MKE Doktori Iskola program

MKE Doktori Iskola program

MKE Doktori Iskola program

2023. november 28.

10.00-11.30: Tematikus előadássorozat

MESTERSÉGES REALIZMUS

2023-2024-es tanév első félévének tematikus előadássorozata a művészet és technológia viszonyát vizsgálja. A program keretében a technikai képalkotás felfedezésétól a mesterséges intelligencia generálta digitális tartalmakig tekintjük át a technikai médiumok hatását a művészetre, emberi érzékelésre, valóság értelmezésre. Az előadások során áttekintjük a technológia felhasználásának különböző alkotói stratégiáit, a modernista, haladáselvű magatartástól a technológiát kisajátító, dekonstruáló, illetve radikálisan elutasító ellenállásig. A 21. században megváltozott az ember kapcsolata a valósággal, a megélt tapasztalattal. Egyrészt a digitális kor embere szembesül a környezeti katasztrófákkal, társadalmi válságokkal, másrészt a mesterségesen generált valóság „realizmusában” fogyasztja a globális és lokális információkat. A modern civilizáció feldolgozatlan múltja, a poszt-gyarmati, poszt-szovjet állapot, illetve napjaink cyber-kolonializmusa határozza meg ezt a történelmi korszakot. Ennek része a digitálisan manipulált tudatállapot, a politikailag generált mesterséges emlékezet és felejtés is, így elkerülhetetlen, hogy ne tágabb összefüggésben vizsgáljuk témánkat.

Disztópikus realizmus a kortárs művészetekben
Miklósvölgyi Zsolt előadása

11.30-11.45: szünet

11.45-12.45: Elsőéves hallgatók bemutatkoznak a Doktori Iskola közösségének

HÁROM KÉP – HÁROM MONDAT

A program keretében minden elsőéves hallgató három művet mutat be alkotásai közül. Ez lehet reprodukció vagy eredeti műalkotás (festmény, installáció, talált tárgy stb., de ne legyen mozgókép). Ehhez a 3 munkához 3 mondatot társít. Ez a három mondat lehet másoktól vett idézet is. Kérjük a hallgatót, hogy se több se kevesebb ne hangozzék el a három alkotás bemutatása és a három mondat felolvasásakor. Ezt követően azonban kérdéseket tehet föl a hallgatóság.

Martin Henrik, Virág Vivien, Kotormán Ábel

12.45-14.00: ebédszünet

14.00-18.00: Az MKE Lab munkacsoportjának workshopja

FENNTARTHATÓSÁG ÉS BIZONYTALANSÁG. A MŰVÉSZETI KUTATÁS JÖVŐJE A ‘ZÓNÁBAN’.

Helyszín: Ignác a nyúl (1084 Budapest, Német u. 23.)

A Lab korábbi programjainak dokumentációja megtalálható a Lab honlapján: https://www.mke.hu/artisticresearchlab/courses/metaphor-and-or-practice-2023/

Az aktuális workshop koncepciója a csatolt leírásban olvasható.

Az MKE Lab munkacsoportjának tagjai: Fusz Mátyás, Kiss Gabriella, KissPál Szabolcs

ugrás
1 - 30 | 7.241 items

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Egyetemünk Grafika Tanszékének Képgrafika specializációja 2024. január 19-től 20-ig kétnapos tanulmányutat szervezett Bécsbe...

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.18., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.13., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Ötödéves és Erasmus vendéghallgatói beszámolók

Restaurátorművész szak, festőrestaurátor és faszobrász-restaurátor specializációk 2025/26-os tanév
Időpont: 2025.12.05., 9:00
Helyszín: MKE, előadóterem (vetítő)

Ötödéves és Erasmus vendéghallgatói beszámolók

Az érzelmek kunyhója

Megnyitó: 2025.12.04., 18:00
Helyszín: Epreskert 1. épületében, a vendéglakásban

Az érzelmek kunyhója

ELMARAD! Nyílt Nap 2025

A kialakult helyzetre való tekintettel a nyílt napot későbbi időpontban tartjuk meg.

