C80 – A rák esztétikája?

C80 – A rák esztétikája?

C80 – A rák esztétikája?

Mindannyian tudjuk, hogy vannak láthatatlan betegségek, amelyek kívülről érzékelhetetlen tünetekkel támadják meg az emberi szervezetet. Ezek a betegségek azonban – többek között ilyen a rák is – a nem laikusok számára nagyon is láthatóak. Az egészségügyi szakemberek a sejtek szintjén kutatva határozott vizuális vetületeit ismerik megbetegedéseinknek. Ez a kettősség adja a C80 projekt kiindulópontját.

A projektről

De mit is jelent a cím? A C80 egy BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kód, amely a lokalizáció meghatározása nélküli rosszindulatú daganatokat takarja. Az önmagában ritkán használt kód a projekt szempontjából éppen megfelelő: kifejezi a rák jelenlétét, de teret enged annak is, hogy bármelyik típusával és bármilyen módon foglalkozhassunk vele. Az alcím Susan Sontag A betegség mint metafora című írására utal, amelyben a szerző elképzelhetetlennek tartja, hogy a rákot valaha is esztétikusnak lássuk. A kérdésként megfogalmazott alcím nem vitatkozni kíván az állítással, hanem körüljárni azt. Megvizsgálni a daganatos betegségeket a képzőművészet eszköztárával.

A program célja egyrészt a betegség, és különösen a rákkal szembeni tabuk lebontása, másrészt pedig a kölcsönös tanulási lehetőségek kiaknázása betegek, egészségügyi szakemberek és, a vizualitást erősítendő, képzőművészek között. A rák körüli téveszmék és félelmek csökkentése elsősorban párbeszéden keresztül lehetséges. Hogy nyíltabban tudjunk beszélni a témáról, a képzőművészetet hívjuk segítségül: abban bízunk, hogy a kortárs művészet képes bevonni egy másfajta megközelítést, amellyel könnyebben indulunk el a rákot övező tabuk ledöntéséhez vezető úton.

A megvalósítás

A program megvalósítása 2023 szeptemberében indult. Az ezt követő hónapokban az onkológusokból, patológusokból, orvostanhallgatókból, pszichológusokból, ráktúlélőkből, kurátorokból és képzőművészekből összeállított csoport rendszeresen szervezett workshopokon találkozott. A workshopokat különböző témakörök mentén szerveztük és időnként külsős előadókat is meghívtunk. A workshopok célja a kölcsönös tudásmegosztás volt, a résztvevőknek pedig lehetőségük volt a workshopokon túl is felvenni egymással a kapcsolatot, illetve a találkozók állandó helyszínén, a Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben is egyeztethettek időpontot önálló látogatásra akár a szövettani laboratóriumban, akár egyes szakorvosokkal.

Az első néhány találkozó tudományos alapozásként szolgált, ezeket a projektvezető, Kiss Richárd, a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének patológus szakorvosa vezette. Jártunk a szövettani laboratóriumban, tanultunk a rákdiagnosztika lépéseiről a biopsziától a metszet elkészülésén át az elemzéséig. Beszéltünk a rák nevezéktanáról, főbb típusairól, és a kezelések fajtáiról, működéséről. Egy családtag megbetegedése esetén a család, mint rendszer felbomlásáról és újrarendezhetőségéről Papp Zsuzsanna Katalin pszichológus tartott előadást. Az onkopszichológia alapjaiba és gyakorlati megvalósulásába Szekeres Tamás klinikai szakpszichológus vezetett be minket. A projektet szervező két kurátor, Kollár Dalma Eszter és Kovács Kristóf (Sajnos Gergely) a betegségekkel és a rákkal foglalkozó művészeti példákról, kiállításokról prezentált. Az utolsó közös workshop alkalmával a résztvevők szabadon kérdezhettek, beszélgethettek, és a workshop-sorozat tapasztalatait is megoszthatták egymással.

Végeredményben két kifutása lesz a projektnek. Az egyik egy kiállítás, amely a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének előcsarnokában kerül megrendezésre és 2024. április 5-én nyílik meg. A felkért kortárs művészek – Albert Ádám, Benczúr Emese, Máté Dániel, Neogrády-Kiss Barnabás, Poór Dorottya, Simon Zsuzsi – helyspecifikus, a workshopok folyamán, illetve az azokat követő időszakban létrehozott új műveiket mutatják be itt, amelyek reményeink szerint segítenek a látogatók számára új perspektívát nyitni a rákról való gondolkodásban. A másik egy kétnyelvű (magyar és angol) kiadvány, amely összefoglalja a workshopok során termelődött tudásanyagot, tapasztalatokat, valamint a folyamat, az elkészült művek és a kiállítás dokumentációját. A dokumentációhoz fontos megemlíteni a C80 weboldalát (https://semmelweis.hu/c80/) amelyen a katalógust kiegészítve folyamatosan jelennek meg blogbejegyzések az egyes workshopokról, azok témájáról és a művészek háttérmunkájáról is.

