52 műlap" tehát vegyes anyagot tartalmazhatott: nagy méretű plakátokat (Muchától is), kisebb enteriőr-plakátokat, színnyomatokat, szöveg nélküli litografált lapokat. Azonosításukat megnehezíti, hogy a 3692-es leltári szám a meglévő plakátok közül mindössze az említett kettőn szerepel, még az öt tényleges Mucha-nyomaton (két plakát, három dekorációs nyomat) sem látszik leltári szám. A leltárkönyvben szereplő "S 201" bejegyzés a könyvtár címjegyzékének megfelelő szakbesorolás: az S csoportba tartoztak a grafikus művek.²⁵

A plakátok a rajztanárképző könyvtárának gyűjteményében többféle célt szolgálhattak. Lehetséges, hogy Várdai az oktatásban kívánta használni vagy dekorációnak szánta őket. A tanítási segédeszközként való használat magyarázatot adna arra is, hogy miért szerepel több szöveg nélküli próbanyomat is köztük. A Képzőművészeti Egyetem levéltári anyagában található 1904-es selejtezési jegyzék 53. tétele szerint a 3692. leltári számú anyagból 1 műlap "eltűnt a folyosó faláról", a 84. tétel szerint pedig ugyanebből az anyagból 9 műlap "használatban elrongálódott". A következő, feltehetően 1910-ben készült hiányjegyzék 122. tétele 4703. leltári számon²⁶ kilenc Mucha "documents décoratifs"-ról tesz említést, amelyek szintén "használatban elrongálódtak".²⁷ A hiányjegyzékek tehát arról is tudósítanak, hogy olyannyira használták a mintalapokat és plakátokat, hogy azok tönkrementek, de volt olyan is, amely "eltűnéséig" a folyosó falát díszítette.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem plakátgyújteménye három részre oszlik: (1) az 1890 és 1910 közötti külföldi anyag, (2) egy kicsi magyar gyűjtemény (a főiskola növendékeinek munkái), valamint (3) egy hat darab Theo Matejko-plakátot tartalmazó kollekció.

Az igazán értékes, különleges együttes a korábbi külföldi anyag. Sajnos ma már csak töredéke van meg, túlnyomórészt a nemzetközi szecessziós plakátművészet élvonalbeli alkotói munkáiból áll: Paul Berthon, Gisbert Combaz, Georges de Feure, Eugene Grasset, Adolfo Hohenstein, John Hassall, Ludwig Hohlwein, Angelo Jank, Privat Livemont, Leopoldo Metlicovitz, Alfons Mucha, Bruno Paul, Louis J. Rhead. Mellettük szerepelnek kevéssé ismert művészek is: Jane Atché, Georges Fay, Frank Brangwyn, és van néhány ismeretlen is. Az anyag két részre oszlik: az 1900-ban bekerült francia, belga, olasz, spanyol, angol és amerikai plakátokra, valamint az 1908-ban bekerült német plakátokra.²⁸

Az első csoport nyomatai nagy változatosságot mutatnak: vannak nagy méretű, utcai plakátok (Jane Atché, Georges Fay, Adolfo Hohenstein, Alfons Mucha, Ismeretlen: Omnium Cycles & Automobiles), kisebb enteriőr-plakátok (Paul Berthon, Alejandro de Riquer, John Hassal, Ludwig Hohlwein stb.), szöveg rányomása előtti plakátok (Privat Livemont, Paul Berthon stb.) szöveg nélküli, később felhasználható nyomatok (Paul Berthon: Roses de Noël, Eugene Grasset: Virágot szedő no) és nem plakát céljára készített litografált lapok (Alfons Mucha: Salambbo, Naptárlap, Nő hangszerrel, Louis J. Rhead: Nő pávákkal, Antonio Utrillo: Benjamina). A plakátok témája is igen változatos: a legnagyobb számban folyóirat- vagy könyvplakát (G. D. Amor: Pall Mall Magazine, Paul Berthon: LErmitage, Sainte-Marie-des-Fleurs, Adolfo Hohenstein: // Resto del Carlino, John Hassal: Little Red Riding Hood, Alejandro de Riquer: Crisantemas, Louis J. Rhead: The Century for Xmas, Maurice-Pillard Verneu-il: Le Monde Moderne stb.), kiállítási plakát (Frank Brangwyn: L'Art Nouveau, Gisbert Combaz: La Libre Esthétique, Eugene Grasset: Exhibition of Decorative Artists, Arnost Hofbauer: Topicuv Salon, Mortimer Mempes: Paintings and Drawings of Japan by Mortimer Mempes stb.), vagy valamilyen terméket népszerűsítő kereskedelmi hirdetés (Georges Fay: Sardines Amieux Freres, Alfons Mucha: Bénédictine, Alejandro de Riquer: Eureka Biscuit-Croquette, Ismeretlen: Omnium Cycles & Automobiles). Vannak köztük nagyon ismert főművek, mint Médée, Bénédictine (Alfons Mucha), La Libre Esthétique (Gisbert Combaz), Jeanne D'Arc (Eugene Grasset), Little Red Riding Hood (John Hassall), LErmitage, Sainte-Marie-des-Fleurs (Paul Berthon), Simplon Tunnel (Leopoldo Metlicovitz).

