NYÍLT PÁLYÁZAT – a Barcsay Teremben rendezendő kiállítás megvalósítására

2024/2025-es tanév

NYÍLT PÁLYÁZAT – a Barcsay Teremben rendezendő kiállítás megvalósítására

A Barcsay Terem alaprajza, méretei

NYÍLT PÁLYÁZAT – a Barcsay Teremben rendezendő kiállítás megvalósítására

2024/2025-es tanév

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága
NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET
a 2024/2025-es tanévre

a Barcsay Teremben rendezendő kiállítás
megvalósítására

Egyetemünk szándéka, hogy intézményünk kivételes adottságokkal rendelkező kiállítási tereinek programja egységes koncepció mentén szerveződjön, továbbá a kiállítások szervezésének lehetősége minden egyetemi polgár és művészeti szakember számára nyitva álljon.

Pályázni a Barcsay Teremben megvalósuló nagyobb lélegzetű kortárs kiállítás tervével lehet.

A pályázati felhívás a 2024/25-ös tanév őszi félévében, október- december időszakra szóló kiállításra,
és az ahhoz kapcsolódó rendezvények megszervezésére szól.

A pályázók köre:
Pályázhatnak az egyetem tanárai, hallgatói, alumnik, külsős kurátorok, szakemberek.

A pályázat tartalmi elemei:

Olyan pályázatokat várunk, amelyek lehetőség szerint az alábbi pontokhoz (vagy azok valamelyikéhez) kapcsolódnak:

  • tükrözik a hallgatók aktuális munkásságát
  • a kortárs művészet aktuális kérdéseivel foglalkoznak
  • külföldi egyetemekkel, múzeumokkal, más intézményekkel együttműködésben jönnek létre
  • az egyetem pedagógiai gyakorlatához, az intézmény múltjához és művészeti gyűjteményéhez
  • a koncepciónál kérjük vegyék figyelembe, hogy nagyértékű műtárgyak kölcsönzését a biztosítási feltételek miatt az egyetem nem tudja vállalni.

A pályázatra benyújtandó dokumentumok:

A tervezett tárlat koncepcióját 6-8 ezer karakteres szinopszisban, képekkel illusztrálva kérjük benyújtani, vázlatos költségvetés kíséretében, az esetleges pályázati forrás, pénzügyi önerő feltüntetésével.

A megvalósuló projekt pénzügyi feltételei:

Az egyetem kiállító tere a főváros szívében, a felújított Régi Műcsarnok palotájában, a reprezentatív Andrássy úton van.
Az egyetem a nyertes koncepció megvalósítását a következőkben tudja támogatni:
kiállításépítés, a kiállításhoz szükséges technikai eszközök biztosítása, fotó- és videódokumentálás, PR feladatok ellátása, teremőrzés/technikai személyzet biztosítása.

A tervezhető maximális kiállítási keret: 3.000.000 Ft

A pályázás menete

Pályázni az pályázati adatlap kitöltésével lehet

Az adatlapot és a kért dokumentumokat Uszkay Tekla kiállítási referens részére az exhibitions@mke.hu címre kérjük elküldeni elküldeni 2024. február 15. éjfélig.
Az email melléklet maximális mérete 25 MB lehet, az email tárgyában kérjük beírni: Barcsay Terem kiállítás pályázat 2024-2025. A beérkezett pályázatokról minden esetben visszaigazolást küldünk e-mailben, ha ezt 48 órán belül nem érkezne meg, kérjük, jelezze.
A határidőn túl beküldött pályázatokat sajnos nem áll módunkban elfogadni.

A beérkezett pályázatokat az MKE Kiállítási Bizottsága (Bakos Gábor, Kósa János, Lázár Eszter, Szabó Andrea, Uszkay Tekla, Bojtos Anikó és Szuchacsev Dávid) bírálja el, a döntésről minden pályázót legkésőbb 2024. február 29-ig értesítünk.

A Barcsay Teremben megrendezett, korábbi kiállításokról bővebben:
http://www.mke.hu/kiallitasok
A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdésekkel keresse bizalommal Uszkay Tekla kiállítási referenst:
exhibitions@mke.hu
+36-20 9996499

Az érzelmek kunyhója

Megnyitó: 2025.12.04., 18:00
Helyszín: Epreskert 1. épületében, a vendéglakásban

Az érzelmek kunyhója

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

Az egyetem vezetői és a Hallgatói Önkormányzat képviselői az elmúlt napok intenzív és konstruktív tárgyalásai után az alább közöltekben állapodtak meg...

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

ELMARAD! Nyílt Nap 2025

A kialakult helyzetre való tekintettel a nyílt napot későbbi időpontban tartjuk meg.

ELMARAD! Nyílt Nap 2025

Szobák Prágában

Az MKE hallgatóinak installációi a POKOJE kiállításon

Szobák Prágában

A fény árnyékot vet?

GRAFIKUSMŰVÉSZ HALLGATÓK KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.12.03., 18:30
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025. 12.03– 18.

A fény árnyékot vet?

Újabb képző Red Dot díj – Tőrincsi Krisztián sikere

Tőrincsi Krisztián tervezőgrafikus oktatónk Red Dot díjat nyert új MVM Flow font család tervével.

Újabb képző Red Dot díj – Tőrincsi Krisztián sikere

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem az egyetem kollégiumában 2022-ben történt sajnálatos eseményekről...

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

Jelszó: Könnyedség

Időpont: 2025. december 10., 19:00
Helyszín: Zeneakadémia, Solti Terem

Jelszó: Könnyedség

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában 2022-ben történtekkel kapcsolatban...

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

A Képző Bakuban: új megállapodás és nemzetközi együttműködés

November 18. és 21. között Bakuban, Azerbajdzsánban megalakult a türk művészeti felsőoktatási intézmények Rektori Konferenciája...

A Képző Bakuban: új megállapodás és nemzetközi együttműködés

Typoflow Biennálé Győr

Tervezőgrafika sikerek és díjak

Typoflow Biennálé Győr

TypoFlow, a betű ünnepe

Az ország első tipográfiai biennáléján, a Győrben rendezett TypoFlow-on részt vett az MKE illusztráció specializációja is.

TypoFlow, a betű ünnepe

Egy testen keresztül…

Dicső Eszter Nóra kiállítása a Partiumi Keresztény Egyetemen
Helyszín: PKE Művészeti Tanszék, Nagyvárad

Egy testen keresztül…

„Where the Wild Roses Grow”

Benkovics Virág és Matulányi-Szabó Zita kiállítása
Megnyitó időpontja: 2025.11.29., 18:00
Helyszín: ISBN+ Galéria
Megtekinthető: 2025. 2025.11.29 – 12.23.

„Where the Wild Roses Grow”

KŐNIG Frigyes

Időpont: 2025.11.29., 15:00
Helyszín: Csók István Képtár, Székesfehérvár
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.29 – 2026.04.19.

KŐNIG Frigyes

Kovács Zoltán: Metszéspont

Megnyitó: 2025.11.25., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.06 – 12.05.

Kovács Zoltán: Metszéspont

Új oktatónk Suplicz Gergely

Suplicz Gergely 2025 szeptembere óta az MKE Grafika Tanszékének képgrafika specializációjának új oktatója.

Új oktatónk Suplicz Gergely

Beke 80+1. Tükör/képmás

Megnyitó: 2025.11.26., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2025.11.26 – 2026.01.17.

Beke 80+1. Tükör/képmás

„the_print_fest Budapest”

Megnyitó: 2025.11.28., 18:00
Helyszín: MKE | Kondor Béla Galéria
Megtekinthető: 2025.11.12 – 2026.01.31.

„the_print_fest Budapest”

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Megnyitó: 2025.11.14., 18.00
Helyszín: Kortárs Galéria Szabadka
Megtekinthető: 2025.11.15 – 12.31.

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

A Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék Pályázati felhívása
Pályázni 2025. december 14. éjfélig

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Az Epreskert rejtett arcai

– Exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjében Bóka B. Lászlóval
Időpontok: November végéig meghatározott pénteki és vasárnapi napokon

Az Epreskert rejtett arcai

Bécsben találkozik a Művészet és a Robotika

Pályázati felhívás az Arts & Robots at ICRA 2026-ra
Jelentkezési határidő: 2025.12.22.
Konferencia időpontja: 2026.06.01–05.
Helyszín: Bécs, Ausztria

Bécsben találkozik a Művészet és a Robotika