A kiállítás

A C80 – A rák esztétikája? című kiállítás 2024. április 5-én nyílik meg a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében és 2024. május 31-ig lesz látogatható, előzetes bejelentkezéssel, időszakos nyitvatartások alkalmával és kapcsolódó programjaink ideje alatt. A kiállításon bemutatásra kerülnek az elmúlt fél év együttműködéséből születő új műalkotások, amelyek mindegyike más-más módon közelíti meg a rák kérdéskörét. Albert Ádám a rákos sejtek viselkedéséből kiindulva készíti el videómunkáját, amelynek alapja egy tényszerű, de lírai szöveg lesz a betegségről. Benczúr Emese installációja a szövettani metszetek tároló kazettáit használja fel, és felhívja a figyelmet a rák és az egészségügy laikusként nem megismerhető tényezőire. Szintén egy kívülről láthatatlan aspektusra, a rákdiagnosztikában dolgozók aprólékos, rendszerezett munkájára fókuszál Máté Dániel, amelyet szimbolikus fotókon keresztül mutat be. Neogrády-Kiss Barnabás fotóalapú installációja a rák stigmatizálásával foglalkozik, valamint a daganatok stilizált és valós képi ábrázolásával. Poór Dorottya képregény–szerű textil műve a rák körüli babonákat és téveszméket dolgozza fel. Simon Zsuzsi videó-installációja pedig azokat a hétköznapi cselekvéseket mutatja be, amelyek mell- és méhnyakrákon átesett nőknek adtak kapaszkodót betegségük alatt.

Partnereink, jövőbeli terveink

A C80 az EUniWell (European University of Well Being) Seed Fund által támogatva valósul meg, ennek köszönhetően a magyar (Semmelweis Egyetem) mellett három európai egyetem (University of Florence, Murcia University, Linnaeus University) oktatóival és hallgatóival működünk együtt. A nemzetközi együttműködés során minden helyszín saját erőforrásainak megfelelően vesz részt a programban, workshopjaink, eseményeink tapasztalatait megosztjuk egymással, majd a projekt weboldalán és katalógusában publikáljuk az eredményeiket.

Hosszútávú tervünk, hogy a C80 módszertana példaként szolgálhasson akár más betegségek, egészségügyi témakörök feldolgozásában is, illetve hogy a projekt edukációs tartalma valamilyen formában bekerülhessen a Semmelweis Egyetem kurrikulumába.

https://semmelweis.hu/c80/

https://www.facebook.com/c80project

https://www.instagram.com/c80_project/

Elérhetőségek:

Dr. Kiss Richárd, projektvezető
kiss.richard@semmelweis.hu

Kollár Dalma Eszter, kurátor
hello@dalmaeszterkollar.com

Kovács Kristóf (Sajnos Gergely), kurátor
kovacsbigkristof@gmail.com

Fenntartható divatőrületek – nagyszabású divatshow az újrahasznosítás jegyében

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül Fenntartható divatőrületek címmel került sor...

Fenntartható divatőrületek – nagyszabású divatshow az újrahasznosítás jegyében

KÖZÖS TÖBBSZÖRÖS

A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói kiállítása
Megnyitó: 2024.05.06., 18.00
Helyszín: Eötvös10 Művelődési Ház Pincegaléria
Megtekinthető: 2024.05.07. – 06.16.

KÖZÖS TÖBBSZÖRÖS

Ludwig Pályázatok- Eredmények a 2023/2024-es tanévben

A 2023-as kutatási ösztöndíj díjazottjai a zsűri 2023. november 27-ei ülésén hozott döntése alapján...

Ludwig Pályázatok- Eredmények a 2023/2024-es tanévben

Amíg a beton lebomlik

Megnyitó: 2024.04.30. 18:30
Helyszín: FKSE
Megtekinthető: 2024. 05.01–08.

Amíg a beton lebomlik

Pátosz – Mítosz

Kőnig Frigyes képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2024.04.27. 16:00
Helyszín: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Megtekinthető: 2024.04.27 – 06.01.

Pátosz – Mítosz

RUBEDO – Gaál József kiállítása

Megnyitó: 2024.04.26. 17:00
Helyszín: Kecskemét, Hírös Agóra Kodály terem
Megtekinthető: 2024.04.26. – 05.19.
Finisszázs: 2024.05.16. 17:00

RUBEDO – Gaál József kiállítása

C80 – A rák esztétikája?

Megnyitó: 2024.04.05
Helyszín: Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
Megtekinthető: 2024.04.05 – 05.31.

C80 – A rák esztétikája?

Differences – Artistic Research in the European Union ‘EU4ART_differences’

Projekt azonosítószáma: GA 101016460

Differences – Artistic Research in the European Union ‘EU4ART_differences’

Szabó Ádám: Csokonai 180

Megnyitó: 2023. szeptember 26. 17 óra
Helyszín: Debreceni Irodalom Háza
Megtekinthető: 2024. május 26.

Szabó Ádám: Csokonai 180

Magyar Képzőművészeti Egyetem komplex digitális infrastruktúra fejlesztése

Projekt azonosítószáma: RRF-212-21-2022-00030

Magyar Képzőművészeti Egyetem komplex digitális infrastruktúra fejlesztése