Mondva Csinált Dolgok

Mondva Csinált Dolgok

Mondva Csinált Dolgok

Időpont: 2023.05.25. 18:00
Helyszín: Glassyard Gallery (Bp., Paulay E. u. 25-27.)
Megtekinthető: 2023.05.26– 06.30.


A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának kiállítássorozata – Glassyard Gallery
Megnyitó: 2023. május 25., csütörtök, 18:00
Megnyitja: Tillmann Ármin
Kiállító művészek: Czene Márta, Enzsöly Kinga, Felsmann István, Fodor Emese, Gál-Kovács Dávid, Kortmann Járay Katalin, Kovács Gyula A., Kovács Kristóf, Murányi Mózes Márton, Tóth Anna Eszter, Tulisz Hajnalka
Kurátor: Maj Ajna

“Mondva Csinált Dolgok” négy különböző helyszínen megvalósuló kiállításegyüttes, amelyet az MKE Doktori Iskolájának hallgatói közösen hoznak létre. Az egyes kiállításokat összefogó főcím utal a doktori képzés kapcsán felmerülő legalapvetőbb dilemmára: a tudományos és a művészeti megközelítés közötti feloldhatatlannak tűnő ellentmondásra vagyis a nyelvi (szöveges) és a képi (vizuális) leképezés viszonyának problémájára.
A koncepció alaposabb vizsgálatára, továbbgondolására és művészeti eszközökkel való feldolgozására négyféle elképzelés született, amelyek eltérő terekben és időpontokban kerülnek bemutatásra. A különböző egységek az adott csoporthoz tartozó művészek alkotói praxisában fellelhető párhuzamok, valamint az általuk vizsgált témák összefüggései mentén szerveződtek.
A jelen kiállítás narratívája motívumaikat elfedő fotók, nehezen meghatározható tárgyak, kollázs-szerűen összeálló felületek, rejtélyes történéseket vagy éppen nem történéseket ábrázoló képek és videók együtteséből épül fel.
A Glassyard Galéria tereiben bemutatott művek szervesen kapcsolódnak az adott alkotó doktori kutatásához, azonban “eredeti” kontextusukból kiragadva, az interpretációra való nyitottságuk révén újabb és újabb olvasatokkal egészülnek ki. Ezek a korábban “rejtőzködő” jelentések jól példázzák a képzőművészeti alkotások sokrétű értelmezhetőségének kérdéskörét. A bemutatott művek közös jellemzője, hogy főként társadalmi és környezeti jelenségekre fókuszálnak sokszor önreflektív módon, érzékeny, személyes és humoros megfogalmazásban. Formai kötöttségük ellenére a műalkotások magukban hordozzák a szabad asszociáció lehetőségét, ezáltal megidézve az élőbeszéd performatív, nyitott jellegét.

Megtekinthető: 2023. 05. 26.–06. 30.

Ritka látványosság Prágában

Ritka látványosság Prágában

A Prágai Quadriennálé, amelyen hazai diákok munkái is láthatók, idén a „RITKA” (RARE) hívószó köré épül. Dr. Kiss Gabriella kurátor avatott be a rendezvény titkaiba.

Ritka látványosság Prágában
Fusz Mátyás a 2023-as Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

Fusz Mátyás a 2023-as Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

Fusz Mátyás a 2023-as Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese
Múzeumok Éjszakája 2023

Múzeumok Éjszakája 2023

Székely Bertalan lovának csontváza is megtekinthető lesz a Múzeumok Éjszakáján, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
2023. június 24. (szombat)
Helyszín: az MKE főépülete, Epreskert és az MKE Profil Galéria

Múzeumok Éjszakája 2023
Művészettel nevelés, művészetre nevelés – 6. Művészetpedagógiai Konferencia

Művészettel nevelés, művészetre nevelés – 6. Művészetpedagógiai Konferencia

2023. június 14. (szerda) - június 16. (péntek)
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Vigadó

Művészettel nevelés, művészetre nevelés – 6. Művészetpedagógiai Konferencia
DELICATE TIMES

DELICATE TIMES

Megnyitó: 2023.06.01. 18:00
Helyszín: MKE Profil Galéria
Megtekinthető: 2023.06.01– 19. 

DELICATE TIMES
BYTE ME – Az MKE doktorandusz hallgatóinak kiállítása

BYTE ME – Az MKE doktorandusz hallgatóinak kiállítása

Időpont: 2023.06.06. 18:00
Helyszín: ISBN Könyv + Galéria
Megtekinthető: 2023.06.06– 07.07.

BYTE ME – Az MKE doktorandusz hallgatóinak kiállítása
Osztálykiállítás 2023 – Az MKE év végi szakmai kiállítása

Osztálykiállítás 2023 – Az MKE év végi szakmai kiállítása

Időpont: 2023. június 1– 9.
Helyszín: az MKE főépülete és az Epreskert

Osztálykiállítás 2023 – Az MKE év végi szakmai kiállítása
Dobó Bianka – COL TEMPO

Dobó Bianka – COL TEMPO

Megnyitó: 2023.06.07. 18:00
Helyszín: Godot Galéria
Megtekinthető: 2023.06.08– 24.