Az első plakátcsoport második része egy évtizeddel későbbi (1901 és 1908 közötti) müncheni hirdetés, amelyek mind ugyanabban a müncheni nyomdában²⁹ készültek. Hogy ki volt a beszerző, azt nem tudjuk, de egyszerre és esetleg magából a nyomdából szerezhették be őket, talán személyes kapcsolatoknak köszönhetően. A plakátok leltári száma szinte azonos: kék tintaceruzával II/f 1908. 27.1., 27.2. stb. A ma meglévő nyolc plakát³⁰ egyikén szereplő, legmagasabb sorszám az 1908. 27.14. Ebből arra következtethetünk, hogy legalább tizennégy darabot vásároltak egyszerre, de az sem elképzelhetelen, hogy a 27. szám a csoport plakátjainak számát, míg az utána lévő szám az azon belüli sorszámot jelezte. Ez a fajta leltározási szisztéma és leltári szám nem illik a rajztanárképző könyvtárának rendszerébe, ott ugyanis betűt nem használtak és nem évenként újrakezdve, hanem folyamatosan számozva, négyjegyű számokkal leltároztak (például a "Mucha-plakátok" leltári száma: 3692.). Három plakát 1908-ban készült, előbb tehát nem vehették őket, azonban az 1908-as könyvtári leltárkönyvben szereplő tételek egyikével sem azonosíthatók. Elképzelhető, hogy csak a műveken tüntették fel a számokat, a leltárkönyvbe pedig nem vezették be őket, bár Várdai Szilárd egyébként nagyon lelkiismeretesen és pontosan vezette a leltárkönyvet. A mesteriskolák és a rajztanárképző már említett adminisztratív összevonása 1908-ban történt, ekkor a mesteriskolák könyvtárait és segédeszköz-gyűjteményeit egyesítették a rajztanárképzőével.³¹ Nem elképzelhetetlen, hogy a kék tintaceruzás bejegyzések első része (II/f) arra utal, hogy ezek a plakátok eredetileg a II. számú festészeti mesteriskola anyagába tartoztak (az 1908-1909-es Értesítő szerint ott 1285 műlap volt³²), és az egyesítéskor kerültek a rajztanárképző könyvtárába.

Mint ahogy azt már említettem, az egykori tizennégy plakátból ma nyolc van meg. A művészek közül a legismertebbek Bruno Paul és Ludwig Hohlwein. Bruno Paul elsősorban belsőépítész volt, a délnémet iparművészeti megújulási mozgalom egyik fő alakja, Münchenben, majd Berlinben tevékenykedett. Itt szereplő plakátja programadó főmű: Kunst im Handwerk München Ausstellung im Alten Nationalmuseum, 1901. Ludwig Hohl wein a német plakátművészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Münchenben dolgozott. A gyűjteményben szereplő három plakátja nem főmű, de jól mutatja Hohlwein művészetének jellegzetességeit: Passage Schuessel Comfort Kunstgewerbe München, 1908, Balhorn's Weizenmalzbier, 1908, Fortschritt Haushaltungsfett, 1908. A többi művész a müncheni Akadémián végzett, majd Münchenben tevékenykedő kisebb mester, akik helyi eseményeket-Moser: Kinderhilfstag, 1906-, helyi termékeket: Otto Obermeier: Sankt-Benno Bier, 1907- hirdettek.

A gyűjtemény harmadik része, az előbbieknél kisebb jelentőségű, jóval később keletkezett: Theo Matejko (1893-1946) 1920-as évekből származó hat plakátja, nyomata képezi. Matejko Bécsben született iparművész, belsőépítész volt, aki az első világháború után, Berlinben kezdett plakáttervezéssel foglalkozni, film-, színház- és politikai plakátokat készített.³³ Mivel ezek 1923 után kerültek be a főiskolára, nem Várdai beszerzései.³⁴

A magyar gyűjteményt öt magyar szerző plakátjai (és ezek utánnyomásai) alkotják.³⁵ A művészek a főiskola növendékei voltak, a plakátok 1909-1910-ben készültek. Többségükben a főiskola év végi kiállításait hirdetik, de szerepel köztük két plakát, amelyek az 1909-ben rendezett margitszigeti Sorompóünnepély falragaszai voltak.

Az eddig felbukkant plakátok közül az 1890 és 1910 között készült szecesz-sziós plakátok bírnak igazi művészi és történeti értékkel. A beszerző - Várdai Szilárd - a plakátművészet akkor jelentős központjai - Párizs, Brüsszel, London, New York, Barcelona, Milánó - plakátművészeinek alkotásaiból válogatott.³⁶ Feltűnő mindazonáltal a csekély számú német plakát, valamint a szomszédos osztrák plakátművészet teljes hiánya. Részben magyarázatot adhat erre az a tény, hogy jóval korábban a mintarajziskola vezetősége a "francia és olasz mű-irányt" pártolta. Az 1886-1887-es tanév óta oktattak a mintarajztanodában francia nyelvet: "Tekintve azt, hogy hazai közönségünk ízlése nagyobb előszeretettel fordul az olasz és azzal közel rokon franczia műirány, mint a német felé, tekintettel továbbá úgy a szép művészeteknek, mint különösen a művészi iparnak Francziaországban meglevő óriási fejlettségét s nagy szükségét annak, hogy ifjaink ízlésük nemesbítésére Franciaországot is felkeressék."³⁷ Az 1908-as leltári számú német plakátcsoport az időközben fontossá vált délnémet központból, a Jugend városából, Münchenből származik. Ezek a plakátok jól kiegészítették a meglévő gyűjteményt, és bemutatták az 1900-as évek első évtizedében tért hódító új német plakátstílust.

A plakátok bekerülése, gyűjtése azt jelzi, hogy a gyarapító vagy gyarapítók tisztában voltak e műfaj művészi értékével, tudtak az európai tendenciákról, ismerték a műfaj legjelesebb alkotóit, és igen színvonalas műveket választottak. 1902-ben, Keleti halála után Várdai a következőket írta: "A képzés keretében nem zárkózunk el növendékeinknek a XIX. század utolsó negyedében a művészeti nevelésben felmerült új meg új eszmékbe, akár gyakorlati úton, kellő betekintésre alkalmat nyújtani, mert egy feladata magaslatán álló iskolának, illetve tantestületnek kötelessége az üdvösnek mutatkozó reformokat kipróbálni s ha beváltak, úgy azokat az oktatás keretébe beállítani, de lelkiismereti kötelessége egyszersmind az is, hogy a mulékony és csupán napi sikereket biztosító divatos áramlatoknak ellenálljon."³⁸

