Schwebende Lücke címmel nyílik a Doktori Iskola hallgatóinak kiállítása Berlinben

Schwebende Lücke címmel nyílik a Doktori Iskola hallgatóinak kiállítása Berlinben
Megnyitó: 2026. június 25., 19:00
Megnyitja: Dr. phil. Miriam-Esther Owesle, művészettörténész
Helyszín: Collegium Hungaricum Berlin, Dorotheenstraße 12, 10117 Berlin
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola által 2025 őszén meghirdetett Együttműködési Pályázat nyerteseinek a budapesti 2B Galériában nyílt Sodrodó hasadék című kiállítása ismét bemutatásra kerül a Collegium Hungaricum Berlin kiállítóterében Schwebende Lücke címmel.
Számtalan módon értelmezhetjük közvetlen környezetünket. Általában egy lineáris történetírás mentén tájékozódunk, amely világosan meghatározott kánon szerint rendszerezi egy város, egy nemzet vagy az emberiség történetének meghatározó fordulópontjait. A történelmi mérföldkövek tartósan beépülnek a kollektív emlékezetbe. Ugyanakkor számos hézag is található közöttük: vannak olyan korszakok, amelyek az idő múlásával egyre homályosabbá válnak, és néhány generáció után feledésbe merülnek.
Jan Assmann német egyiptológus és kultúrtörténész ezt a jelenséget mutatja be A kulturális emlékezet című 1992-ben megjelent alapművében. Jóllehet belga kollégája, Jan Vansina történész és etnológus már 1985-ben bevezette a „floating gap” – a magyar szakirodalomban „sodródó hasadék” – fogalmát, Assmann nála jóval mélyrehatóbban elemezte a kollektív emlékezés mechanizmusait. E történelmi üresjáratok megnevezésére németül a „fließende Lücke” kifejezést használta. Elmélete szerint minden társadalom eleven és részletgazdag tudással rendelkezik a közelmúltról. Ezzel szemben a távolabbi korszakokból gyakran csupán töredékes, időbeli ugrásokkal tarkított tudást – Assmann szavaival élve „két bizonytalanul idézett nevet” – őriz a kulturális emlékezet.
Gyakran elég egyetlen lépést tenni az utcán, hogy tudtunkon kívül átlépjünk a történelem küszöbén. Az építészet, a várostervezés és a köztéri emlékművek formálta terek diszkrét időutazásra hívnak. Bármennyire is más Berlin és Budapest városképe, egy alapvető tulajdonságukban mélyen osztoznak: mindkettő kőbe vésett palimpszeszt, amelyet a múlt nyomai alakítottak. Ám hová lenne e nagyvárosok történetisége, ha képzeletben eltávolítanánk belőlük a lineáris történetírás legszembetűnőbb útjelzőit: a szocialista lakótelepeket, a pompás klasszicista palotákat vagy a Bauhaus modern épületeit? Assmann szerint feltűnően üres terek keletkeznének.
A hiányok olyan betöltetlen terek, amelyek a jól ismert történetek fölött sodródnak. Bár nehéz megragadni őket, a töredékesen ránk maradt múlt jelen van életünkben.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának öt doktorandusza – Borbély Zita, Om Bori, Korodi Luca, Mészáros Anna és Szilák Andrea – videóinstallációkban, szobrászati és hangalapú munkákban szövi össze Budapest és Berlin nem lineáris történeteit. Darabokból, távoli nyomokból és emlékezettöredékekből alakítják közös rezonanciatérré a hasadékokban lappangó történeteket. Narratíváik a hagyományos történeti dokumentumok helyett a természethez nyúlnak vissza. Nem csupán két földrajzi helyszínt kapcsolnak össze: olyan új nézőpontokat nyitnak meg, amelyek túlmutatnak az emberi tapasztalaton és az örökölt történelmi emlékezeten.
Kiállítók: Borbély Zita, Bori Om, Korodi Luca, Mészáros Anna, Szilák Andrea
Kurátor: Hrutka Benedek, Collegium Hungaricum Berlin
Támogatók: A kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának támogatásával valósul meg.






