Művészeti előadások és workshopok az IMDK keretében!

Művészeti előadások és workshopok az IMDK keretében!

Művészeti előadások és workshopok az IMDK keretében!

Februárban elindul a Kisképzősöknek és az MDK-zó Képzősöknek meghirdetett szakmai programsorozat, amelynek első, három alkalomra épülő blokkját Horváth Dániel tartja az Epreskert II/15-ös termében. A foglalkozások a festői látásmódra, a kortárs esztétikai dilemmákra és a gyakorlati képalkotásra fókuszálnak. A sorozat február 13-án 10 órakor kezdődik a „Nézőpontváltás” című bemutatkozó előadással, amely a festészeti látásmód mélyebb összefüggéseit járja körül. Ezt követi február 20-án, szintén 10 órától a „Mi van ma?” című előadás, amely a kortárs vizuális kultúra és a képalkotás kurrens kérdéseit vizsgálja. A hónap zárásaként, február 27-én 9 órától egy gyakorlati képterv-készítő workshopon vehetnek részt az érdeklődők, ahol a rétegzett képalkotás technikáival dolgozunk. Érdemes figyelni a felületeinket, hiszen a program az elkövetkező hónapok során, dinamikus módon további alkalmakkal bővül: márciusban és áprilisban mentorálásokkal és újabb előadásokkal folytatjuk a közös munkát. Erős Apolka, Szigeti G Csongor, Suplicz Gergely és Tayler Patrick foglalkozásainak pontos részleteiről és a további oktatói és hallgatói mentorálásokról hamarosan tájékoztatást adunk.

Első körben tehát várunk minden érdeklődőt az Epreskert II/15-ös termében.

  1. „Nézőpontváltás” Horváth Dániel bemutatkozó előadása: A „Nézőpontváltás” nem csupán egy előadás, hanem egy: merülés a festészet megszállottságában, a romok melankóliájában és a megfejthetetlen képi enigmákban. Dániel saját mániáin keresztül mutatja meg, hogyan válik a széthulló látvány egységes művészeti vízióvá, és miként taníthat meg minket a festő szeme egy mélyebb látásmódra. [2026. február 13., 10:00–12:00, Epreskert, II/15-ös terem]
  2. Horváth Dániel “Mi van ma?: Kortárs esztétikai kérdések” című előadása: Horváth Dániel a jelenkor vizuális káoszát és a művészet égető kérdéseit egy alkotó húsbavágó tapasztalatain keresztül boncolgatja. Előadása a képalkotás mai dilemmáinak és a vizuális esztétika megváltozott kereteinek őszinte, olykor provokatív vizsgálata. [2026. február 20., 10:00–12:00, Epreskert, II/15-ös terem]
  3. “Képterv-készítő workshop” Horváth Dániellel: Ezen a workshopon a nyers ötlettől a kész képtervig juthatunk el, érintve a rétegzett képalkotás technikáit. A foglalkozás célja a saját alkotói módszerek elmélyítése és a vizuális káoszból való tudatos építkezés elsajátítása. [2026. február 27., 9:00–13:00, Epreskert, II/15-ös terem]

A program megvalósítását támogatja a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program.
Projekt címe: „MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2025/2026”
Támogatói Okirat száma: NTP-HHTDK-25-0052
Támogatás összege: 4.140.000 Ft
Projekt végrehajtás időtartama: 2025. szeptember 1. – 2026. augusztus 31

Agnieszka Ziemiszewska kiállítása nyílik a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Megnyitó: 2026.09.30., 17:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2026.10.01 – 09.

Agnieszka Ziemiszewska kiállítása nyílik a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Meghívó Gál-Kovács Dávid doktori védésére

Időpont: 2026.10.02. 10:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Meghívó Gál-Kovács Dávid doktori védésére

NATUREBASE

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Vizuális Művészet Tanszékének kiállítása
Megnyitó: 2026.09.25., 18:00
Helyszín: MAMŰ Galéria
Megtekinthető: 2026.09.25 – 10.09.

NATUREBASE

Második alkalommal rendeztük meg a Nyitott Könyvek Napját

Szeptember 16-án második alkalommal rendezte meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, Levéltára és Művészeti Gyűjteménye  a Nyitott Könyvek Napját...

Második alkalommal rendeztük meg a Nyitott Könyvek Napját

Idén 9. alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Grafikai Biennálét

Kilencedik alkalommal rendezik meg idén ősszel a Székelyföldi Grafikai Biennálét (G9), amely az elmúlt években a kortárs grafika egyik fontos nemzetközi fórumává vált.

Idén 9. alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Grafikai Biennálét

Képzős hallgatóink díjai a Székelyföldi Grafikai Biennálén

Örömmel gratulálunk a Magyar Képzőművészeti Egyetem tavaly diplomázott hallgatójának

Képzős hallgatóink díjai a Székelyföldi Grafikai Biennálén

Reometria – Veres Balázs kiállítása

Megnyitó: 2026.09.22., 18:00
Helyszín: MKE, Epreskert, Parthenón-fríz terem
Megtekinthető: 2026.09.22–10-02.