Várdai talán a szecesszió térnyerése ellen foglalt állást? Vagy mint Radisics Jenő írta A modern művészet katalógus előszavában: "A jelen falragaszok kiállításánál [...] a művészet jelen állapotának feltüntetése a czél, s ugyanazért a kerülendő formák bemutatása sem volt egészen kiküszöbölhető..."³⁹, és Várdai sem példa, hanem tájékoztatás gyanánt szerezte be a plakátokat? Egyértelmű választ erre a kérdésre nem lehet adni, de tény, hogy a gyűjtemény darabjait mindvégig mintalapokként és nem önálló művészeti alkotásokként kezelték. A mai szóval alkalmazottnak nevezett művészet a mintarajziskolában nem lett a "grand art"-ral egyenrangú. Igaz, Magyarországon a mintarajziskolában hoztak létre elsőként sokszorosító grafikai szaktanfolyamot, de nem az alkalmazott műfajok oktatására. Olgyai Viktor tanítványai elsősorban különálló, művészi lapokat készítettek, főként rézkarctechnikával. Az alkalmazott grafika az Iparműr veszeti Iskolában lett külön tantárgy, itt hozta létre Czakó Elemér igazgató 1910-ben a grafikai tanszéket Helbing Ferenc vezetésével. Helbing és munkatársai tevékenységének köszönhetően dolgoztak Magyarországon a két háború között európai hírnevű grafikusok.⁴⁰

A gyűjtemény 1900 előtt keletkezett része a szecessziós plakátművészet konzervatívabb irányát képviseli. Bemutatja a 19. század utolsó éveinek jelentős központjaiban alkotó művészeket, a legnevesebb tervezőktől tartalmaz kiváló műveket. A gyűjtemény egészére azonban mégis a hősi, heroikus, történeti íz jellemző, amely nagyon jól megfelelt a mintarajziskola szellemiségének. A plakátok, nyomatok ornamentikus, díszes keretelésű, jellegzetes betűs alkotások -olyan iparművészeti jellegű művek, amelyeket Várdai jól tudott használni az ékítményes rajz szemléltetésénél. Emblematikusnak tekinthető az a tény, hogy Várdai a nyomatokat "Mucha" néven szerepeltette. Alfons Muchát, a morva születésű, Párizsban élő "geniális plakátrajzolót"⁴¹ jól ismerték Budapesten. 1898-ban plakátterveket állított ki a Műcsarnok tavaszi tárlatán, az Iparművészeti Múzeum említett A modern művészet kiállításán ő szerepelt a legtöbb, tizennégy plakáttal. 1900-ban a Magyar Iparművészeiben így írtak róla: "Mucha jelenleg Franciaország legdivatosabb és keresettebb dekoráló művésze", menükártyák, meghívók, plakátok, címlapok, naptárképek, ex librisek és faldíszítő képek alkotója volt.⁴² "Plakátjai [...] egy-egy nyugodtan, csendesen, tisztán hangzó akkord, nem oly mozgékony és kiabálós, mint Chéret és iskolájáé..."⁴³ hangzik az ismeretlen kritikus ítélete. Mucha neve tehát a magyar műértő közönség számára egy egész irányzatot képviselt, mégpedig a szecesszió egy nyugodtabb, "klasszikusabb" változatát. Jól példázzák ezt az irányt Eugene Grasset és tanítványai (Paul Berthon, Maurice-Pillard Verneuil), akiknek több művét is tartalmazza a gyűjtemény. Grasset nagyon fontos francia iparművész, a Jules Chéret utáni első jelentős plakáttervező volt. Az Ecole Guérinen tanított ékítményes rajzot,⁴⁴ 1898-1899-ben jelent meg műve, a La plante et ses applications décoratives (A növény és ornamentális alkalmazásai), amely a mintarajziskola könyvtárában is megvolt. Plakátjaira jellemző, hogy hangsúlyos ornamentális keretelésben akadémikus módon megrajzolt figurákat ábrázolt, stilizált virágokkal, sok középkori és reneszánsz stíluselemmel. Hasonló komponálási elv figyelhető meg tanítványai, Berthon és Verneuil munkáin. Verneuil maga is kiadott egy mintalap-gyűjteményt Étude de la Plante (A növények tanulmányozása) címen, amelyet Várdai Szilárd szintén beszerzett a könyvtár számára.⁴⁵ Az európai élvonalból kiválasztott művészek is ezt a kevésbé harsány, kevésbé frivol stílust képviselik. Nem szerepel a gyűjteményben Jules Chéret, a plakátművészet atyjának egyetlen műve sem, s ennek több oka lehet. Chéret az 1890-es években már "élő klasszikus" volt, nyilván ritkaságszámba ment egy-egy litografált plakátja. De lehet, hogy a Mihalik József megfogalmazta "mozgékony és kiabálós" volta tántorította el Keletit és Várdait a beszerzéstől. Hiányoznak ugyanis a gyűjteményből Toulouse-Lautrec és a Nabik plakátjai, akik a legmodernebb irányt képviselték, vagy a Beggarstaff Brothers művei, akik valódi újítók voltak csupán néhány színes foltból álló, a körvonalat és élethű ábrázolást teljesen kiiktató plakátjaikkal.

Összességében elmondható, hogy a MKE könyvtárában található az egyik legkorábbi magyarországi plakátkollekció. A mintarajziskola vezetősége kicsi, de válogatott gyűjteményt hozott létre, amelyben az 1900 körüli időszak jellegzetes alkotóinak fontos művei találhatóak. Elképzelhető, hogy az időközben eltűnt, hiányzó darabok még kerekebbé tennék azt a képet, amelyet a kíváncsi néző a századforduló európai és észak-amerikai plakátművészetéről nyerhet.

Csak reménykedhetünk abban, hogy az elkallódott plakátok valahol még megtalálhatók, és felbukkanásukkal kiegészíthetjük ezt az egyedülálló, magas színvonalú gyűjteményt.

<< Vissza     Tovább >>

1 A MKE könyvtárának plakátgyűjteményét Bakos Katalin, a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályának muzeológusa, a plakátgyűjtemény kezelője és jómagam dolgoztuk fel. Jelen tanulmány megírásához Bakos Katalin elengedhetetlen segítséget nyújtott. Köszönettel tartozom Róka Enikőnek és Zsákovics Ferencnek is. A gyűjtemény teljesebb feldolgozását lásd Mucha és társai, Szecessziós plakátok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárának Gyűjteményéből, Budapest, 2001.

2 Az iskola elnevezése 1871-től 1897-ig Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde, 1897-től 1908-ig Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző, 1908-tól Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola.

3 Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel alapította meg. Blaskóné Majkó Katalin, Mintarajztanodától a Képzőművészeti Egyetemig. Az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde alapítása, in Terézváros Budapest szívében. Fényképek a világvárosból, szerk. Szabó Ferenc, Budapest, 1998, 128.

4 Várdai Szilárd, a könyvtár 1888-ban kinevezett vezetőjének közlése, amely valószínűleg helytálló, mivel ő 1871-ben növendékként beiratkozott az iskolába, így állítása saját emlékein alapul (Az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző könyvtárának címjegyzéke, I. kötet, összeállította Várdai Szilárd, Budapest, 1900, 1). A könyvtár ottani működéséről más adatot nem találtam.

5 Blaskóné Majkó Katalin, i m., 130.

6 Pilch Dezső, Várdai Szilárd, in Az O. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Evkönyve 19)5-36, szerkesztette Dr. Ferenczy József főtitkár, Budapest, 1936, 9-16. Az életrajzi adatok innen származnak.

7 Várdai Szilárd nekrológja, Az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola Evkönyve 1934-36, szerkeszti Helbing Ferenc, Budapest, 1936, 10.

8 Uo, 11.

9 Pilch Dezső, Várdai Szilárd, i m, 11.

10 Blaskóné Majkó Katalin, Mintarajztanodától a Képzőművészeti Egyetemig. Az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde alapítása, in Terézváros Budapest szívében. Fényképek a világvárosból, szerkesztette Szabó Ferenc, Budapest, 1998, 127-138, 132.

11 Pilch Dezső, Várdai Szilárd, i. m., 11.

12 Uo, 14.

13 Ez adminisztratív egyesítést jelentett. A főiskola alá két intézmény tartozott: 1. Szépművészeti Akadémia, 2. Rajztanárképző Főiskola. Az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző Értesítője az 1908-09. évről, közli Várdai Szilárd, Budapest, 1909, 10. (A továbbiakban Értesítő.)

14 A rászoruló diákoknak ebédelési lehetőséget biztosított.

15 Keleti Gusztáv, A festészet és a szobrászat az 1896. évi ezredéves országos kiállításon, Budapest, 1898,52.

16 Három esetben a kiállított mű is megegyezik a MKE gyűjteményében találhatókkal: Paul Berthon Sainte-Marie-des-Fleurs, Eugene Grasset Sarak Bernhardt és Exhibition of Decorative Artists Grafton Gallery. Noha ezek a kiállításon megvásárolhatóak voltak, nem tartom valószínűnek, hogy onnan kerültek volna a MKE gyűjteményébe. A könyvtár leltárkönyvében nem találtam nyomát, a gyűjteményben viszont még más Berthon- és Grasset-művek is vannak, amelyeket nyilván egyszerre szereztek be.

17 Mihalik József, Az Iparművészeti Múzeum tavaszi nemzetközi kiállítása, Magyar Iparművészet, 1898, 249-271.

18 Radisics Jenő, A modern művészet, Budapest, 1898, kiállítási katalógus, Iparművészeti Múzeum, 24.

19 Mihalik József, Az Iparművészeti Múzeum tavaszi nemzetközi kiállítása, Magyar Iparművészet, 1898, 271.

20 Pilch Dezső, Várdai Szilárd, i m, 15.

21 Az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde Értesítője az 1878-79. évről, Szerkeszti Keleti Gusztáv, Budapest, 1879. (A továbbiakban Értesítő.) 3-6.

22 A további tantárgyak: III. Építészet; IV. Szobrászat; V. Geometria; VI. Festészeti bonczalaktan; VII. Műtörténelem; VIII. Nevelés- és oktatástan (rajztanárjelöltek számára); IX. Franczia nyelvtan. Értesítő, 1887-1888, 7.

23 Értesítő 1887-1888, 21.

24 Uo., 9-10.

25 Várdai 1900-ban új címjegyzéket adott közre (Az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző könyvtárának címjegyzéke, I. kötet, összeállította Várdai Szilárd, Budapest, 1900). Ekkor 5709 kötet és 52 786 műlap volt a könyvtárban. A műlapokat Várdai sajnos nem részletezi, a nagy mennyiségből adódik, hogy minden metszetet, fotót, nyomatot, mintalapot, plakátot a műlap kategóriába soroltak. A címjegyzék téma szerint, betűk alá csoportosítja a könyveket, katalógusokat, kiadványokat, folyóiratokat, amelyeket további, számozott alcsoportokba sorol. A K csoportba tartoznak az iparművészeti művek, 18 alcsoportba osztva. A 8. alcsoportban vannak a "czimlapok, díszoklevelek, plakátok, czimkék, kezdőbetűk és egyéb könyvdíszítések". Ugyanakkor úgy tűnik, hogy ezek nem maguk a felsoroltak, hanem ilyen témájú könyvek. Maguk a művek az "S" csoport alá tartozhattak.

26 Leltárkönyv 1909, 4703.: "Mucha A. M. Documents décoratifs 71 műlap 1906." Ezzel a bejegyzéssel kapcsolatban semmilyen egyéb adatot nem találtam.

27 MKF Lvt 7/b Selejtezési jegyzékek, statisztikák, könyvtár (1889-1959) 1904-es jegyzék/53.; 84. tételek, 1910 (?)-es jegyzék/122, tétel.

28 A jelenlegi gyűjtemény darabjai közül kettő nem illeszkedik a fenti csoportokba: Leopoldo Metlicovitz: Simplon Tunnel 1906 és Ismeretlen: IX. Exposition internationale dArt de Venise 1910. Ezek bekerüléséről semmilyen adatot nem találtam, de azt jelzik, hogy máshonnét és máskor is került be a gyűjteménybe egy-egy darab.

29 Vereinigte Druckereien und Kunstanstalten G.m.b.H.G. Schuh&Cie München, Herrnstr. 35. A nyomda nincsen minden plakáton jelölve, de nincs okunk feltételezni, hogy azok máshonnan kerültek voltak ki.