Dobó Bianka – COL TEMPO

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Kisképző büfé üzemeltetés

Pályázatok beadásának határideje: 2023. június 6. 12.00 óra.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Kisképző büfé üzemeltetés
Kotormán Ábel – EMBERANYAG

Kotormán Ábel – EMBERANYAG

Megnyitó: 2023.05.30. 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2023.05.31– 06.09.

Kotormán Ábel – EMBERANYAG
A Loupe Színházi Társulás arculati pályázata

A Loupe Színházi Társulás arculati pályázata

Határidő: 2023. június 30. éjfélig

A Loupe Színházi Társulás arculati pályázata
KOLLÉGIUMI FELVÉTELÉRE A 2023/2024. TANÉVRE

KOLLÉGIUMI FELVÉTELÉRE A 2023/2024. TANÉVRE

Határidő: 2023.06.20., 15:00 óráig

KOLLÉGIUMI FELVÉTELÉRE A 2023/2024. TANÉVRE
Kuzma Eszter Júlia – Befejezet(t)lenítés / Unfinishing

Kuzma Eszter Júlia – Befejezet(t)lenítés / Unfinishing

2023.05.30 - 2023.06.23
Kesztyűgyár Galéria

Kuzma Eszter Júlia – Befejezet(t)lenítés / Unfinishing
Magyar Képzőművészeti Egyetem komplex digitális infrastruktúra fejlesztése

Magyar Képzőművészeti Egyetem komplex digitális infrastruktúra fejlesztése

Projekt azonosítószáma: RRF-212-21-2022-00030

Magyar Képzőművészeti Egyetem komplex digitális infrastruktúra fejlesztése
2023/2024. tanévi Új Nemzeti Kiválóság Program pályázati kiírásai

2023/2024. tanévi Új Nemzeti Kiválóság Program pályázati kiírásai

2023/2024. tanévi Új Nemzeti Kiválóság Program pályázati kiírásai
Mondva Csinált Dolgok

Mondva Csinált Dolgok

Időpont: 2023.05.25. 18:00
Helyszín: Glassyard Gallery
Megtekinthető: 2023.05.26– 06.30.

Mondva Csinált Dolgok
Dallos Ádám képzőművész doktori védésére

Dallos Ádám képzőművész doktori védésére

időpont: 2023.05.24. 15:00
helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Dallos Ádám képzőművész doktori védésére
Diplomakiállítások 2023

Diplomakiállítások 2023

Helyszín: MKE főépület és Epreskert
Megtekinthető: 2023.05.12– 06.20.

Diplomakiállítások 2023
Polgár Botond: A forma a test határa

Polgár Botond: A forma a test határa

2023. március 24. - június 25.
Műcsarnok

Polgár Botond: A forma a test határa
Menasági Péter: Melankólia

Menasági Péter: Melankólia

2023. március 24. - június 25.
Műcsarnok

Menasági Péter: Melankólia
Gálhidy Péter – Keresztbe tettem

Gálhidy Péter – Keresztbe tettem

2023. március 24. - június 25. 
Műcsarnok 

Gálhidy Péter – Keresztbe tettem
Sipos Eszter képzőművész doktori védésére

Sipos Eszter képzőművész doktori védésére

időpont: 2023.06.05., 11:00
helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Sipos Eszter képzőművész doktori védésére
Ujvári János diplomadíj-pályázatot hirdet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Ujvári János diplomadíj-pályázatot hirdet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

jelentkezés határideje 2023. április 30.

Ujvári János diplomadíj-pályázatot hirdet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Súlypontok | A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban

Súlypontok | A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban

Megnyitó: 2023. március 23. 18:00
Helyszín: Műcsarnok
Megtekinthető: 2023. június 25-ig

Súlypontok | A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban

Az Erasmus+ programban külföldi mobilitásban részt vevő hallgatók esélyegyenlőségi kiegészítő pénzügyi támogatására

Pályázati határidő: 2023. április 28. és 2023. október 20.

Az Erasmus+ programban külföldi mobilitásban részt vevő hallgatók esélyegyenlőségi kiegészítő pénzügyi támogatására
Kerámiapályázat Japánban

Kerámiapályázat Japánban

Jelentkezési határidő: 2024. január 31.

Kerámiapályázat Japánban
BUDAPESTI ILLUSZTRÁCIÓS FESZTIVÁL  –  3. ÉVFORDULÓS PÁLYÁZAT ÉS KIÁLLÍTÁS

BUDAPESTI ILLUSZTRÁCIÓS FESZTIVÁL – 3. ÉVFORDULÓS PÁLYÁZAT ÉS KIÁLLÍTÁS

BUDAPESTI ILLUSZTRÁCIÓS FESZTIVÁL – 3. ÉVFORDULÓS PÁLYÁZAT ÉS KIÁLLÍTÁS

ERASMUS+ PÁLYÁZAT – Felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitása

ERASMUS+ PÁLYÁZAT – Felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitása

Az Erasmus+ programban külföldi mobilitásban részt vevő hallgatók esélyegyenlőségi kiegészítő pénzügyi támogatására

Az Erasmus+ programban külföldi mobilitásban részt vevő hallgatók esélyegyenlőségi kiegészítő pénzügyi támogatására
előKÉPZŐ

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem felvételi előkészítő kurzusa
Jelentkezés: 2022. szeptember 30-ig

előKÉPZŐ