Kerekasztal-beszélgetés a művészetelmélet és a művészetmenedzsment utópisztikus távlatáról

Kerekasztal-beszélgetés a művészetelmélet és a művészetmenedzsment utópisztikus távlatáról
Időpont: 2023. november 20. 18 óra
Helyszín: MKE, Barcsay terem
Az esemény az Álmainkban valóra válnak az álmaink – egy utópisztikus képzőművészeti egyetem című kiállítás kísérőprogramja.
A beszélgetés célja, hogy a képzőművészeti egyetemek utópisztikus elgondolása kapcsán hangsúlyt kapjanak azok a képzési programok, melyek hagyományosan nem szerepeltek az alkotó szakok között. Ma már egyre egyértelműbb a kortárs művészet megvalósulását és értelmezését lehetővé tevő szakemberek képzésére való igény. Kiinduló tézisünk szerint az ilyen szakértők képzési programjainak helye egyértelműen a művészeti egyetemeken van. A beszélgetés során a képzőművészet és a design elméleti és menedzsment, alap- és mesterszakos képzési programok felelőseit és vezetőit hívjuk. A beszélgetés a kiállítás négy pillére mentén halad, ugyanakkor az attól való elkalandozást is célozza. Annál is inkább, mivel a mindennapi megvalósítási gondokat magunk mögött hagyva, absztrakt gondolkodás és szabad reflektálás jegyében tervezzük az estet.
Résztvevők: Horányi Attila PhD, egyetemi docens, MOME; Mélyi József PhD, egyetemi docens, MKE; Horányi Attila PhD, egyetemi docens, MOME; Pörczi Zsuzsanna PhD, egyetemi docens, METU; Váraljai Anna PhD, egyetemi adjunktus, SZTE BTK
Moderátor: Illés Anikó PhD, MA szakfelelős, habilitált egyetemi docens, MOME