30 A meglévők az alábbiak: Il/f 1908 27.1. Moser: Kinderhilfitag; Il/f. 1908 27.2. Bruno Paul: Kunst im Handwerk. München Ausstellung im Alten National Museum; Il/f 1908 27.4. Ludwig Hohlwein: Fortschritt Haushaltungsfett; Il/f 1908 27.5 Ludwig Hohlwein: Passage Schuessel Comfort; Il/f 1908 27.8. Otto Obermeier: Sankt-Benno Bier, Il/f 1908 27.12. Ludwig Hohlwein: Balhorn's Weizenmalzbier, Il/f 1908 27.14. Ferdinand Spiegel: Jagd Ausstellung.

31 Itt is csak adminisztratív összevonásról volt szó. Értesítő, 1887-1888, 77.

32 Értesítő, 1908-1909, 77. A rajztanárképző könyvtárán kívül csak a II. sz. Festészeti Mesteriskola könyvtárában tüntetnek fel műlapokat.

33 Theo Matejko: Mme Dubarry, 1919; Boheme, 1923; Kreislers Eckfenster, 1923; Hände Weg von Ruhrgebiet!, 1923, és két fázisnyomat.

34 Várdai utódja Horn Antal volt a könyvtárvezetői székben, ezek a beszerzések esetleg az ő nevéhez köthetők.

35 Kron Jenő: Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, Szabó Lajos: A Képzőművészeti Főiskola Ifjúságának Kiállítása, Szalay: A Képzőművészeti Főiskola Ifjúsági Kiállítása 1909 (2 példány), Sorompóünnepély a Margit-szigeten 1909, Sorompóünnepély a Margit-szigeten 1909 (változat), Vida Árpád: A Képzőművészeti Főiskola Ifjúsági Kiállítása 1910 (7 példány), Ismeretlen: Magyar Grafikus Művészek Egyesülete Kiállítása (2 példány).

36 Felmerül a kérdés, hogy vajon Várdai volt-e ilyen jól tájékozott a nemzetközi plakátművészet eredményeiről, vagy valaki informálta őt vagy esetleg Keletit, aki megbízta Várdait a vásárlással. Egyik lehetőség sem elképzelhetetlen. A mintarajztanoda könyvtárában megvolt Jean-Louis Sponsel Das moderne Plakat (Dresden, 1897) című alapvető plakáttörténeti műve, ezenkívül jártak a Jugend, Pan, The Studio, The Century stb. lapok is. Elgondolkodtató, hogy a már említett 1898-as A modern művészet kiállítás katalógusában Radisics Jenő a "falragaszok" előszavában megemlíti, hogy a "magyarázó lajstromot" Kammerer Ernő írta, aki a "falragaszok nagy érdekű sorozatát szerezte meg" (Radisics Jenő, A modern művészet, Budapest, 1898, kiállítási katalógus, Iparművészeti Múzeum, 5). Kammerer 1896-1906-ig az Országos Képtár vezetője, majd 1914-ig a Szépművészeti Múzeum igazgatója, miniszteri kormánybiztos, országgyűlési képviselő volt. Kammerer érdeklődött a grafika többi ága iránt is, részt vett az 1901-ben megalakult Grafikai Egyesületben {Magyar Iparművészet, 1901, 119). Noha bizonyítékot nem találtam rá, nem zárható ki, hogy Kammerer is volt Párizsban és esetleg "segített" Várdainak a válogatásban és a vásárlások lebonyolításában.

37 Értesítő, 1887-1888, 36.

38 Értesítő, 1902-1903, 28.

39 Radisics Jenő, Falragaszok, in A modern művészet, Budapest, 1898, kiállítási katalógus, Iparművészeti Múzeum, 23-24.

40 Az alkalmazott grafikus képzés magyarországi történetéről és Helbing Ferenc munkásságáról lásd Földi Eszter, A színes litográfia technikája és szerepe az alkalmazott grafika megszületésében 1896^1914, in Modern magyar litográfia 1890-1930, szerkesztette Bajkay Éva, Miskolc, 1998, 15-34.

41 sz. n., Folyóiratismertetés, Magyar Iparművészet, 1898, 177.

42 Magyar Iparművészet, 1900, 204.

43 Uo.

44 Alain Weill, The Poster. A Worldwide Survey and History, Boston, 1985, 384.

45 Leltárkönyv 1898, 4725. ltsz.