ELMARAD! Nyílt Nap 2025

MKE Doktori Iskola program

2025. december 2. kedd

MKE Doktori Iskola program

Gallov Péter előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Időpont: 2025.12.01., 17:00–18:30
Helyszín: MKE, II/8. Anatómia Tanszék

Gallov Péter előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Erdély Miklós könyvbemutató az Intermédia Tanszéken

Időpont: 2025. december 1., 18:00
Helyszín: MKE | Intermédia Tanszék

Erdély Miklós könyvbemutató az Intermédia Tanszéken

Md Nuruzzaman Khan DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2025. november 27., 13:30 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Md Nuruzzaman Khan DLA-doktorjelölt doktori védése

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Meghosszabbított határidő: 2025. november 27. csütörtök éjfél
Határidő: 2025.11.21., 24:00

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

MKE Doktori Iskola program

2025. november 25. kedd

MKE Doktori Iskola program

Kovács Zoltán: Metszéspont

Megnyitó: 2025.11.25., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.06 – 12.05.

Kovács Zoltán: Metszéspont

Új oktatónk Suplicz Gergely

Suplicz Gergely 2025 szeptembere óta az MKE Grafika Tanszékének képgrafika specializációjának új oktatója.

Új oktatónk Suplicz Gergely

The Thin Line Between Shame and Rage

Sophia Süßmilch előadása
Időpont: 2025. november 19., 17.00–18.30
Helyszín: Ludwig Múzeum, Foglalkoztató, 2. emelet

The Thin Line Between Shame and Rage

I. Intermédia Fesztivál

Időpont: 2025. november 29., 19:00
Helyszín: MKE | Intermédia Tanszék

I. Intermédia Fesztivál

Pintér Gábor előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Időpont: 2025. november 17, 17:00–18:30
Helyszín: MKE, Anatómia Tanszék

Pintér Gábor előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Szabó Andrea, a Képző Tervezőgrafika specializációjának oktatója RED-díjat nyert az idei versenyen.

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

prof. dr. Erős István rektor előadása Wuhanban

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

Fenntarthatóság és festőiség

Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész előadása
Időpont: 2025.11.25. 11:00-12:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

Fenntarthatóság és festőiség

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Vörös Botond tervezőgrafikus, az MKE Illusztráció specializáció oktatója újabb Red Dot-díjat vehetett át Berlinben.

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Két oktatónk munkáját is beválogatták a rangos nemzetközi eseményre...

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Place identity: In Between

Katarzyna Tereszkiewicz, a Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása
Megnyitó: 2025.11.12., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025.11.13– 22.

Place identity: In Between

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

GÁLHIDY PÉTER
Megnyitó: 2025.11.07., 17:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
Megtekinthető: 2025.11.30-ig

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

A HORIZONT LÉNYEGE

Megnyitó: 2025.11.07., 19.00
Helyszín: MAMŰ Társaság
Megtekinthető: 2025.11.07–28.

A HORIZONT LÉNYEGE

Tasnádi József: Vanityssimo

Megnyitó: 2025.11.11., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.11.12– 21.
!!! 2025.11.14-én 14:00 és 16:00 óra között a kiállítás nem látogatható !!!

Tasnádi József: Vanityssimo

György Péter

(1954 – 2025)

György Péter

Hagyományos japán festészeti workshop Goto Mayumi művésznővel

Jelentkezési határidő: 2025.11.10.
Időpont: 2025.11.12., 9:00–12:00
Helyszín: Epreskert.

Hagyományos japán festészeti workshop Goto Mayumi művésznővel

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

JELENTKEZZ A KÉPZŐ ÉS A ZENEAKADÉMIA KÖZÖS PROJEKTJÉRE!
Határidő: 2025.11.15. éjfélig.

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK