Kínában állították ki a Képző hallgatóinak és oktatóinak műveit

Kínában állították ki a Képző hallgatóinak és oktatóinak műveit
2026. október 16-án nyílt meg a kínai Shanxi Bronzmúzeumban a Selyemút képekben – Shanxi impressziói című kiállítás, amely a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak kínai tanulmányútja nyomán született műveket mutatja be. A tárlat széles műfaji skálát ölel fel: a festészettől és az akvarelltől a grafikán és a fotográfián át a kortárs képzőművészeti munkákig.
A kiállítást egy 2026 júniusában megvalósult, 13 napos művészeti tanulmányút előzte meg. A 23 fős magyar csoport ezalatt Shanxi tartomány hét városába látogatott el, és több mint tíz jelentős építészeti emléket keresett fel. A résztvevők egyebek mellett megörökítették a híres Yungang-barlangtemplomokat, a Yingxian-fapagodát, a Xuankong függőtemplomot és Pingyao történelmi óvárosát. A helyszínen szerzett benyomások és kulturális élmények sokféle technikában és személyes értelmezésben öltöttek formát.
A tárlat öt tematikus egységre tagolódik. Ív vezet a történelmi épületek aprólékos ábrázolásaitól és az idő nyomait kutató munkáktól a keleti építészeti motívumok kortárs európai feldolgozásain át egészen a kísérletező művekig. A hagyományos műfajok mellett digitális munkák, kollázsok és nyomatok is helyet kaptak. A vetített dokumentumfilmek és az út során készült felvételek pedig az alkotófolyamatba és a résztvevők kínai élményeibe is betekintést nyújtanak.
A kiállítás a Shanxi Tartományi Népi Külügyi Baráti Társaság, a Shanxi Kiadói és Médiacsoport és a Shanxi Múzeum szervezésében valósult meg, mellettük pedig köszönet illeti a Sino-Európai Alapítványt is a szervezésért. A tárlat fontos állomása a magyar–kínai kulturális és művészeti kapcsolatoknak, a bemutatott művek a kínai építészeti és kulturális örökség egyéni művészi olvasataival gazdagítják a két ország közötti szakmai párbeszédet.
A kiállítás 2026. október 31-ig tekinthető meg a Shanxi Bronzmúzeumban.
További információk és képek az alábbi linkeken találhatók:




