Reometria – Veres Balázs kiállítása

Tanévnyitó és díszdiplomaátadó ünnepség 

Elkezdődött a 2026/2027-os tanév

Tanévnyitó és díszdiplomaátadó ünnepség 

Borsos Miklós 120 – közös kiállítás nyílik

Megnyitó: 2026.09.17., 18:00
Helyszín: Tér-Kép Galéria
Megtekinthető: 2026.09.18– 10.16.

Borsos Miklós 120 – közös kiállítás nyílik

Első alkalommal mutatkoztak be a Képző mentoráltjai a Vienna Parallelen 

Idén először mutatkozott be a Magyar Képzőművészeti Egyetem tíz, kiváló minősítéssel diplomázott mentorált művésze a Vienna Parallel nemzetközi kortárs művészeti eseményen

Első alkalommal mutatkoztak be a Képző mentoráltjai a Vienna Parallelen 

Ingyenes pszichológiai konzultációk a mentális jóllétedért

Ha elakadtál életed valamelyik területén, ha szívesen beszélnél a nehézségeidről, kérdéseidről egy szakemberrel, akkor kérj időpontot

Ingyenes pszichológiai konzultációk a mentális jóllétedért

RAJZOLT TEREK

Raszler Károly grafikáiból nyílik kiállítás
Megnyitó: 2026.09.17., 16:00
Helyszín: MKE | Kondor Béla Galéria
Megtekinthető: 2026 09.14 - 10.02.

RAJZOLT TEREK

A Képző titkos terei

Séta a Magyar Képzőművészeti Egyetem Főépületében

A Képző titkos terei

A szabadság előszobájában 

Megnyitó: 2026.09.16., 19:00
Helyszín: Horizont Galéria
Megtekinthető:  2026.09.16– 10.21.

A szabadság előszobájában 

Prof. dr. Erős István átvette a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektori megbízási okiratát 

>Prof. dr. Erős István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora 2026. szeptember 7-én a Sándor-palotában, ünnepélyes keretek között vette át rektori megbízási okiratát Baka András köztársasági elnöktől.

Prof. dr. Erős István átvette a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektori megbízási okiratát 

SUBLIMES 2.0  

Megnyitó: 2026.09.09., 18:00 
Helyszín: Bakáts Bunker
Megtekinthető: 2026.09.10 – 10.02.

SUBLIMES 2.0  

Epreskert rejtett arcai – exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjében Bóka B. Lászlóval

A Magyar Képzőművészeti Egyetem különleges kultúrtörténeti sétára várja az érdeklődőket: megnyitja kapuit az Epreskert!

Epreskert rejtett arcai – exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjében Bóka B. Lászlóval

Hungarian Startup University Program 2025/2026

Projekt azonosítószáma: STARTUP-2026-ÖSZTÖNDÍJ-034

Hungarian Startup University Program 2025/2026

Változtass egy gyerek életén heti 1–2 órával!

Önkénteseket keres a KórházSuli

Változtass egy gyerek életén heti 1–2 órával!

Járai Anna: Habitus 

Megtekinthető: 2026.09.04.– 10.14.
Helyszín: Cairo Contemporary

Járai Anna: Habitus 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – „Antenna” szerepkörre történő jelentkezésre

A csatlakozási lehetőség folyamatos.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – „Antenna” szerepkörre történő jelentkezésre

Árkádia REMAKE címmel nyílik Kelemen Dénes egykori hallgatónk önálló kiállítása 

Megnyitó: 2026.07.31., 18:00 óra 
Megtekinthető: 2026..07.31– 10.11.
Helyszín: Pataky László Városi Képtár

Árkádia REMAKE címmel nyílik Kelemen Dénes egykori hallgatónk önálló kiállítása 

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem felvételi előkészítő kurzusai a 2026/27-es tanévben
MKE Core20 program – 20 alkalmas műtermi rajz és szakmai felkészítő kurzusok

előKÉPZŐ

Angyal szállt el…címmel nyílik Szabó Klára Petra csoportos kiállítása

Megnyitó: 2026.06.20., 18:00
Helyszín: Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum
Megtekinthető: 2026.06.20– 2027.01.03.

Angyal szállt el…címmel nyílik Szabó Klára Petra csoportos kiállítása

Ezüstgerely 2026

Regisztráció indulása: 2026.06.01.

Ezüstgerely 2026

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

A Fulbright Bizottság az idén az alábbi kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2027-2028-as tanévre az Egyesült Államokba.

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Ülésezett az egyetem szenátusa december 10-én, melyen több, az intézmény jövőjét befolyásoló döntés született.

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

Az egyetem vezetői és a Hallgatói Önkormányzat képviselői az elmúlt napok intenzív és konstruktív tárgyalásai után az alább közöltekben állapodtak meg...

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem az egyetem kollégiumában 2022-ben történt sajnálatos eseményekről...

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában 2022-ben történtekkel kapcsolatban...

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2025/2026-ös és 2026/2027-es tanév
(KA171-es projektek esetében 2027/2028-as tanévig).

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására