Sublimes

Sublimes

Sublimes

Megnyitó: 2024. szeptember 13., 18:00
Helyszín: Limes Galéria, (945 01 Komárom, Františkánov 84, Szlovákia)
Megtekinthető: 2024. szeptember 13 - október 3., hétfőtől péntekig 13:00 és 17:00 óra között, vagy előre egyeztetett időpontban.

A Komaromi Limes Galéria impozáns templomterében feltárulnak a múlt elfeledett rétegei, melyek fenségességükkel kivezetnek a világ zajából a liminális érzékek melankolikus csendjébe.

Kiállító művészek:
Antal Vivien
Baksai József
Horváth Dániel
Horváth Rita
Jakab Borbála Róza
Kondor Attila
Lentovits Laura
Mézes Tünde
Szalay Péter

“Doktori értekezésemet 2017-ben Mi, romszemlélők címmel a romosodás esztétikájáról írtam. Már ebben a szövegben is kiemelt figyelmet fordítottam a fenséges esztétikai kategória vizsgálatára, amely a romantika romkultuszával szorosan összefügg. Arra jutottam, hogy a fenséges élménye olyan tudatállapot előhívásának katalizátora, amely az értelmünkön túlmutat, ezáltal kénytelenek vagyunk az örvény szédítő szemébe pillantva elfogadni a kontrollvesztés állapotát. A művészet sajátos
tulajdonságának köszönhetjük, hogy mindezt biztonságban tehetjük meg, testi és lelki egészségünk kockára tétele nélkül. A fenséges angolul sublime, ami egész egyszerűen határ alatti jelentéssel bír számomra. Sub limes, a limes alatti, a határ alatti, tehát egy olyan élménykategória, amely egy határhelyzet törékenységével, eldönthetetlenségével és szabadságával bír. A kiállításon szereplő műtárgyak véleményem szerint többes határhelyzeteket mutatnak fel, melyek egy olyan térbeli
koordinátarendszer pontjain helyezkednek el, amelyek a melankólia, a romok, a fenséges és az idő fogalmak által meghatározott tengelyek mentén alakul ki.”
Horváth Dániel, festőművész, a kiállítás kurátora

A plakátot Sárosi Dániel készítette.

ugrás
1 - 30 | 6.995 items

MKE Doktori Iskola program

2025. május 6. kedd

MKE Doktori Iskola program

Budapest Art Mentor Program

Képzőművészeti mentorprogram
Időpont: 2025.05.06., 18:00

Budapest Art Mentor Program

Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázatának kiállítása és eredményhirdetés

Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2025.04.28 – 05.02.
Eredményhirdetés: 2025.04.30., 11:30

Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázatának kiállítása és eredményhirdetés

Contemporary Somatics - Bodies Today

Helyszín: MU Színház
Időpont: 2025. május 2-3-4.

Contemporary Somatics - Bodies Today

MKE Doktori Iskola program

2025. április 29. kedd

MKE Doktori Iskola program

Hajime Tsushima plakátkiállítása

Megnyitó: 2025.04.23., 18:00 
Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025.04.23.–05.02.

Hajime Tsushima plakátkiállítása

Húsvéti üdvözlet

Kellemes és örömteli húsvéti ünnepeket kívánunk mindannyiótoknak!

Húsvéti üdvözlet

Ajánlja fel adója 1%-át a Képzőnek!

2025-ben is lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó civil szervezetek számára felajánlható 1 százalékával az AMADEUS Művészeti Alapítványunkon keresztül támogassa a Magyar Képzőművészeti Egyetemet.

Ajánlja fel adója 1%-át a Képzőnek!

POSZTAMENS

A képzőművészet hangja

POSZTAMENS

GRAFIKAI FORDULÓ

ÖLLINGER PÉTER ZOLTÁN
Helyszín: MKE – Grafikai Forduló
Megtekinthető: 2025.04.28.

GRAFIKAI FORDULÓ

Meghívó Czene Márta Erzsébet doktori védésére

A védés időpontja: 2025.04.17. 14:30
Helyszín: MKE Doktori Iskola, a Feszty-ház előadóterme

Meghívó Czene Márta Erzsébet doktori védésére

France Excellence Europa

ÖSZTÖNDÍJPROGRAM
Jelentkezési határidő: 2025. április 30.

France Excellence Europa

„A nemzetköziesítés jótékony hatása mindenütt tetten érhető az egyetemen”

Interjú Tóth-Dolenszky Rékával, az MKE Nemzetközi Irodájának vezetőjével

„A nemzetköziesítés jótékony hatása mindenütt tetten érhető az egyetemen”

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A SZOBRÁSZ TANSZÉK AKTÍV HALLGATÓI SZÁMÁRA
Beadási határidő: 2025. április 17. 12:00

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Ordinary Moment - Független iráni fotográfusok bemutatkozása

Megnyitó: 2025.04.10., 18:00
Helyszín: Fuga - Budapesti Építészeti Központ
Megtekinthető: 2025.04.11 – 05.04.

Ordinary Moment - Független iráni fotográfusok bemutatkozása

Gwizdala Dariusz: Epres Smoothie

Megnyitó: 2025.04.15., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.04.15 – 25.

Gwizdala Dariusz: Epres Smoothie

Finisszázs + Performansz az ISBN:ISVM kiállításon

Időpont: 2025.04.12., 18:00
Helyszín: ISBN könyv+galéria

Finisszázs + Performansz az ISBN:ISVM kiállításon

MKE Doktori Iskola program

2025. április 15. kedd

MKE Doktori Iskola program

Budapest Roma Ösztöndíjprogram

A Program időtartama: várhatóan 2025. szeptember 1. és 2026. március 31. közt összesen 5 hónap.

Budapest Roma Ösztöndíjprogram

DESIGN MEGÚJULÁS – TERVEZÉSI PÁLYÁZAT

A GRAFIKA TANSZÉK HALLGATÓI SZÁMÁRA
Beadási határidő: 2025. május 5.

DESIGN MEGÚJULÁS – TERVEZÉSI PÁLYÁZAT

Szoboravatás és koszorúzás

2025. április 5-én felavattuk Barcsay Jenő szobrát Katonán, Erdélyben, a művész szülőfalujában.

Szoboravatás és koszorúzás

Nyiss a tudományra! - köztéri pályázat

Magyar Tudomány Évéhez kapcsolódó köztéri installáció pályázat
Határidő: 2025.04.28.  

Nyiss a tudományra! - köztéri pályázat

Meghívó Kovács Olivér Artúr doktori védésére

A védés időpontja: 2025.04.11., 11:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, a Feszty-ház előadóterem

Meghívó Kovács Olivér Artúr doktori védésére

Meghívó Hanan Saif doktori védésére

A védés időpontja: 2025.04.11., 15:00
A védés helyszíne: online esemény (MS Teams)

Meghívó Hanan Saif doktori védésére

Ghánától Indonéziáig – Inspiráció, flip-flop és fenntarthatóság a Nemzetközi Héten

Időpont: 2025. április 7 – 11.
Helyszín: MKE

Ghánától Indonéziáig – Inspiráció, flip-flop és fenntarthatóság a Nemzetközi Héten

MKE Doktori Iskola program

2025. április 8. kedd

MKE Doktori Iskola program

Ha megtapsolom a harangot

Időpont: április 26. 19.00
Helyszín: Jurányi Inkubátorház

Ha megtapsolom a harangot

ISBN:ISVM (Intermedia Standard Video Models) - Kiállítás

Válogatás az MKE Intermédia Tanszék archív és aktuális videóiból és rajzkönyveiből
Megnyitó: 2025.04.08., 18:00
Helyszín: ISBN + Galéria
Megtekinthető: 2025.04.08-12.

ISBN:ISVM (Intermedia Standard Video Models) - Kiállítás

Koszorúzás Barcsay Jenő emlékére Szentendrén

Időpont: 2025.04.02. 13:00
Helyszín: Barcsay Jenő egykori műterménél elhelyezett emléktáblánál (Zenta utca 5.)
Időpont: 2025.04.02. 13:30
Helyszín: Szentendre, Barcsay Jenő téren lévő szobránál

Koszorúzás Barcsay Jenő emlékére Szentendrén

Hevesi Sándor-díjat kapott Nagy Fruzsina

Nagy Fruzsina jelmeztervező, az MKE Látványtervező Tanszékének oktatója Hevesi Sándor-díjat kapott alkotóművész kategóriában a magyar színház nemzetközi elismertetéséért.

Hevesi Sándor-díjat kapott Nagy Fruzsina