HOMO INHUMANUS – Gaál József
HOMO INHUMANUS – Gaál József
A Damjanich János Múzeum tisztelettel meghívja GAÁL JÓZSEF Munkácsy Mihály-díjas képzőművész HOMO INHUMANUS című, egyéni kiállításának megnyitójára.
Helyszín: SZOLNOKI GALÉRIA zsinagóga
Időpont: 2023. szeptember 8. 16:00
Köszöntőt mond: Dr. HORVÁTH LÁSZLÓ múzeumigazgató
A kiállítást megnyitja: DÓRA ATTILA zeneszerző
Zenei performansz: BUBBLE BABEL - DÓRA-GAÁL DUÓ
Gaál József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész Homo Inhumanus című kiállítása az alkotó legújabb művei mentén, mintegy kontextust adva vizsgálja a humanitás és inhumanitás (dehumanitás) napjainkban releváns jelentésrétegeit. A kiállítás a 2021-ben a Szolnoki Képzőművészeti Társaság PART című, éves képzőművészeti seregszemléjén elnyert Damjanich János Múzeum különdíja is egyben, amely egy kiállítási lehetőség a Szolnoki Galériában. Gaál József figurái inkább állatiak, mintsem emberiek. Állatba bújt emberek vagy emberbe bújt állati dolgok, de mindenképp kiszolgáltatottak. Áldozati lények. Talán a legősibb, szatírjátékká vált áldozó kecskének dionüszoszi világához hasonlítható, ami azonosuló, vagy talán még több, átváltozva egyesülő titkos rituálé. A Gaál által meghatározott metaarchaizmus itt válik el a posztantropocentrikus felfogásoktól, ahol már a régi mitológiák és archetípusok szimbolikus láncolatától elszabadulva az önmagából kiábrándult emberi lény menekülésként mutálódik állattá. A metaarchaizmus lényege most – a megőrzésen túl – a kritikus, radikális archaizmus. A tragikus groteszk vádló ereje nem engedi meg az elszeparált nézőpontot. Nincs kívülálló szemlélődő, nézőtér nincs, mindenki a porondon. Folyamatos a posztapokaliptikus karnevál. Az állattá válás groteszk szférába emelve a kafkai átváltozás abszurd komikuma nyomán halad a poszthumán nem-emberivé válás komolykodó tanaihoz, ahol az állat és ember közötti különbség felszámolása inkább technikai probléma. Ezért fontos Frankenstein nyomán a gép. A természetből való önkivetettség traumája kerengő fantomfájdalom, nem megfogható, csak megmagyarázhatatlan szorongás. Valójában a természeti kapocs szétzilálásából eredő létvesztés folyamatának a végéhez jutottunk. Képtelenséggé vált a természettel való transzcendens, szellemi összeolvadás, a technicizált termelői-fogyasztói léttudat számára már felfoghatatlan. A hibridizáló elegyedés, mint poszthumán biotechnológiai machináció végleg felszámolja az eddig eredendőnek hitt természetességet. Identitásválságok rétegzett burkolataiból feltörő, önpusztító túlburjánzása irányíthatatlan folyamat. Kizárja a transzcendens megtapasztalás lehetőségét, mert átmenetiségében az identitás csak dekoncentrátumok részlegessége. Az elkülönülő emberi lény bekebelező, ezért továbbra is otthontalan, idegenné vált a természetben, végleg megszűnt a visszavágyott szimbiózis. A poszthumán képzet csak elméletben képlékeny, metamorfikus fantáziálása ellenére minden átalakítás elnyelő antropomorfizálás. A teória és a valóság, az elképzelés és a megvalósítás már nem elméleti játék. Illúzió az újraalapozott létforma, mert nincs kritikus önvizsgálat, az önfelszámolást nem követheti újrateremtés. Az anyagiságban termelődő új anyag a természethez kapcsolt antropomorf világot zilálja szét. Technikai feladatként biomasszaként variálja és csatlakoztatná a testet. Szellem és lélek nélkül a testben lévő mentális mozgató az idegmechanikai rendszert is átalakítja. A termelés lényege az egyirányú dezantropomorfizációs folyamat, a variálódás ellenére bezáruló formákba, protézisekbe kényszeríti a még emberi lényt.
