Pályázati Felhívás – FAFCE

Pályázati Felhívás – FAFCE

Fotó: https://stock.adobe.com/

Pályázati Felhívás – FAFCE

FAFCE, azaz a Katolikus Családszervezetek Európai Föderációja (Federation of Catholic Family Associations in Europe) művészeti versenyt hirdetett meg európai művészek számára.

A szervezet olyan műalkotásokat vár, melyek reflektálnak a „Ki számomra Szent József? felhívásra. Arra hívják a művészeket, gondolkozzanak el és alkotásaikkal mutassák be, hogyan látják napjainkban Szent Józsefet, aki a Katolikus Egyház patrónusa, valamint az édesapák és a munkások védőszentje.

(A FAFCE a t’ARS Műhely (Hetvenkét Tanítvány Mozgalom) 2021-ben hasonló címmel közétett művészeti felhívása alapján hirdette meg jelen pályázatát.)

A pályaműveket az alábbi művészeti kategóriákban várják:

  1. Festmény – Rajz – Grafika
  2. Szobor – Kerámia – Színes üveg
  3. Videó – Előadóművészetek – Tánc
  4. Fénykép
  5. Zene
  6. Képregény

A nyertes pályaműveket kiállítják, előreláthatólag Brüsszelben, az Európai Parlamentben 2023 májusában, illetve további eseményeken is szerepelhetnek az alkotások. A művészeti pályázatnak további célja, hogy támogassa a művészeket. A nyertes alkotók pénzjutalomban részesülnek.

Egy alkotó maximum 3 pályaművet adhat be.

A pályamű digitális leadási határideje: 2023. március 3.

További részletek a pályázatról:

https://europeanartcontest.com/

Forrás: www.fafce.org

Kép a cikkben: www.fafce.org

Címlap: https://stock.adobe.com/

Meghívó Ochirbat Enkhtaivan doktori védésére

Időpont: 2025. 10. 27., 09:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, a Feszty-ház előadóterme

Meghívó Ochirbat Enkhtaivan doktori védésére

Alexandra Pirici: Performativitás a nyilvános térben

Időpont: 2025.11.03., 11:00-12:15
Helyszín: MKE, Vetítő

Alexandra Pirici: Performativitás a nyilvános térben

PERFORMATIVITÁS, GONDOSKODÁS ÉS HELYREÁLLÍTÁS – SZOMATIKUS TAPASZTALÁSOK

Nemzetközi BIP hét a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2025. november 3-7.

PERFORMATIVITÁS, GONDOSKODÁS ÉS HELYREÁLLÍTÁS – SZOMATIKUS TAPASZTALÁSOK

Social Art Workshop

Skócia 2025
2016 nyarán a szervezők meghívták a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszéket, hogy szobrokkal gazdagítsuk a költészet...

Social Art Workshop

Nyomtatás folyamatban / Tipărire în curs

Megnyitó: 2025.10.23., 18:00
Megtekinthető: 2025.10.23. − 11.15.
Helyszín: Amzei Creativ Corner

Nyomtatás folyamatban / Tipărire în curs

Graduation Projects 2025

Mutassátok a szakdolgozatotokat!
Jelentkezési határidő: 2025. november 6.

Graduation Projects 2025

Epreskert rejtett arcai - exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjéban Bóka B. Lászlóval

Időpontok:
2025.10.24., 17:00
2025.10.26., 17:00
Helyszín: Epreskert

Epreskert rejtett arcai - exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjéban Bóka B. Lászlóval

Rejtett hommage

A Vizuális Művészet Tanszék BA3 osztályának kiállítása
Megnyitó: 2025.10.17., 18:00
Helyszín: Vajda Lajos Pinceműhely
Megtekinthető: 2025.10.18. -11.09.

Rejtett hommage

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

Helyszín: Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum (Rákóczi-ház)
Megtekinthető: 2025.10.11. – 11.16.

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

Megtekinthető 2025.11.21-ig
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

Együttműködési megállapodás a Guangzhou Academy of Fine Arts és a Magyar Képzőművészeti Egyetem között

Október 13-án az MKE vendégeként üdvözölhettük a kínai Guangzhou Academy of Fine Arts (GAFA) delegációját...

Együttműködési megállapodás a Guangzhou Academy of Fine Arts és a Magyar Képzőművészeti Egyetem között

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

Nap körül a csillagokban

Kiállításmegnyitó Gaál Józseffel
Megnyitó: 2025.10.12. 16:30
Helyszín: Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria
Megtekinthető: 2025.10.12. – 2026.01.04.

Nap körül a csillagokban

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

A nevezés határideje: 2025.11.05.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

Test és lélek

Kiss Tibor festőművész, művészeti anatómia tanár emlékkiállítása
Megnyitó: 2025.10.14., 18.00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2025.10.15– 28.

Test és lélek

Finom illesztések – Golden Repair

Chilf Mária a Ludwig Múzeum kiállításán
Időpont: 2025.10.09., 18.00
Helyszín: Ludwig Múzeum
Megtekinthető: 2026.02.22-éig

Finom illesztések – Golden Repair

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2024/2025 – NTP-HHTDK-24-0080

2024. szeptember 1. – 2025. november 30.

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2024/2025 – NTP-HHTDK-24-0080

jumpSTARt 2025 / MKE Hallgatói Aukció

Időpont: 2025.11.07., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

jumpSTARt 2025 / MKE Hallgatói Aukció

Fiatal festészet-szobrászat 2025

Helyszín: Pécs, Zsolnay Negyed, m21 Galéria
Megnyitó: 2025.10.21., 18:00
Konferencia: 2025.10.22., 11:00
A kiállítás megtekinthető: 2025.10.22 – 11.23.

Fiatal festészet-szobrászat 2025

Tehetség és támogatás: indul a jumpSTART 2025

A Magyar Képzőművészeti Egyetem programsorozata
Időpont: 2025.10.08– 11.07.

Tehetség és támogatás: indul a jumpSTART 2025

Pályázati felhívás Klebelsberg Kunó életének kutatására

Jelentkezési határidő: 2025. október 31.

Pályázati felhívás Klebelsberg Kunó életének kutatására

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Alkotói pályázat a XXXIV. Gyáli Téli Tárlatra

Leadási időpont: 2025.11.10–14.

Alkotói pályázat a XXXIV. Gyáli Téli Tárlatra

Győrffy László csoportos kiállítása Berlinben

Helyszín: CHB – Collegium Hungaricum Berlin
Megnyitó: 2025.09.12., 19:00
Megtekinthető: 2025.10.31-ig

Győrffy László csoportos kiállítása Berlinben

Pályázat fiatal kurátoroknak

MODEM & Vojtina Bábszínház
Beadási határidő: 2025. október 30.

Pályázat fiatal kurátoroknak